A devizahitelekkel kapcsolatban sok elemzés, tényanyag, érv, vita, siránkozás és törvény látott napvilágot, amióta elszállt a svájci frank árfolyama. Miközben az állam szerepét vizsgáljuk a témában, nem szabad elfelejtenünk azért azt sem, hogy a nyugatibb szellemiségű államokban nem véletlenül akkora a hangsúly az öngondoskodáson illetve a személyes felelősségen: egy, a pénzügyi kérdésekben jártasabb társadalom egyszerűen nem futott volna bele ebbe a pofonba, legalábbis nem ennyire. Nem csak ez ügyben lenne azonban tanulnivalónk.

Fotó: ATV

Nem az lenne tehát akkor a legfontosabb, hogy kicsit kiokosítsuk az átlagos hitelest azzal kapcsolatban, hogy miben is állnak ezek a konstrukciók, milyen alternatívái és milyen kockázatai vannak? Nem azt mutatja meg a sztori, hogy ha már jó állambácsit játszunk, akkor oktassuk a népet, ne pénzt vágjunk hozzájuk? Taníts meg egy embert halászni… Ez persze egy nehezen értelmezhető koncepció egy olyan kormány számára, mely az önkormányzati választások előtt növekvő jövedelmek híján csak jövedelem-redisztribúcióval tud kampányolni.

Sokan leírták már azt is, hogy még mindig a kádári alku mentális hatását nyögjük társadalmi szinten. Szerintem ennek a gondolatnak eklatáns példája a mostani devizahitel-kérdés. Az, hogy 2006-ban a felvett hitelek több mint hatvan százaléka devizahitel volt, egy szisztematikus problémát jelent – olyat, ami túlmutat a pénzügyeinken. Egy ilyen jellegű konstrukció igénybevétele komolyabb hozzáértést, komolyabb tartalékokat és a kockázatok jobb megértését kívánja, mint amilyet az átlagos hiteles fel tud mutatni. Ez egy komoly absztrakció: egyáltalán nem garantált, hogy a törlesztőrészletek az aktuális árfolyamon maradnak. Ez egy rizikó, s mint minden ilyen, úgy érdemes bevállalni, hogy a „fogadás” elvesztése se végezze ki az embert anyagilag. Egy amerikai pénzügyi műsorban hitetlenkedve mondta anno a műsorvezető a témában: „hát ezek nem tudják, hogy nem szabad külföldi valutában eladósodni?”

Sok tényezőre visszavezethető a hazai középosztály nehéz helyzete illetve süllyedése, de a devizahitelek problémája valószínűleg komoly szerepet játszik a kérdéskörben, bárhonnan is próbáljuk megközelíteni. Azt gondolom, mindez csak egy szisztematikus probléma komolyabb része. Bár a devizahitelek kérdése hazánkban és a régióban okozta a legnagyobb gondokat, Európa-szerte igaz, hogy a lakosság 86%-ának hiányosak a pénzügyi ismeretei az ING Investment Management 2012-es tanulmánya szerint: a személyes felelősségvállalás és a gondos utánajárás két olyan, fontos tulajdonság, mely nem kellően része a hazai kultúrának.

Nem tennék komoly különbséget a devizahitelek gombamód történő elszaporodása és a legtöbb poszt-millenniumi politikai kezdeményezés látványos kudarca között – persze ebbe a kategóriába sorolható a magánnyugdíjpénztár-ügyek érdektelenségbe fúlása és megannyi más, nem csak politikai kérdés is. Nyilvánvaló, hogy az alternatívák keresése és felmutatása nem egyszerű tudomány, viszont demokratikus hagyományaink ápolása iránt mutatott érdeklődésünk és igényességünk is azt mutatja, hogy mentalitás terén sok tanulnivalónk akad még attól a bizonyos hanyatló Nyugattól. Ugyanerre a gondolkodásmódbeli kérdésre-problémára vezethető vissza társadalmunk megannyi gondja és baja. Egy kis – jó értelemben vett – individualizmus nem ártana senkinek.

(Az októberi Közgazdász Központ rovatában a devizahiteles perekkel foglalkoztunk)