Volt és jelenlegi AKGs diákok tömegjei olvasták Horn György újabb interjúját, többek között egy volt évfolyamtársam, akinek a véleményező cikkjét olvashatták a blogon a múlt hétvégén. Bár nem tartom túl témába vágónak a Corvinus blogjára ezt a cikket, de minden történetnek két oldala van, Luci megírta az övét, íme az enyém.
Azt mondják, a szerelmesek rózsaszín szemüvegen át látják a világot. És van aki számára az AKG gimnáziumi éveinek szerelme lett volna? Nem tagadom, magamat is inkább az utóbbi kategóriába sorolnám. De egyik intézmény sem tökéletes, sőt az AKG se való minden tanulónak, ezt én is belátom. Ha valaki pedig koromfekete lencsét hajlandó csak hordani, minek tölt el 7 évet egy iskolában, amit ezen keresztül hajlandó csak szemlélni? Aki figyelmesen elolvasta az interjút láthatta, hogy igazgatónk sem rózsaszín szemüveglencsén keresztül szemléli iskoláját. Változásnak mindig van hely, mindig lehetünk jobbak.
„Az érdekeltség felkeltése szöveges értékeléssel, többletpontokkal, jutalmakkal érhető el” - Minden tanár a félév folyamán arra törekszik, hogy jobban megismerje diákját, és aszerint írjon neki szöveges értékelést minden félév végén. Természetesen ez a rendszer jobban működik pár együtt töltött szemeszter után, de aki be se jár az iskolába az idő 80%-ába magára vessen, hogy nem tartja elég személyesnek az értékelőjét. Számomra sokszor elgondolkodtató volt egyes tanár értékelője, hogy kívülről mégis milyen embernek látnak, milyen személyiséget vetítek ki az évfolyamom és a tanárok irányába.
„Azt szoktuk mondani, hogy a szüleit nem választhatja meg az ember, a patrónusát viszont egyszer választhatja meg. Ez úgy néz ki, hogy hetedik év elején, egy hét ismerkedés után a gyerekek választhatnak abból a hat tanárból, aki abban az évben patrónusként rendelkezésre áll” - Nem mindenki lehet olyan szerencsés mint jómagam, hogy a 7 évre ugyanaz a személy funkcionált mint patrónusom, mint második szülőm. Az évfolyamunkon egy patrónus váltás volt, mint, ahogy említettem nem minden diáknak való az AKG. Ez a tanárokra is ugyanúgy igaz. A patrónusi munkával rengeteg kötelezettség jár, nem csak reggel 8tól délután 4ig tart a műszak. Nehéz is találni jelentkezőket, de nekünk szerencsénk volt, hogy olyan tanárt találtak, aki minden odaadással próbálta megismerni új csibéit, ha ez csak a maradék 3 ott töltött évünkre is terjedt ki. Persze, ha voltak akik elutasították közeledését, sőt mi több be se jártak a szerdai csibékre (osztályfőnöki órákra), akkor csoda ha nem érezték magukat közeli viszonyba? Persze, lehet csak nem talált be az iskolába a koromfekete lencséjének hála.
„Annak idején például iskolaigazgatóként megrovást kaptam a fővárosi tanácstól, amiért nem tartottam évnyitó ünnepélyt” – Horn György minden év végén tart beszédet és tanévzárót, amin általában az érettségiző diákok nem mind jelennek meg, hiszen nem kötelező jellegű eseményről beszélünk. De mégis minden tanév nyitó ünnepséget már alig vártuk, hogy végre újra megtölthessük a kisiskolánk padlószőnyeges folyosóit, a műveinkkel díszített aulát vagy éppen a tesi termet egy délutáni kosáron.
„Azt szoktam mondani, hogy az AKG nem családias, hanem családszerű iskola, ami azt jelenti, hogy lemondunk a jogi eszközökről” – Mindenki hordozz magával értékeket az iskolába, természetesen egy testnevelés óra vagy szünet alatt nem biztos, hogy mindig tudok is rá figyelni. A lopássorozatra érthető módon bekamerázással reagált az iskola, mivel a biztonságunkat helyezték előtérbe. Kilépőkártyát sem tömegesen gyártottak le minden tanulónak, hanem személyre szabott időpontokban eltérő kártyát kaptunk, hogy akinek netán épp nyelvi éve van és már végez délben, annak ne kelljen még másfél órát dekkolnia feleslegesen.
„Ez egy úri iskola, ide elkényeztetett gyerekek járnak, akiknek a szülei fizetnek ezért” – Miből is finanszírozhatná magát egy alapítványi iskola? Talán szeretettből kéne fizetni a fűtést? Ennek természetesen van egy következménye, hogy a jól szituáltabb családok gyermekei járnak az AKG-ba, de van például egy ösztöndíj, amit az öreg diákok dobnak össze tehetséges, de nélkülöző gyerek számára.
Én nagyon szerettem az AKG-ba járni, annak a közösségnek részese lenni, ami a mi évfolyamunk volt. Nem gondolom, hogy ugyanaz az ember lennék ma, hogy ha más iskolába jártam volna. A gimnáziumi évek a legfontosabbak egy diák életében, azok formálják leginkább. Nem kell a propagandaanyagját nézni csak egy iskolának, ezzel teljesen egyetértek. Kérdezze csak meg bátran az iskola volt diákjait, annál valósabb képet nem is kaphatna, mint hogy az ő élményeiken keresztül. Nem érdemes a radikális cikkekre alapozni, hiszen mit számít annak a véleménye, aki így megvet egy iskolát de mégis eltölt ott 7 évet?
Valentinyi Júlia
