A korábban inkább szürke csinovnyikként megjelenő, érdektelen beszédeket mormoló, Randy Marshra kísértetiesen emlékeztető Áder János tanácsadói 2015-re zseniális ötlettel rukkoltak elő. Úgy gondolták, a Schmidt-féle aláíró-automatát az aktív környezetvédő Sólyommal keresztezve megalkotják az elnök új imázsát: Jánost, a természetbarátot.

A mi Jánosunk, aki minden kidőlt fában egy sírkeresztet lát, nemrég az erdők miatt aggódott. Korábban, az év elején pedig bejelentette a saját hivatala alá tartozó a környezeti fenntarthatóság ügyével foglalkozó igazgatóság létrehozását. Akkor tartott beszédében ki is jelentette, hogy számára mindig is mennyire fontos a fenntartható fejlődés, és bolygónk megőrzése az eljövendő generációk számára.

Viszont ha egy gyors pillantást vetünk az elnök úr eddigi tevékenységére, nem éppen egy magát fákhoz láncoló, elárvult hiúzokat cumis üvegből szoptató aktivista életútját láthatjuk. Áder államfőként eddig minden olyan intézkedést támogatott, amivel a kormány saját, vagy klientúrája kicsinyes anyagi érdekeit helyezte a természetvédelmi szempontok elé. Asszisztált a Kishantosi Vidékfejlesztési központ és Népfőiskola szétverésénél, némán nézi, ahogy a kormány kivérezteti a Nemzeti Parkokat, és nem emelte fel szavát az egyik legveszélyesebb inváziós növény, az akác hungarikummá nyilvánítása ellen.

Viszont úgy tűnik, egy újabb lehetőség nyílik János, a természetbarát számára, hogy bizonyíthassa a zöld ügyek iránti elkötelezettségét. Kedd reggel az Országgyűlés 130 igen szavazattal, 62 nem ellenében és egy tartózkodás mellett elfogadta az úgynevezett Atomtörvényt, amely lehetővé teszi a paksi erőmű bővítését, valamint 30 évre titkosítja az ehhez kapcsolódó dokumentumokat. Következő lépésként a törvénytervezet az államfő elé fog kerülni, aki most bizonyíthat!

Mi a fontosabb, a lojalitás, vagy a fenntarthatóság? A párt, vagy a természet? Atom vagy megújulók? Narancs, vagy zöld?

Aláírja vagy sem?