A Forma 1 az a sport, amit valaki vagy nagyon szeret vagy nagyon nem, vagy talán van még az, aki nagyokat szeret alatta aludni. Előre leszögezném, hogy én lány létemre elég nagy Forma 1 fan vagyok, de most próbálok objektív maradni. Egy hollywoodi Oscar-díjas rendező, Ron Howard gondolt egy nagyot és forgatott egy filmet a sportról és két világbajnokáról. Az eredmény szerintem mindkét (mindhárom) tábor igényeit kielégíti, mert egy igazán jól összerakott filmet láthatunk, még akkor is, ha esetleg ismerjük az egész sztorit. Ez lenne a Rush vagy a Hajsza a győzelemért.
A történet rögtön a lényeggel kezdődne. 1976-ban, az akkor még majdnem 23 km hosszú Nürnburgringen vagyunk, a pilóták az autóban, a motorok már robognak majd elindulnak. Persze nem lövik le a film fő poénját még az elején, rögtön vissza is ugrunk az időben, hogy megismerjük főhőseinket. A filmben ugyanis nem lehet csak egyiküket főszereplőnek kikiáltani, ahogy azt sem lehet nagyon mondani, hogy a többi szereplő nagyobb hangsúlyt kapott volna. Ez a történet kettőjükről szólt. Az angol playboy, James Hunt éli hedonista életét, közben született tehetségével próbál utat törni magának az autósport világában. Az osztrák, gazdag család sarja Niki Lauda is ekkor próbálja bejuttatni magát a felsőbb kategóriákba. Egy brit Forma 3000-es versenyen találkoznak először, ahol rögtön egymásra találnak különböző személyiségükkel és kivívják egymás ellenszenvét. Itt kezdődik kettejük "életre szóló" csatározása. Legalábbis a mozi szerint. Az egész sztori során váltogatja egymást Hunt és Lauda narrációja, ami igazán gördülékennyé teszi a történetet.
A film ugyebár Lauda az 1976-os Német Nagydíjon elszenvedett majdnem fatális balesetét mutatja be. Aki ismeri az úriembert, tudja, hogy hogyan néz ki. Lauda majdnem egy percig bennégett az utójában és arca olyan mértékben megégett, hogy balesete nyomait örökre viselni fogja. Ebben az évben Lauda már a Ferrariban ült Hunt pedig egy óriási szerencse folytán kapott egy autót a McLarennél, bár senki nem akarta alkalmazni életmódja miatt, habár mindenki tudta, hogy tehetséges. Ebben az évben ment csak igazán a rivalizálás a két pilóta között. A filmben viszont az egész életüket a szemünk elé tárják a találkozásuktól a 76-os szezon végéig.
Hollywoodi film révén annak minden eleme megjelenik a filmben: a jó pasi, az elnyomott de szerethető karakter, jó csajok, akció, szex, váratlan fordulatok stb. Ez nem egy dokumentum film. Igaz történet alapján készült, aki jártas a sportban tudja, hogy alapjaiban minden így történt, persze, hogy ne csak versenyfelvételeket mutassanak ki kellett tölteni a fennmaradó időt. Ezeket leginkább nőkkel (ruhában és meztelenül egyaránt) és szerelmi jelenetekkel oldották meg, vagy épp Hunt idegösszeroppanás közeli állapotát tárták a közönség elé.
Hunt és Lauda olyan mint a tűz és a víz. Hunt úgy éli az életét, ha minden napja az utolsó lenne, nem szeret igazán senkit önmagán kívül, iszik, drogozik, cigizik, amelyik nő pedig megtetszik neki, rögtön megdugja. Versenyek előtt ahelyett, hogy koncentrálna, inkább elmegy bulizni. Lauda ennek a teljes ellentétje. Precíz, ért az autókhoz, így képes segíteni annak megépítésében, nem igazán szórakozik, nem is igazán érti, miért fontos az, ha ott van neki az autóversenyzés. Tökéletes ellenségeknek tűnhetnek, de ők ketten pont ezzel tolják egymást előre. Nagy rivalizálás volt az övék, de az 1976-os szezon után ez véget ért, viszont mindenképpen megérte megfilmesíteni a történetet, csoda, hogy eddig senki nem nyúlt hozzá. (Senna életéről és az ő versengéséről Alain Prosttal 2010-ben készült egy dokumentumfilm Senna címmel, ami szintén igazán izgalmas, ha érdekelne valakit.)
Ki kell emelnem néhány dolgot a filmről. Anthony Dod Mantle operatőr úgy mutatja be a futamokat, ahogy a tv-ben soha sem fogjuk látni, pl. látjuk a kipufogóból előtörő lángcsóvát, a felfüggesztések működését stb., de persze a jól megszokott sisakkamerás felvételek is megmaradtak vagy a boxutcában felülről mutatott autók. A képek elsőre furának tűnnek, mintha egy tinilány instagram fotóit nézegetnénk, de igazán jó hatással vannak a film hangulatára. Nem mellesleg az újraforgatott jelenetekhez 1976-os kasztnikat használtak illetve archív felvételeket is bevágtak az újak közé, úgy, hogy csak nehezen lehetett észrevenni, hogy az éppen nem odaillik. Ami nagyon nagy plusz pont, hogy nem csak angolul beszéltek a szereplők, hanem ki-ki az anyanyelvén is megszólalt. Ez azért is fontos, mert a Laudát alakító Daniel Brühl németül beszél a feleségével, az angoljába pedig belevitte az osztrák bajnok német akcentusát. Brühl együtt töltött Laudával pár hetet Bécsben, ahol mindenhová követte, régi felvételeket nézett róla, hogy minél tökéletesebben alakítsa az osztrákot. Lauda szerint a német színész fantasztikus munkát végzett. Sajnos, a Huntot alakító Chris Hemsworth már nem volt ilyen szerencsés. Hunt 45 évesen halt meg szívrohamban, de az eddig csak Thort alakító Hemsworth bizonyította, hogy nem olyan rossz színész, legalábbis, ha az önpusztító életmódot kell bemutatnia. Jó még, hogy a film narrációval indul és zárul, illetve a végén megjelenik a két világbajnok eredeti alakjában is.
A Rush az a film, amit mindenkinek érdemes megnéznie. Akár szereti a Forma 1-et, akár nem, akár inkább csak aludni szeret alatta, bár ezt ne otthon tegye meg. A gyönyörű képek, illetve a hangok, főleg az autók brummogása igazán csak moziban adják át teljesen a hatást, de nem mondom, hogy otthonról sem lenne nagy élmény, mert a történet van annyira érdekes, hogy az embert a székhez/ágyhoz ragasztja. Nem mellesleg nagy pacsi a magyar moziknak, hogy a filmet eredeti nyelven, feliratosan lehet csak megtekinteni, mert ez még nagyobb pluszt ad a filmélményhez.
