Csak egy ezermester

Tony Stark, akinek, mint mindenki másnak, megvannak a saját „démonjai”, egyszerű ezermesterként barkácsol, hiszen ez a hobbija. Azt a látszatot kelti, hogy elég csupán zseninek születni, és a megfelelő technológia birtokában mi is szuperhősökké válthatunk. Nem kell laboratóriumokban lopva pókokra vadászni, hogy aztán később a parlament kupoláján lengve elkaphassuk a város gengsztereit. Még csak olyan hangzatos ereklyék birtokosainak sem kell lennünk, mint a möjmöj, a teszerakt vagy egy marék kripton. A koncepció tehát adott, így arról a nagyszerű élményről le kell mondanunk, hogy a Marvel Studios újfajta, egyébként meglepően jó és már-már megfogható hősfaragását vehetjük 3D-s szemügyre, viszont az ismert minőségben bízva joggal áhítozhatunk a Vasember hőskölteményben való kiteljesedésére.

Tony, ha nem is Odüsszeusz módjára, de követi a hőssé válás jól megszokott lépéseit, ügyelve a himnikus végkifejletre. Meghasonlik önmagával, szinte porrá zúzzák, majd kisgyermekkori alteregója rázza fel, hogy aztán újra vaspáncélos kézzel bánhasson el a terroristákkal. Közben nem csak arra az igen közhelyes kérdésre kaphatunk választ, hogy a páncél teszi az embert vagy az ember teszi a páncélt, hanem korunk egyik legaktuálisabb problémáját is egyedibb szemszögből világítja meg a film. Eszerint a terrorizmushoz csak egy arc kell, a Mandarin - vagy akár Bind Laden és Ghaddafi-, hogy aztán a média manipulációjával milliók rettegjenek. A tömegpusztító fegyverek kérdésköre is terítékre kerül Maya Hansen, a nano-technológiával foglalkozó biológus által. Werner von Brauntól idéz, aki szerint a V2-es tökéletes, csak rossz bolygón landolt, így felmerülhet bennünk a kérdés, hogy vajon kell-e nekünk vasember vagy az Extremis. Az pedig külön iróniával fűszerezi meg a filmet, hogy éppen egy szuperhős-sztoriban hallhatjuk Amerika főellenségétől, hogy hősök márpedig nem léteznek.  

vasember1.jpg

Természetesen a magasztosnak tűnő hangvétel mellett a Vasember karakteréből mit sem veszített. Tony Stark humoros, laza és ugyanolyan egocentrikus maradt, mint az előző részekben. Saját készítésű robotja, Jarvis a megszokott módon bosszantja gazdáját a néha pattanásig feszült helyzetekben. Testőre, aki indokolatlan munkaköréből kilépve a Stark Industries biztonsági főnökévé avanzsál, még kómában fekve is Downton Abbey-t néz, mert szerinte van stílusa a brit drámának - nincs vele egyedül.

vasember2.jpg

S ahogyan több akciófilm bizonyította, hogy a futurisztikus technika anticipálhatja a jövőt, akár Tony armadája is megállhatja a helyét évtizedeken belül. De hogy ne szaladjunk túlságosan előre, első lépésként válts jegyet, hiszen az ezermester, Tony Starkról szóló alkotás puszta látványa is nagy élményt nyújthat. A jól megszokott szinkronhangokat pedig csak az eredeti hangján megszólaló Robert Downey Jr. és Ben Kinglsey körözheti le.

Ha igazi rajongója vagy a képregényeknek, vagy csak kikapcsolódnál egy pörgős, látványos vetítéssel, amiről ráadásul sokáig fognak még beszélni, akkor ne töprengj, hogy kell-e szósz a nachos menüdhöz, foglalj helyet. Jó szórakozást! 

süti beállítások módosítása