Nálam jobban senki nem unhatja „A miniszter félrelép” stílusú magyar filmeket, a maguk belterjes világával, sablonos, erőltetett poénjaival, néhol olyan színészi alakításokkal megtetézve, amely bőven hagy maga után kívánnivalót. Tudom, ez egy kicsi ország, kevesebb emberből válogatunk, elvégre a színésztehetségek sem ide vágynak, hanem Hollywoodba), nincs könnyű dolgunk. A főáram mellett azonban megjelennek olyan remekbeszabott filmek, mint a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan, édes kis kreatív megoldásaival, és kevésbé, vagy egyáltalán nem ismert színészeivel. Vannak itt rejtett kincsek, és jó lenne, ha a fent említett, unalomig játszott alkotások mellett több teret kapnának. Ezen kivételek közé tartozik Ujj Mészáros Károly Liza, a rókatündér című filmje is. Örömmel konstatáltam, hogy az előadás, amire mi beültünk, teltházas volt, mely arra engedett következtetni, hogy igény a jóra márpedig van.

A moziban való kényelmes elhelyezkedés után ellazulva vártam egy könnyed kis esti szórakozást. Majd mikor Liza egy japán sushi-mestert megszégyenítő ügyességgel suhogtatni kezdi szuperéles kését, a hangulatom egy picit feszültebb lett. Az előzetes alapján ennyire véres jelenetekre nem számítottam. A traileren még 16-os karikával szerepel, a mozikban már 18-assal fut. El is fér ez bőven, néhol kénytelen voltam a szememet eltakarni.

A japán mitológiából importált rókatündér igazán feldobta a történetet, meglepő, hogy a kezdetekben egyáltalán nem szerepelt a forgatókönyvben. Eredeti ötletek, és jó poénok híján nincs a film, egy-két erőltetettebb, viccesnek szánt jelenetet leszámítva. Például, amikor Liza az újságárusnál fonetikus kiejtéssel kéri az angol nevű újságot. A szinte központi szerepet játszó étterem nevén is (nem lövöm le a poént) lehetett volna még gondolkodni, kivéve persze, ha valaki fizetett azért, hogy mi, nézők szorgalmasan asszociáljunk.. Az áldozatok megjelenésekor felvillanó japán feliratok nekem a Kill Bill-t juttatták eszembe, ez számomra egy kissé ötlettelennek hatott.

A karaktereket nagyon jól eltalálták, a színészek pedig élvezetes alakítást nyújtanak, és a zene díjnyertes. Felüdülés volt – egy-két kivételtől eltekintve –, hogy végre friss, vagy kevésbé ismert arcok jelentek meg a vásznon, akik még jól is játszanak. Nálam a kedvenc továbbra is Reviczky marad. Az ő alakításainál soha nem lóg ki a lóláb, nem esek ki a filmből, könnyedén és lazán hozza ezt a szerepet is, de hozzáteszem, hogy a többiek is, kivétel nélkül.

Annál a résznél, ahol Liza rájön, hogy „szerelme” nem is az, akinek ő gondolta, a történet nálam lélektanilag egy kicsit megbicsaklik. Véleményem szerint, aki ilyen naivan és kétségbeesetten keresi az igazit, nem feltétlenül tudja felfedni a hazugságot, inkább továbbra is elhiszi azt. Na, de ne legyünk ilyen szőrszálhasogatóak.

A realitással a filmnek bonyolult a kapcsolata. Egyik oldalról értelmezhetjük meseként, fantáziavilágként, ha ennél realistábbak vagyunk, lehet egy mentális problémákkal küszködő, fiatal nő története is. Tulajdonképpen az a jó benne, hogy mindenki eldöntheti, milyen szempontból közelít, és zárja le a történetet, megkreálva magának a saját befejezését.

(Írtunk egy másik ajánló is a Liza, a rókatündérről, a márciusi Közgazdászban)