Nem számítok friss fesztiválozónak, több alkalommal is részt vettem már nagyszabású rendezvényeken. Általában, ha kilátogattam egyre, akkor egész héten maradtam. Hét év fesztiválozás után viszont úgy döntöttem, itt az ideje, hogy megnézzem, mit is tud a Sziget – ugyan most még csak egy-két nap erejéig. Úgy éreztem, a magyar fesztiválok császára túl nagy falat lenne ahhoz, hogy első alkalommal egy teljes hétre kimenjek. Így az első három nap eseményeit otthonról követtem, és csak csütörtökön vettem a nyakamba a Fesztiválköztársaságot.

Amikor leszálltam a HÉV-ről és megláttam a hömpölygő embertömeget, nem gondoltam volna, hogy egyhamar bejutok. Ezért nagy meglepetés volt számomra, hogy a jegyért alig kellett sorban állnom, sőt az ellenőrzésen is hamar túljutottam. Ahogy beléptem, egy pillanatra körbenéztem - azt se tudtam, hol vagyok. Szerencsére már vártak rám, így nem tévedtem el. Első utam a sajtós sátorhoz vezetett, hogy felvegyem a PRESS karszalagomat, és kezdődhetett a munka.

Meglepő volt, hogy sajtósként ugyanúgy bemehettem a VIP részlegbe, mintha az ezt bizonyító karszalag lett volna a kezemen. Hamar felmértem a terepet, majd rájöttem, hogy ide többnyire azok jönnek be, akik a hangfalakat legyőzve, ordítozás nélkül szeretnének beszélgetni, vagy csak nincs kedvük sokáig sorban állni a színpad közeli pultoknál.

Ha nem az lenne a szlogenje a fesztiválnak, hogy a „Szabadság Szigete”, akkor is ez a kép alakult volna ki bennem. Három nap után már a leggátlásosabb ember is önmagát adta, szerencsére egyik látvány se volt annyira meglepő – talán már a korábbi képeken mindent láttam. Nagyon megfogott, hogy a sok nemzetiség egyként viselkedett, senki nem idegeskedett, mindenki kivárta a sorát. Talán csak mi magyarok vagyunk egy kicsit türelmetlenek, amikor lassan haladunk a nagy tömegnek köszönhetően.

Az első koncert, amibe belecsöppentem, az újdonsült dán popsztár, MØ bulija volt, aki nem mellesleg azon a napon ünnepelte 27. születésnapját. Igaz, csak a végére értünk oda, de az idei nyár egyik himnuszát, a Lean On-t hagyta meg zárásképp, még a közönségbe is bevetette magát, és bodysurf-fölt az ordító tömegen. Utána Ella Eyre fokozta tovább a hangulatot az A38 színpadon. A 21(!) éves énekesnő látszólag jól érezte magát, rendesen megtáncoltatta a közönséget. Személy szerint nagyon jól éreztem magam, és annak ellenére, hogy fedett sátorban volt a koncert, még a meleg is elviselhető volt.

Ellie Goulding koncertjére már 21.15-kor annyian gyűltek össze, hogy egy tűt se lehetett volna elejteni. Gyorsan lemondtam arról, hogy viszonylag a színpadhoz közel álljak, így hátrébb mentem, amit utólag egy cseppet sem bántam. A két óriáskivetítőnek köszönhetően ugyanabban az élményben részesültem, mintha az első sorban álltam volna. A koncert maga fantasztikus volt, igaz, a közepénél egy kicsit melankolikus lett a hangulat, de utána újra felpörgette a tömeget. A Love Me Like You Do-t meg úgy ordította a nép, mintha kötelező tananyag lett volna.

Számomra itt nagyjából véget ért, még sétáltam egy kicsit, felfedeztem a Szigetet, a színes esernyőket, a színes kis halakat. Végtelen tiszteletem azoknak, akik egy hétig csinálják a „szigetelést”, én egy nap alatt úgy elfáradtam, hogy még hazamenni is nehezemre esett. Hiányérzetem nem volt, mert tudtam, hogy szombaton is erőt veszek magamon, hogy még egy napra Szitizen lehessek.