Ha valaki azt kérdezi tőlem, hogy mi magyarok melyik csapatsportban vagyunk a legjobbak, minden bizonnyal azt válaszolom, hogy a vízilabdában. És ki akarna vitatkozni ezzel? Hiszen amióta az eszemet tudom, mindig ott vagyunk a világ élvonalában! Ezért is döbbentett meg, amikor két vízilabdázó is a sportágat érintő komoly problémákról kezdett mesélni...

Kép: sport365.hu

Kiváltságos élményt jelentett a PART keretein belül szervezett találkozó, amelyre két válogatott vízilabdázó is ellátogatott A BCE-GTK Sportgazdaságtani Kutatóközpont és a Közgáz! Sport meghívását Gergely István kétszeres olimpiai-, valamint világbajnok és a szintén VB-győztes Gór-Nagy Miklós is elfogadta, utóbbi jelenleg is erősíti a nemzeti csapatot.

 A kölcsönös lelkesedés egy kötetlen beszélgetést eredményezett. A két sportikon mesélt karrierjükről, külföldi légióskodásról és a válogatottról. Szóba került a magyar vízilabda helyzete, no és persze a problémái, amiből, mint kiderült akad bőven.

Aki szereti a vízipólót, az általában szívén viseli a szakma hazai történéseit, így meglepő volt hallani, hogy egy-két helyen bizony mennyire kopottas az a bizonyos köntös. Pedig az emberek rajonganak a sportágért, hiszen kedvenceink szinte minden világversenyen megmelengetik a szívünket. S valljuk be, jó érzés büszkének lenni. Jó érzés egy győztes VB-döntő után hátradőlni a 4X8 perc alatt foltosra izzadt fotelbe és elégedetten nyugtázni, hogy bizony itt minden rendben van. Pedig nem, vagy legalábbis ha lerántjuk a „válogatott-függönyt”, meglepődnénk, hogy mi áll mögötte. Tulajdonképpen ez itt a lényeg – ahogy Gerely István is rávilágított – hogy a magyar vízilabda az emberek többsége számára „csak” a nemzeti csapattal egyenlő. Pedig azok a játékosok, akik egy-egy világverseny alkalmával a TV képernyőre tapasztanak bennünket, nem pusztán abban a felkészüléssel együtt 2 hónapban edzenek, játszanak és izzadnak vért a medencében. Azok a világklasszisok nemcsak nemzetiszín sapkában ontják a gólokat, hanem egész évben, csaknem minden hétvégén az országos vízilabda-bajnokságban, különböző klubok színeiben.

Fotó: hatharom.com

A legszebb az egészben talán az, hogy mint megtudtuk, a kerettagok 100%-a itthon játszik, köszönhetően a légiósok hazaigazolásának. Ezenfelül több szerb valamint montenegrói klasszis is hazánkban pólózik – talán azt sem nem túlzás kijelenteni, hogy jelenleg a magyar bajnokság a világon a legerősebb és legszínvonalasabb. Mindebből pedig a legtöbben mit érzékelnek? Konkrétan semmit. Vajon hány ember tudná megmondani, hogy Madaras Norbert melyik csapatban kezdi meg az idényt? Vagy a véleményét megosztó Gór-Nagy Miklós milyen színekben csobban a vízbe az őszi szezonkezdetkor? Elárulom, a közönség közül senki sem tudta megmondani.

Itt vízilabdázik az országban a világ legjobb játékosainak nagy hányada. Élsportolók, akikért milliók rajonganak, tehetségek generációi, egy aranybánya, akikről nem tudunk évközben semmit. Ráadásul ez nem valami ritka csillagállásnak köszönhető véletlen. Arról van szó csupán, hogy a klubok a többsége, valamint a sportág többi szereplői csekély hajlandóságot mutatnak, hogy megmozgassák az állóvizet és több emberhez jussanak el. Pedig a budapesti EB páratlan népszerűségére és sikerére lehetne építeni, hiszen van közös cél. Természetesen nem lehet elvárni, hogy ezután minden bajnoki meccsen hatezren doboljanak, de az elmondottakból kiderült, hogy a magyar vízipóló nagyobb teret követel magának, a passzivitás pedig kivételes lehetőségeket hagy a víz alá süllyedni. Viszont az összefogásnak új utat kell nyitni a „közösen nyújtjuk a kezünket a pénzért” módszer helyett.  Ha a kézilabdában létre lehet hozni olyan rajongói bázisokat, akik rendszeresen szívesen fizetnek az élményért, akkor az ebben a sportágban is lehetséges.

A világszínvonal adott, igény is lenne rá, már csak egy híd kell, hogy a szereplők egymásra találjanak. Éppen ezért jött létre Gergely István főszervezésével a Vízilabda Nyílt Nap és Expo, amelyet idén először Budaörsön rendeztek meg szeptember 13-án. A cél az volt, hogy az embereket közelebb hozzák, nemcsak a válogatotthoz, de a klubokhoz is. A kezdeményezés sikeres volt, több ezren látogattak el.

A szervezés nehézségei azonban arra világítottak rá, tudtuk meg, hogy a magyar vízilabda közeg még nem teljesen nyitott arra, hogy együtt alkossanak, ugyanolyan lelkesedéssel. Pedig a sikerspirált csak egyszer kell beindítani. Ha egyre több média felületen – elsősorban közösségi médián keresztül – egyre gyakrabban jutnak el a naprakész információk az emberekhez, akkor a színvonalas vízipóló megtalálhatja a közönségét. Ha pedig egyre szélesebb körű az érdeklődés, akkor több a potenciális támogató is, amely még nagyobb lökést adhatna a fejlődésnek.

Remélhetőleg a budaörsi expo egy új hullámot indított a magyar vízilabdában, amely sikerét meglovagolva egyre több hasonló program követ majd. Ki tudja: lehet egy-két éven belül nemcsak az EB-re mennek ki több ezren, hanem az országos bajnokság döntőjére is.

Tóth Tamás