Szilágyi Áron háromszoros olimpiai bajnokként a magyar vívósport egyik legismertebb sportolója. Eredményei, kitartása és a kihívásokhoz való hozzáállása sokakat inspirál céljaik elérésében. Áron a HEAD eseményén arról beszélt, hogy mit adott neki a sport, és hogyan képzeli el pályafutását Párizs után.

Írta: Bogos Katalin, borító: canva

Milyen élsportolónak lenni?

Áron elmesélte, hogy már gyerekkorában nagy volt a mozgásigénye, ezért szülei beíratták egy egyesületbe, ahol Gerevich György fedezte fel, majd elhatározta, hogy megtanítja vívni. A találkozás végül az egész életét meghatározta, tehát nem meglepő, hogy legfőbb inspirációjaként is nevelőedzőjét, Gerevich Györgyöt emelte ki, valamint elmondta, hogy minden győzelmét neki ajánlja.

A megmérettetések előtt az évek során kialakult rutinját követi, mivel ez biztosítja számára a megfelelő körülményeket a versenynapokon. A mérkőzések előtt ugyanannyival kel, ugyanazt eszi és ugyanolyan mozdulatokkal melegít be. Az egyetlen különös elem a szokások között az, hogy mindig megcsapkodja kétszer a jobb és a bal lábát egyfajta szerencsehozó mozdulatként.

Kifejtette, hogy mind az öt olimpiája más szempontból volt emlékezetes számára. Pekingben még az újdonság varázsa ragadta meg, Londonban a hozzátartozói szurkolása, Párizsban pedig az, hogy a Grand Palais-ban vívhatott, ami a sportág egyik ikonikus helyszíne. Elmondása szerint az olimpia hangulata teljesen más, mint a többi nagy világversenyé. Egyrészt az olimpiai felkészülés eleve óriási stresszel jár, ezért a sportolók szinte már csak legyintenek az újonnan felmerülő kihívásokra, azonban érezhetően feszültebbek a versenyen. Másrészt, mivel számos különböző sportág tehetségei egyszerre vannak jelen, jó hangulat szokott kialakulni. Ráadásul az olimpiai faluban több kapcsolódási pont is létrejön, tekintve hogy  mindenki kap az olimpia kezdetén kitűzőket, amelyeket kedvük szerint cserélgethetnek. 

Korábbi sikerei miatt számos médiaszereplésben volt része, ezért elmondása szerint idén nagyon élvezte, hogy az emberek új karakterekre kíváncsiak, őt pedig már nem hívják annyiszor szerepelni. „Hátradőlök a fotelben és csak nézem a történéseket, mivel már mindent elmondtam magamról, a pályafutásomról és a felkészülésemről is.”

A sport különféle változásokat hozott az életében. Bejárta a világ legkülönbözőbb helyeit, világklasszisokkal találkozott és ismertté vált. Azonban Áron kiemelte, hogy ő az önismereti oldaláról szereti megközelíteni a sport hatásait. Pályafutása során minden élsportolót érnek sikerek, kudarcok, mély és intenzív élmények, kemény edzések és kihívások, amelyekből sokat tanulhat az ember. Amikor megkérdezték, hogy visszamenőleg változtatna-e bármit a múltján, egyedül egy technikai hibát emelt ki a 2013-as budapesti világbajnokság elődöntőjéből, majd hozzátette, hogy inkább előre szeret tekinteni. Épp ezért a jövő olimpikonjainak azt tanácsolja: 

„Ne fogadjatok el tanácsokat, hanem járjátok a saját utatokat, harcoljatok a céljaitokért és dolgozzatok alázatosan.”

Kép: Tóth Valter

Hogyan tovább Párizs után?

Szilágyi Áron szeptemberben megműttette a lábát, mivel az évek óta rendszeresen kiújuló gyulladása hatalmas nehézséget jelentett számára, ami a párizsi olimpián már szemmel látható volt. Próbál optimistán hozzáállni a helyzethez, annak pozitívumait szem előtt tartva, hogy a felépülési folyamat új motivációt adhasson neki az edzésre. A műtét utáni rehabilitációs időszak hat hónap, amelyben számára a legnagyobb kihívást az jelenti, hogy időt adjon magának és ne feszegesse túlságosan a határait.

„Ilyen kihívással még nem szembesültem pályafutásom során, nem volt komolyabb sérülésem vagy műtétem, ami miatt fél évet ki kellett hagynom, szóval most őszintén kíváncsi vagyok, hogy hogyan néz ki ez az út, a rehabilitáció, milyen buktatók és új feladatok várnak.” 

Az otthon töltött kényszerpihenőnek azonban pozitív oldala is van. Áron elmondta, hogy az olimpiai felkészülés alatt két hónapig csak hétvégenként látta a kisfiát, aki mellett ugyan nem ideális fekvőgipszben lenni, de próbálja minél inkább megélni az együtt töltött időt. Ráadásul motiválja az is, hogy hétről hétre jobban tudjon játszani vele, ezért a következő felkészülési időszakot csak márciusban kezdi, a felszabaduló időt pedig próbálja élvezni, a családjával tölteni és olyan programokat csinálni, amikre máskor nem lenne ideje.

Arra a kérdésre, hogy háromszoros olimpiai bajnokként mit jelent számára a siker, azt válaszolta, hogy „a sikert nem olimpiai aranyakban mérik”. Úgy gondolja, hogy mindenkinek meg kell találnia azokat a mérföldköveket, amelyeknek a teljesítése sikert jelent számára. Elmondta, hogy ő a projektalapú gondolkodást részesíti előnyben, ezért például a rehabilitációs folyamat során már a mankóval való járásra is sikerként tekint. Gondolkodásmódjának köszönheti azt is, hogy nem jelent neki plusz terhet, ha címvédőként vesz részt egy versenyen, mivel mindenképpen a legjobbat szeretné kihozni magából. „Nem úgy kelek fel, hogy belenézek a tükörbe és arra gondolok, hogy olimpiai bajnok vagyok. Az érmeim sincsenek kint a falon.”

Áron elmondta, hogy szeretné folytatni a karrierjét, azonban még nem döntötte el, hogy részt szeretne-e venni a 2028-as olimpián. Jelenleg minél előbb vissza szeretne térni a csapatba, hogy segítse a generációváltást. „Tudnék segíteni az újaknak a beilleszkedésben, megőrizni az eredményességet, és segíteni a válogatottat az olimpiai ciklusban.” Egyéni eredményei már nem annyira érdeklik, elfogadta, hogy vissza fog esni a világranglistán, de hangsúlyozta, hogy már nem az a célja, hogy világbajnok legyen.

„Szeretnék egyfajta veterán sportoló szerepet megtestesíteni, hogy most egy kicsit visszaadhassak annak a közegnek, amiben tizenhét éve létezem és ami a sikereket adta.”