Elvek. Fennkölten hangzó és jól eladható szlogen, hogy az elvek számítanak leginkább, hiszen azok adják egy civilizált társadalom tartását, ideológiai megalapozottságát, hogy mit tart követendő értéknek, és melyek azok a magartások, amelyeket ki kell gyomlálnia. Amolyan szűrőt biztosít aközött, hogy a társadalom mit olvaszt magába, mit ölel a kebelére, és mi az, amit egy társadalmi morál feliratú baseball ütővel passzíroz szét.
Kicsit furcsának tűnhet ez a felütés ebben a témában, de akármelyik oldal álláspontját is hallgatjuk vagy olvassuk, végső soron mindig az elvek kerülnek előtérbe. Jogász hallgatóként el kell ismernem, hogy a döntés jogilag megalalpozott, nem lehet azt kifogásolni. Az adott esetben, vagyis, hogy a hölgyek sok esetben ingyen tudtak bemenni egy olyan szórakozóhelyre, ahova a férfi vendégeknek fizetniük kellett, egyik oldalról diszkriminációt valósít meg, másik oldalról pedig pozitív diszkriminációt, amelynek azonban semmilyen valós tényekkel alátámasztható alapja nincs. Az üzletpolitika részeként, ugyanazért a szolgáltatásért miért kellene valakinek többet fizetnie, mint másnak. Érthető, tiszta, világos. Meg lehet említeni, hogy ez egyfajta védelmet jelent a szórakozóhely számára, amivel a különböző „balesetek”, nézeteltérések számát próbálják csökkenteni, hiszen ezeket főként férfiak generálják, a belépő pedig egy fékként funkcionál, hiszen kevésbé balhéznak, ha fizetniük kellett a belépésért. Ez az a pont, ahol aztán felcsapnak az érzelmek, hiszen mindenkinek, aki valaha volt már bulizni – akár úgy, hogy fizetett, akár úgy, hogy nem –, vagy csak kicsit is érzékenyebb a nagy társadalmi horderejű témákra, annak lesz valamiféle véleménye. És mi másra lehet visszavezetni ezt a kérdést, ha nem Ádámra és Évára, vagyis a nemek közti egyenlőség évezredes problematikájára.
(forrás: http://annamenke.blogspot.hu)
A 20-21. század nő jogi törekvései mindig is visszás megvilágításba kerültek. A szüfrazsett mozgalmak aktivistái még susogós alsószoknyákban, a fűzőket már a kályha lángjára vetve, selyemkesztyűs öklüket rázva követelték a nők számára a szavazati jogot, az oktatásban való részvételt és számos hasonló, addig csak a férfiak számára biztosított jogot. Ma már ilyen alapvető jogokért, nekünk, akik a bolygó – női szempontból mindenképp – „szerencsésebb” felére születtünk, már nem kell harcolnunk, ehelyett más dolgok kerültek a feminista amazonok zászlójára. Ilyenek ezek a nők, a kisujjadat nyújtod nekik, az egész karodat akarják. A feminista jelző kizárólag pejoratív kontextusban jelent meg, és jelenik meg a mai napig. Ők azok a lökött tyúkok akiknek nem a gyereknevelés és a család jelentette az önmegvalósítást. Nos, ezek a nők hangoztatják folyton, hogy egyenlőséget akarnak, hát, most megkapták. Milyen jól megmutattuk nekik! Nem ízlik az egyenlőség fanyarú gyümölcse?! Nem kell annyit ugrándozni! Ilyenek az elvek. De én nem hiszem, hogy az elnyomás és a igazságtalanság viharában az egyetlen igaz hangként csengő feminista kórusból egy halovány hangocska is szót emelt volna az ellen, hogy a nőknek nem kell belépőt fizetni, bizonyos esetekben, bizonyos napokon, bizonyos helyeken. Köszönjük, mi ezt nem kértük. Vajon miért lehet ez? Talán, mert a nőket érő diszkrimináció fölött szemet hunynak, míg ellenkező esetben vérszomjas ragadozókká válnak? Vagy azért mert először azt kellene helyre tenni, hogy egy nő is ugyanolyan fizetést kapjon, mint az azonos munkát végző férfi. Akkor majd az egyenlő fizetéséből egyenlő belépőt fog fizetni. Amikor nem 70-80 nő fog meghalni évente párkapocsolati erőszak áldozataként. Talán először ezekkel a problémákkal kellene foglalkozni, utána, illetve párhuzamosan a járulékos kérdésekkel.
Legközelebb a terhes nőnek se adjuk át a helyet a villamoson. De a nőnap is csak egy gonosz feminista cselszövés. Az indítványozó úriember szerint ez előrelépés a nők egyenjogúsításában. Szerintem pedig ezentúl a férfiak is pisiljenek ülve.
Ez után a talán kissé zavaros – hiszen maga a téma is elég bonyolult –, ám remélhetőleg gondolatébresztő, vitaindító eszmefuttatás után fontosnak tartom leszögezni, hogy a most hozott határozat nem kifogásolható jogi szempontból. Ám véleményem szerint – amivel nem kötelező egyetérteni, ahogy olyan helyre járni sem, ahol belépőt kell fizetni, lányoknak, fiúknak egyaránt – a jelen döntés csak egy valós probléma valótlan, groteszk megoldását jelenti, ami csak elfedi a lényeget. Mint a push-up melltartó.
Feministának lenni és az egyenlőségért harcolni nem azt jelenti, hogy úgy kívánunk egyenlőek lenni a férfiakkal, hogy közben mi is azzá válunk. Sokkal inkább, hogy egyenlő módon gyakorolhatjuk azokat a princípiumokat, amelyek női mivoltunkat kitöltik.
Szász Nóra
