Ép test, ép egyetemi évek – Sportolási lehetőségek a Corvinuson

image_24_1.pngEgy egyetemista életében előfordulhat olyan, hogy nem szívesen fog hozzá a már napi rutinná váló hallgatói teendőihez. Hiszen, akármilyen hihetetlenül is hangzik, egy idő után a tanulás könnyen unalmassá, fárasztóvá válhat. Szerencsére találhatunk megoldást a problémára. Az egyik ilyen például a sport. Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy milyen lehetőségek állnak egy corvinusos hallgató rendelkezésére, ha sportolni szeretne.

Írta: Tóth Valter

Borítókép: perfectgym.com

Testnevelésórák

A lehetőségek közül a legkézenfekvőbb a testnevelésórákon való mozgás. Bőven van rá motiváció is, hiszen alapszakon két félévet kötelezően teljesíteni kell belőle, mesterszakon pedig szabadon választható tárgyként lehet felvenni. Ám, hogy ne csak kötelesség legyen, az egyetem számos opciót kínál, amiből szabadon választhatunk magunknak olyat, ami a legközelebb áll hozzánk. A 36 különböző sportból álló palettán a teljesség igénye nélkül megtalálható a crossfit, a TRX, különböző erősítő edzések, önvédelmi oktatás, illetve olyan csapatsportok, mint a röplabda, kosárlabda, foci vagy a floorball. Természetesen az sem marad le semmiről, aki szólóban szeret mozogni, ugyanis lehetőség van tenisz-, pingpong-, úszás-, kajak-kenu és sakktudásunk fejlesztésére is.

A két kötelező félév teljesítése után is van lehetőség a testnevelés tárgy felvételére, ezt 5000 Ft ellenében biztosítja az egyetem. A kurzusok többsége a kötelező időszakban ingyenes, felárat (14000 Ft) a teniszre való jelentkezésnél kell fizetni. A C épületben található táncteremben többféle tánc (társastáncok, salsa, bachata, néptánc) titkaiba lehet betekintést nyerni, szintén a testnevelésóra keretein belül.image_26_1.pngForrás: freepic.com

Konditerem

A Kinizsi utcai kollégiumban, a C épülettől 200 méterre található az egyetem több helyiségből álló konditerme, ahol számos gép és eszköz segítségével lehet testedzést folytatni. A terembe önszorgalomból is lejárhatunk (önköltségen), de a már említett testnevelésóra keretében is használhatjuk. A nyitvatartásról és további részletekről az alábbi linken tájékozódhatsz.

Közgáz Sportklub és Diáksportkör

Amennyiben egy sportot versenyszerűen űznél, vagy folytatnád korábbi sport-pályafutásod, mindenképpen érdemes utánanézni a Közgáz Sportklub és Diáksportkör nyújtotta lehetőségeknek. A sportklub keretein belül hat mozgásforma űzhető versenyszerűen: a vízilabda, a cselgáncs, a futsal, a kosárlabda és a röplabda, valamint a labdarúgás. Több, egyetemek közötti bajnokságban is lehetőség van a megmérettetésre, fociból pedig egyetemen belüli bajnokságot is szoktak rendezni.

Telente sítábor áll a téli sportok szerelmeseinek rendelkezésére, aki pedig sporttársat keres, annak az alábbi csoportot ajánljuk figyelmébe.

Gellért Campus

Az új épület a sportoknak is új színteret ad, így többek közt sportközponttal, mászófallal, tornateremmel és mozgásstúdiókkal bővül majd a lehetőségek tára.

Az egyetem férfi röplabdacsapatával készült interjú itt, a női röplabdáról szóló pedig az alábbi linken érhető el. Emellett interjú készült a vízilabdacsapat képviselőivel is. Ha pedig a Testnevelési és Sportközpont egyik vezetője szemszögéből vagytok kíváncsiak a sportéletre, akkor a Vladár Csabával folytatott beszélgetést ajánljuk figyelmetekbe.

süti beállítások módosítása