Az 1930-as Magyarországának emlékezete korántsem egységes. Egyik oldalról a trianoni tragédiából sikeresen kiemelkedő, függetlenségét visszanyerő ország sikereit szokás kiemelni, másik oldalról viszont az egyre inkább elharapódzó antiszemitizmust és a kirívó szociális igazságtalanságokat. A Bethlen-korszakban visszanyert politikai és gazdasági mozgástér áll szemben a neobarokk giccsel és a Monarchia liberalizmusának elutasításával. A politikai ideológiák által átitatott értékeléseknek azonban nincsen abszolút igazsága, és ezzel leginkább akkor szembesülünk, ha egy-egy életutat önmagában szemlélünk. S különösképpen, ha leásunk annak eltitkolt, elfelejtett, zavarba ejtő részletekig.

Sipőcz Jenő portréja

Vegyük csak például Sipőcz Jenőt! A példás életű jogász jól prosperáló magánpraxisát feladva, a vastagon antiszemita Keresztény Községi Párt képviseletében vállalta el Budapest főpolgármesteri posztját 1920-ban. Az akkoriban még elkülönített fő- és mezei polgármesteri posztot váltogatva, 16 évig folyamatosan állt a székesfőváros élén, mely vezetése alatt szépen fejlődött. Egy kézbe tudták összefogni a közszolgáltatásokat és a korábban széttöredezett tömegközlekedési hálózatot, illetve a szociális ellátórendszer is nagyban bővült. A gazdasági válság ellenére a turizmus fejlesztésére is jutott erőforrás a harmincas években, így válhatott Budapest híres fürdővárossá.

A mintaéletű, keresztényszocialista agglegénybe azonban élete alkonyán belebújt a kisördög, és olyat tett, ami kis híján karrierje végét jelentette: szerelembe esett, és összeházasodott egy zsidó özvegyasszonnyal.

Sipőcz választottja, Schmulovitz Ilona 1884-ben született, a győri hitközségi főkántor lányaként. A család 1892-ben Szántóra magyarintotta nevét, a hölgy pedig 1904-ben házasságot kötött Karsai Sándor minisztériumi tisztviselővel. Azt ugyan tudjuk, hogy Ilona kikeresztelkedett, és a református hitre tért át, de sajnos máig nem ismert sem ennek pontos időpontja, sem indíttatása. Az gyanítható, hogy erre 1919 előtt került sor, ennek pedig később fontos jelentősége lesz.

1930-ban tehát összehozta a sors az időközben megözvegyült, "feltűnően szép" Ilonát az akkor 51 éves polgármesterrel, és izzó szerelemre gyúltak egymás iránt. Rendszeressé váltak közöttük a találkozások és a telefonok, annak ellenére, hogy ez veszélyt jelentett Sipőcz pozíciójára. Végül azonban 1931. július 20-án, a szentendrei polgármester őszentsége előtt polgári házasságot kötött szerelmével - a lehető legnagyobb titoktartás mellett.

Sajnos az óvintézkedések sem védték meg Sipőczöt attól, hogy családjával véglegesen megromoljon a kapcsolata, és házassága miatt felmerült, hogy pártja a polgármesterségről is lemondatja. Így hát ígéretet tett a válásra, sőt, 1931 októberében letétbe helyeztetett egy végrendeletet, amely szerint feleségét kizárja mindennemű örökségéből, hiszen már nem is élnek együtt.

Valójában azonban az ifjú pár sosem vált külön. És hogy az érzelmi viszony milyen lehetett közöttük, arra rávilágít a polgármester egy 1933. július 19-én kelt levele:

Én köszönöm az égnek, hogy Téged megteremtett, köszönöm, hogy a milliók emberforgatagában bennünket összehozott, köszönöm a szépségedet, a hozzám való szeretetedet és jóságodat.

 A köztük lévő kötelék olyannyira erősnek bizonyult, hogy Ilona áttért a katolikus hitre, és 1933. december 22-én Isten színe előtt is frigyre léptek. Sipőcz Jenő ekkor már nagybeteg volt, és családja, főleg édesanyjának rigid elutasítása sem segített állapotán. A főpolgármester végül 1937. január elsején elhunyt.

Sipőcz Jenő síremléke a Kerepesi temetőben

Ekkor kezdődtek azonban az igazi bonyodalmak, hiszen családja nyomására született végrendeletét elmulasztotta visszavonni, és így feleségének egy árva vas sem járt a 48.776 pengőre becsült hagyatékból. A szégyen mellett ez a tisztes summa is okolható azért, miért ragaszkodott a család a feleség kizárásához az öröklésből...

Az özvegy azonban megtámadta a végrendeletet, és hosszas pereskedés után, 1943. januárjában harmadfokon a Magyar Királyi Kúria végül is Ilonának adott igazat, és megsemmisítette a végrendeletet. Mindezt akkor, amikor már érvényben volt az első és a második zsidótörvény, melyeknek értelmében Sipőcz Jenőné korlátozott állampolgári jogokkal bíró félzsidónak minősült. Sőt, az 1941. évi XV. törvénycikk, vagyis a fajvédelmi törvény értelmében ekkor már bűncselekménynek számított zsidó és nemzsidó között házasságot kötni, ennek fényében pedig Sipőcz Jenőné pernyertessége egészen meghökkentő. Ilona későbbi életének részletei nem ismertek, mindenesetre azt tudjuk, hogy túlélte a holokausztot, és 1956-ban, tisztes kort megélve hunyt el Budapesten.

A romantikus történetnek jelentős társadalomtörténeti vetülete van: elsősorban kiemelendő Sipőcz Jenő magánéleti lázadása, ahogyan szembeszállt a korszellemmel, politikai kötelességével és családja rosszallásával is. Szintén elgondolkodtató az is, ahogy a legfelsőbb bírói hatalom a törvényesített fajgyűlölet ellenére, a polgári jog legnemesebb szellemében állapította meg az özvegy jogsérelmét.

Mindez arra mutat, hogy a kor egysíkú értelmezésével szemben, az egyéni döntések világában volt választási lehetőség ledönteni a faji korlátokat. Ez pedig szükségessé teszi a korszak még elmélyültebb feltárását, és a megkövesedett szemléletek felülvizsgálatát.

Sipőcz Jenő történetét részletekbe menően Gyáni Gábor, az ELTE professzora dolgozta fel Az urbanizáció társadalomtörténete c. kötetében. Én is onnan loptam vettem kölcsön a sztorit.