E-sport. Előfordulhat, hogy sokan még a szó pontos jelentésével sincsenek tisztában, így hát nem csoda, ha arról sem feltétlenül tudnak, hogy milyen gyors ütemben növekszik a sportág népszerűsége. Amennyiben nevezhetjük sportágnak, hiszen már ez is kardinális kérdés a témával kapcsolatban. De az e-sportnak még ezen a dilemmán túl is sok feltérképezésre váró területe van, cikkünkben ezeknek igyekeztünk utánajárni.

Írta: Tóth Valter, Borítókép: sportsmarketing.hu

Kossuth Domonkos, Kölber Csongor és Madarasi Tamás három másodéves corvinusos, akiknek találkozása egészen véletlenszerű volt, az egyetem e-sport csapataként később mégis harmadik helyezést értek el a K&H által rendezett országos Egyetemi Kupa bajnokságban. A nívós versenyen három játékban indulhattak a csapatok, a tét pedig az Amazon által szervezett, nemzetközi döntőbe való továbbjutás, valamint egymillió forintos összdíj elnyerése volt. A sport mellett kérdeztük őket a versenyről, a felkészülésről, kulisszatitkokról, de arról is, hogyan hat a játék a társasági életre.

Első kérdésem az lenne, hogy hogyan épül fel ez a verseny pontosan, amire neveztetek?

Tomi: A K&H szervezi az egyetemek közötti E-sport bajnokságot, amelyre LoLban (League of Legends), Valorantban és Rocket League-ben lehet nevezni. Mi az utóbbiban indultunk, ez a játék az első szakasza a bajnokságnak. Az első kör egy egyetemi forduló lett volna, amely nálunk nem került megrendezésre, úgyhogy mi automatikusan továbbjutottunk, és a Corvinus színeiben képviselhettük az egyetemet. A következő forduló volt a csoportkör, két négyfős csoportot alakítottak ki. Mi a METU-val, a Széchenyi Egyetemmel és a Debreceni Egyetemmel voltunk egy csoportban, és ellenük kellett egy-egy meccset játszani. A csoportok közül az első két helyezett jutott tovább a rájátszásba, ahol az élőben megrendezésre kerülő döntőbe való bejutásért lehetett játszani. 

Hogyan jött az ötlet, hogy leadjátok a nevezést? Hogy alakult meg a csapat?

Csongor: Ez egy érdekes történet. Az egész úgy indult, hogy az egyetem megosztotta a Facebook-oldalán ezt a versenyt, ami már évek óta megy, de ez volt az első alkalom, hogy a Rocket League-ben is lehetett indulni. Ennek kifejezetten örültünk, mert Tomival már korábban is részt vettünk néhány e-sport versenyen ebben a játékban. Mi két évvel ezelőtt együtt kezdtük el a nemzetközi gazdálkodást, tehát jól ismerjük egymást. Domit úgy három hete ismertük meg. Elkezdtünk egy harmadik embert keresni, ami elég nehézkesnek tűnt, végül Domi volt az, aki rátalált Tomira.

Domonkos: A korábbi szobatársam ismerte Tomiékat, és ő mondta nekik, hogy én is sokat játszom, így lett meg a csapat.

Tomi: Érdekesség még, hogy Csongival minket is a Rocket League hozott össze. Egy órán ültünk, és amikor vége lett, Csongi mögöttem jött ki és észrevette, hogy a laptopomra le van töltve a játék, és mondta, hogy ő is játszik. Aztán mutattunk egymásnak egy-két béna tippet, kiderült, hogy ugyanolyan szinten vagyunk, és így kezdtünk el ismerkedni is, meg játszani is együtt, mostanra pedig egész jóban lettünk.

Mind a hárman űztök klasszikus sportokat szabadidőtökben. A játékot is sportnak tekintitek?

Domonkos: Én azt mondanám, hogy az, teljes mértékben. Ugyanúgy készülünk rá, ugyanúgy játszunk vele. Ugyanúgy izgulunk: szerintem a legelső csoportmeccsen annyira izgultunk, mintha egy rendes sportmeccset játszottunk volna.

Csongor: Pontosan. Általában a profi e-sportolóknál borzasztóan fontos az is, hogy meglegyen a fizikai egészség. Tehát hiába e-sport, nekik is ugyanúgy van edzéstervük, megvan, hogy mikor és mit esznek. Az, hogy te jó erőben légy, meglegyen a testi és a szellemi frissesség, az elképesztően fontos az e-sporthoz.

Ez miért fontos?

Csongor: Nekem mindig azt mondták, hogy aki sportol, aki testben ép, az lényegében fejben is az. Ezért is van például, hogy rengeteg fiatal élsportoló nagyon szép tanulmányi eredményeket produkál, párhuzam van a kettő között.

Tomi: Igen, egyetértek, mert az e-sport definíciója alapján elméletben sport, erről régebben olvastam cikkeket. Illetve, ahogy Csongi említette, a stresszkezelés szempontjából is fontos. Az „igazi sportok”, amelyek nagyobb fizikai megterheléssel járnak, szerintem szintén fejlesztik a reakcióidőt, a reflexeket, amelyeket utána e-sportban tudunk kamatoztatni. A sakkot is sportnak számítják, ami megint nem egy fizikai sport, tehát az e-sportot is ebbe a kategóriába sorolnám.Forrás: capital.fr

Mennyire tartjátok magatokat profinak?

Csongor: Nem tartom magamat annak, ez egyáltalán nem az a szint. Rám a Rocket League-ben az volt jellemző, hogy voltak jobb napok, és voltak borzasztóan rossz napok, de ez teljesen véletlenszerű.

Én úgy próbáltam az egészre készülni, hogy előtte egy-másfél héttel igyekeztem belőni a bioritmusomat, lefeküdtem mindig éjfélkor, és megpróbáltam hét-nyolckor felkelni.

Domonkos: Abszolút nem mondanám, hogy ezt profi felfogással tudnám csinálni. Alapból is jóval alacsonyabb szinten játszom, mint a srácok, úgyhogy én úgy voltam vele, jövök, játszunk egyet, aztán lesz, ami lesz.

Tomi: Érdekes, hogy ezt Domi említi, mert volt a jelentkezés körül egy kis izgalom. Körülbelül fél órával a határidő előtt adtuk le a jelentkezést, mert még nem volt harmadik emberünk. Írogattam ismerősöknek, hogy van-e valaki, aki Rocket League-ezik, és így sikerült Domit beszervezni. Ahhoz képest amúgy, hogy két hetet játszottunk együtt, a végére tök jól összhangba kerültünk. Igazából én sem tartom magam profinak. Izgalmas kipróbálni magamat ilyen dolgokban, Csongival is voltunk egy-két versenyen, szóval megnéztük, hogy megy, de sosem határoztuk el magunkat, hogy ezzel akarnánk foglalkozni, és napi sok órát készülni rá. 

Mik jövőbeli tervek? Tervez bármelyikőtök komolyabban foglalkozni az e-sporttal, vagy csak az egyetemi kupánál maradtok?

Tomi: Csongival beszéltünk róla, hogy esetleg kipróbálnánk magunkat a Hungarian Open nevű bajnokságon, ami a nemzetközi bajnokságnak egy országos verziója. Erre lehet, hogy megpróbálunk nevezni, illetve mind a hárman úgy vagyunk vele, hogy akár ezzel a csapattal jövőre ugyanígy megpróbálnánk a K&H kupát, mert nagyon élveztük. Szeretnénk visszavágni azoknak az egyetemeknek, akik egyelőre jobbnak bizonyultak nálunk. 

Domonkos: Nagyobb terveim nincsenek, maximum jövőre, hogyha ugyanígy összeállunk, szívesen benne lennék megint. Különben viszont annyi órát kellene beleölnöm, és olyan nehéz lenne felhúzom magam Tomi vagy Csongi szintjére, ami nem igazán reális. De ha ez a kis csapat megmarad, akkor ebben szívesen játszom.

Csongor: Azt még hozzátenném, hogy a Rocket League lassan már egy nyolcéves játék, tehát már kicsit le vagyunk arról késve, hogy ebben bármelyikünk is profi játékos legyen.

Mennyi idő kell ahhoz, hogy profi játékos legyen valakiből? 

Tomi: Én egyszer-egyszer nézek videókat profi játékosokról, és a legtöbbjüknek több, mint tízezer órája van a játékban. Nekünk ilyen ezerötszáz-kétezer, szóval nekik legalább ötször annyi, de a legnagyobbaknak már tizenötezer órája is lehet benne. Amit általánosságban tudni kell, hogy a legtöbben felső tagozatban kezdik el, tíz-tizenkét évesen, amikor még nagyon sok idejük van. Akkor nagyon sok órát bele tudnak ölni viszonylag gyorsan, ezért például Rocket League-ben is a legtöbb profi szintű játékos tizenhat év körül van. Ebben persze az is döntő szerepet játszik, hogy tizenöt év a profi bajnokságon való részvétel korhatára.

A Rocket League szerintem egy kifejezetten mechanikai játék, ami azt jelenti, hogy elég sokat kell gyakorolni a különböző skilleket ahhoz, hogy valaki jó legyen benne. Ha nem csinálja az ember rendszeresen, akkor könnyen kieshet a gyakorlatból.

 Forrás: wired.it

Azt mondtátok, hogy sokan tizenkét évesen kezdenek játszani, és egy csomó időt beleölnek. Ilyenkor kívülről gyakran az látszik, hogy a gyerek egész nap ott ül a gépnél, nem csinál semmit, és nincs szociális élete. Hogy látjátok ezt belülről, megéri?

Domonkos: Én gyerekkorom óta focizom, igazából ott is ugyanez volt. Felkeltem reggel hatkor, elmentem iskolába, utána heti négy-öt nap edzésre, majd ugyanúgy hazaértem mondjuk nyolc órára. Tehát egyáltalán nem voltam otthon, nem volt szabadidőm. Hogyha így nézzük, egy sima sportba is beletesz az ember rengeteg órát, tehát valójában ugyanott tart a végére. Szerintem az a különbség, hogy ezzel kapcsolatban kevésbé elfogadó a környezet: a gép előtt ül a gyerek, amit nem tudnak igazán hova tenni. Tavaly volt Rocket League világbajnokság, ahol a versenyzők szülei elmondták, hogy ha a gyerek jól csinálja, belefektet elég időt és energiát, akkor megéri, de ha nem, akkor ugyanúgy, mint egy sima sportban, itt is pofára lehet esni.

Tomi: Ami érdekes szerintem, hogy már tizenhat évesen kijutnak a vb-re, és általában huszonkettő-huszonhárom évnél már nincsen idősebb profi Rocket League játékos. Szoktam látni, hogy vannak egyetemek, amik konkrétan „e-sport-egyetemek” és ott úgy van a tanterv is kialakítva, hogy az időbeosztás támogassa a hallgatók e-sport-karrierjét tanulmányaik mellett. Számomra meglepő volt, hogy a legtöbb e-sport-ágazatban elég sok pénz van, és hogyha tényleg komoly szinten csinálja az ember, akkor profi játékosként millió dollárokat lehet nyerni egy pár éves pályafutás alatt.

Szerintetek hogyan hat a játék a társasági életre? Vannak sztereotípiák, melyek szerint ha valaki csak játszik, akkor nincs közösségi élete, kevésbé barátkozik másokkal. A saját életetekben ez hogyan jelenik meg, hogy látjátok, van ennek alapja?

Csongor: Szerintem egyáltalán nincsen. Én 2010 óta játszom, és régebben tényleg rengeteget ültem a képernyő előtt, de igazából sohasem egyedül. Mindig az volt, hogy három-négy-öt-hat, esetleg nyolc emberrel leültünk, bementünk a partiba, és játszottunk. Számomra ez sosem szólt kizárólag a játékról, hanem inkább arról, hogy tök jól leültünk, mindenki elmondta, hogy van, hogy telt a napja, tehát engem ez egyáltalán nem zárt ki a társasági életből. Sőt, nekem a bő tíz év alatt három-négy olyan ember is akadt, akikkel online ismerkedtem meg. Engem kifejezetten összehozott másokkal.

Tomi: Először is, engem igazából a játék hozott össze Csongival is és Domival is. De szerintem is van abban igazság, amit Csongi mondott. Legtöbbször tényleg úgy működik, hogy a személyesen megismert barátokkal kezd beszélgetni az ember játékokról, rájönnek, hogy milyen közös érdeklődésük van, és úgy kezdenek el játszani. Nekem maximum annyi negatívum volt a dologban, hogy ha meccs volt, akkor el kellett jönnöm mondjuk egy-két programról hamarabb, de ezt sem úgy fogtam fel, hogy kimaradnék azokból a szociális eseményekből 

Domonkos: Én is Tomival tudok egyetérteni, én is azokkal kezdtem játszani, akiket már ismertem személyesen. Most a közvetítés alatt, otthon is mindenki mondta, hogy nézi, ők is szurkoltak, úgyhogy ez például kifejezetten jól esett. Másfajta kapcsolatokat épít ugyan, mint a hagyományos társasági élet, de nem mondanám, hogy bármilyen szempontból rosszabb lenne.

Tomi: Szerintem hogyha az emberek rájönnek, hogy a másikat is érdekli ez, akkor alapból lesz egy közös pontjuk, ami közelebb hozza őket.   

Élő sport vagy e-sport, ha választani kellene? 

Tomi: Az élő sportot választanám. Mind a kettőt szeretem, de úgy érzem, hogyha valamelyiket örökre ki kellene zárnom, akkor az élő sportot nehezebben tudnám.

Csongor: Én is így gondolom. Nekem rengeteg évig ott volt versenyszerűen a floorball az életemben, de amellett is nagyon sokat játszottam. Ha választani kellene, akkor az e-sportot hagynám el, de szerintem mindkettő jó a maga módján, és fontos az megtalálni az egyensúlyt. Ha ez megvan, akkor működhet a kettő egymás mellett, én úgy gondolom.  

Domonkos: Szerintem egyértelműen az élő sport. Gyerekkorom óta sportolok, és szerintem amit az e-sport ad, az andrenalinlöket és az élmény, azt ugyanúgy megkapod az élő sporttól is. Csak abban még megvan az a plusz dolog, hogy tényleg te csinálod. Kézzelfogható, amit csinálsz és amit elérsz benne, azt tényleg te éred el.Forrás: esportwissen.de