Közgáz Gólyabál 2013 - A Te Bálod

Talán már te is visszaszámolsz, hiszen kevesebb, mint három hét múlva, november 23-án, megrendezésre kerül Magyarország legnagyobb beltéri egyestés zenés-táncos rendezvénye, vagyis nem más, mint a Közgáz Gólyabál. Éppen ideje beírni a naptárba az időpontot, elkezdeni gyűjtögetni a borravalót, és szépen lassan nekiállni a készülődésnek. Ha pedig, esetleg nem csak a buli, hanem az is érdekel, mi zajlik a kulisszák mögött, akkor itt a te időd: A Te Bálod alkalmazással ugyanis most eljátszhatsz a rendezvényszervezés gondolatával, a tapasztalaton túl pedig akár báli belépőjegyet is nyerhetsz.

bál2.jpg

Egy pillanatra hunyd le a szemed, és képzeld el, ahogy a vörös szőnyegen lépsz be az egyetem ajtaján, mosolyogva és elegánsan, ahogy az a dresscodeban meg van írva. Majd egy pohár pezsgőt kortyolgatva kíváncsian sétálsz végig a folyosókon, hiszen minden egyes beugró és zug más és más meglepetést tartogat. Az aulába lépve biccentesz Marx bácsinak, majd magával ragad a koncerthangulat, és elveszel a színes tömegben.

Furcsa álom és képzelődés? Közel sem. Varázslat? Talán valami olyan, hiszen a Fővám téri épület november 23-án némiképp átalakul, ünnepi arculatot ölt, hogy Bod Péter Ákos fővédnöksége alatt helyet adjon az ország legnagyobb és legszebb gólyabáljának. Ha pedig mindeddig nem kaptad volna fel a fejed, következzen egy kis számmágia: négy szint buli és fergeteges hangulat, tizennégy fellépő, hat egyedi tematikájú, kézzel készítetett helyszín a koncertek közötti chillelésre, tizenkét pult széles italkínálattal, és végül öt színpad a legváltozatosabb koncertekkel.

bál5.jpg

A színvonalas line-up, melyen az alternatív zenétől az elektromosig mindent megtalálsz, egy fesztivál plakátján is jól mutatna, a fellépők névsorát ráadásul Delta Heavy neve fűszerezi, aki egyenesen az Egyesült Királyságból érkezik hozzánk.

A Te Bálod?

Az ideális bált természetesen mindenki egy kicsit másképp képzeli el. Nincs olyan rendezvény, ahol ki-ki ne találna legalább valami apróságot, amin úgy gondolja, lehetne változatni, lehetne csiszolni – mindez így van rendjén, ahogy az is, ha alkalomadtán mindannyian hajlamosak vagyunk elmerengeni azon, miképp is festene álmaink bálja, bulija vagy éppen fesztiválja. A Közgáz Gólyabál különleges alkalmazásával most bárki kiléphet a hétköznapok világából, kockázatok nélkül eljátszhat a rendezvényszervezés gondolatával, megszervezheti saját bálját, próbára teheti szervezőkészségét, és megmutathatja mindenkinek, számára, hogyan festene az ideális kép. A Te Bálod applikáció azonban nemcsak kikapcsolódást, de igazi kihívást is jelent. A legnépszerűbb báli terv megalkotója és barátai ugyanis nemcsak, hogy nyereményjeggyel érkezhetnek a Közgáz Gólyabálra, de ráadásként egy limuzin fuvarozza majd őket az egyetemre! (A nyereményjegyek és a limuzin 8 főre érvényes.)

bál3.jpg

Mi minden vár rád a bálon?

Egy cikkben nagyon nehéz lenne összefoglalni mindazt, ami a bálon vár rád. Meseszép gólyatáncok – melyeken elámulhatsz. Egyedi, kézzel készített, tematikus helyszínek – melyek közül biztosan megtalálod azt, ahol igazán összkomfortosan dőlhetsz hátra két koncert között. Szépségek és hírességek. Számos pult és számtalan hűsítő ital. Hatalmas buli és fergeteges koncertek. Minderről részletes információkat találsz a Közgáz Gólyabál honlapján, a hozzá tartozó blogon pedig napról napra húzzuk le a leplet a bál titkairól. Milyen zenékre fogsz bulizni, milyen koncertek várnak a nagyszínpadon, melyik helyszín lesz a kedvenced? Az oldalon előbb-utóbb mindenre megtalálod a választ.

süti beállítások módosítása