4000 egyetemista indult, 300 csapat nevezett be, végül a fináléban tíz lelkes csapat küzdött meg a Coke Ugró1etem bajnoki címéért. A múlt hét szerdai döntőt a gödöllői Szent István Egyetem Illuminaty csapata nyerte, ám az erkölcsi győzelem a corvinusoké lett.
A tavalyi kidobós sikere után idén is gyermekkorunk egyik kedvelt játékát, ezúttal az ugróiskolát idézhették fel az egyetemisták a Coca-Cola-val. A kifejezetten a Coke Ugró1etemhez kifejlesztett applikáció segítségével bárhol és bármikor gyakorolhattak a fiatalok, hogy a mozgással legtöbb kalóriát elégetők már valódi pályákon mérhessék össze erejüket. A selejtezők után a legjobb tíz csapat vett részt tegnap a budapesti döntőn a Petőfi Csarnokban.
A hallgatóknak szervezett program sikerét mi sem mutatja jobban, mint hogy az applikációt több mint 4000-en töltötték le okostelefonjaikra, amely a hazai AppStoreban a legkedveltebbnek bizonyult a sport kategóriában. A legaktívabb régió Budapest volt, ahonnan 118 regisztráció érkezett, de számos csapatot indított a debreceni, az egri, a gödöllői, a győri, a nyíregyházi, a pécsi és a szegedi egyetem is.
Nézzétek egy spárgázó lány!!!
A döntőn résztvevőket az Ugró1etem két nagykövete, Szabó Zsófi (színész-műsorvezető) és Bártfalvi Sándor (a Mary PopKids frontembere) közös ugrálással fogadta, a rendezvényt Mary PopKids koncert színesítette egy lélegzetvételnyi pihenőt hagyva a versenyzőknek.
"A mozgás az életemben mindig is fontos szerepet játszott. Figyelek arra, hogy a bevitt kalóriákat lemozogjam és örülök minden olyan kezdeményezésnek, ami erre ösztönzi a fiatalokat" – mondta Szabó Zsófi.
"Ezt én is így látom, ezért is járok le gyakran focizni a srácokkal. Lehet, hogy majd javaslom nekik, hogy ezentúl ugróiskolával melegítsünk be, mert amellett, hogy átmozgat, tényleg remek móka. Nem gondoltam volna, más városokból is ilyen sokan jönnek el a döntőre és a kemény verseny ennyire szórakoztató lesz. Gratulálok a győztes csapatnak, és örülök annak, hogy "beiratkoztam" az Ugró1etemre" – tette hozzá Bártfalvi Sanyi.
A híresség sajnos elfelejtette lenyilatkozni, hogy valójában a leglelkesebb csapat a Budapesti Corvinus Egyetemé, de mi persze tudjuk ezt. Büszkék vagyunk a Tódorok csapatára (akik a képen mosolyognak ránk), hiszen hozzájuk hasonló tehetséges fiatalemberekből álló csapat más felsőoktatási intézményből nem kerülhetne ki. Főleg nem a BME-ről. Sajnos a mieink csak negyedikek lettek. Nyilvánvalóan azért, mert az ugróiskola ősi sportjánál nem csak a fizikai és szellemi teljesítmény, hanem a szerencse is számít, ami sajnos nem kedvezett nekik.
A sors, mint tudjuk kegyetlen és néha nem a legjobbaknak kedvez, ezért a Tódoroknak küldenénk egy számot, meg persze mindenkinek aki szereti. Örülünk nektek, és ünnepelünk titeket, mint hősök, akik megcselekedtétek, amit megkövetelt a Coca-Cola!