Interjú-sorozatunk keretében az egyetem egykoron végzett hallgatóit keressük fel, akik kötődtek a Közgazdász újsághoz is, illetve példaképként szolgálhatnak a Corvinus jelenlegi tanulói számára. Ezúttal Martin József Péterrel beszélgettünk, aki 2013 nyara óta a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója, emellett tanít a Corvinuson. Korábban mintegy másfél évtizeden keresztül gazdasági újságíróként és szerkesztőként dolgozott: pályafutását a Világgazdaságnál kezdte, majd 2003-tól 2009-ig a Figyelő főszerkesztője volt.

Fotó: Kovács-Dobák Géza

Ha jól tudom, Ön is a Corvinuson – pontosabban annak jogelődjében, a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen – szerzett diplomát. Hogyan gondol vissza a közgázos éveire?

Szívesen gondolok vissza ezekre az évekre, szerettem oda járni, jó emlékek fűznek az egyetemhez, illetve a Széchenyi István Szakkollégiumhoz is, amelynek négy éven keresztül voltam tagja.

Egyetemistaként hogyan képzelte el a jövőjét?

Viszonylag hamar elkezdtem dolgozni, ha jól emlékszem, harmadéves voltam a Közgázon, amikor egy gazdasági napilap keresett pályázat útján gyakornokokat. Bekerültem a Világgazdasághoz, ahol utána 3 évig dolgoztam, miközben egyetemre jártam. Már az egyetem alatt megfogalmazódott bennem, hogy a gazdasági újságírás felé orientálódjak; sőt, nemcsak, hogy megfogalmazódott, hanem tettem is lépéseket ez irányba.

Más kérdés az, hogy sok minden más is vonzott, kifejezetten érdekeltek például a társadalomtudományi elméleti tárgyak, ezeket is hallgattam, ezért is volt jó a szakkollégium. Tulajdonképpen ez a kettősség mindmáig megvan bennem: szeretem a praktikus, gyakorlati, könnyebben visszaigazolható dolgokat, másfelől viszont vonzódom az elméletibb témákhoz is.

Miért kezdett újságírással foglalkozni?

Valamilyen szinten otthonról hoztam a közélet és a sajtó iránti érdeklődést, mondhatni, ebben nőttem fel. Érdekelt a gazdaság világa, de érdekelt az is, hogy hogyan lehet viszonylag gyorsan számot adni a világ történéseiről. E kettőnek – a gazdasági szakértelemnek és a gyors reagálásnak – a közös metszete a gazdasági újságírás. Persze ez akkoriban nem fogalmazódott meg bennem ilyen szépen, de az kétségtelen, hogy kezdettől fogva vonzott a gazdasági újságírás, mivel a viszonylag széleskörű érdeklődésemet ez látszott kielégíteni a leginkább.

Jelentek meg írásai a Közgazdászban?

Emlékezetem szerint 4-5 cikkem jelent meg, de a Közgazdász szerkesztőségének sosem voltam tagja. Volt egy eset, amikor egy barátommal, évfolyamtársammal csináltam egy egyetemi közvélemény-kutatást, és annak kapcsán írtunk egy cikket. Ez pont a rendszerváltás utáni időszakban volt, és azt hiszem, valami olyasmiről szólt, hogy az egyetemisták kire szavaznának, melyik pártot kedvelik, illetve melyiket kevésbé. Ezenkívül tudósításaim is jelentek meg, például egy-egy szakkollégiumi előadásról. Publicisztikát akkor még nem írtam.

Néhány éve Ön is visszatért a Corvinusra, immáron oktatóként. Milyenek a tapasztalatai, oktatóként vagy hallgatóként jobb egyetemre járni?

Ezen még nem gondolkodtam, de nyilvánvalóan más a két helyzet. Szívesen tanítok, szeretem átadni a tudásomat, és, bevallom, szeretek magyarázni. Alapvetően jók a tapasztalataim a corvinusos diákokkal kapcsolatban, a tudásszint és a motiváltság is megfelelő szinten van, ami nem azt jelenti, hogy ne lehetne ennél jobb, de azt biztosan tudom mondani, hogy – mivel tanítottam már más felsőoktatási intézményekben is – mindkét dimenzióban jóval a magyarországi átlag felett állnak.

Az egyik tárgy, amelyet rendszeresen oktatok a Corvinuson, az a gazdasági újságírás. Az újságírás-oktatásának az a nagy dilemmája, hogy az újságírást tanítsuk-e, vagy pedig azt, amiről újságot kell írni. Én ezt úgy oldottam meg, hogy tanítok „gazdaságot” is, és újságírást is, tehát a kettőnek a közös metszetét. Ideális esetben én úgy képzelem el az újságíróképzést, hogy mindenkinek el kellene végeznie valamilyen diszciplínában egy alapképzést, és ezután kiegészítő képzésként lehetne oktatni az újságírás fortélyait.

Ön szerint mi tesz valakit jó újságíróvá?

Az újságíró széles kategória. Legalább három típusú újságíró van: az egyik az elemző típusú zsurnaliszta, a másik a riporter, a harmadik pedig a publicista. Elég sok időt – már amennyiben 15 év soknak tekinthető – eltöltöttem az újságírásban, és az a tapasztalatom, hogy nagyon ritka az, hogy egy újságíróban ez a három kompetencia egyszerre legyen jelen, tehát egyszerre legyen jó elemző, publicista és riporter. A három újságírói szerep – illetve talán létezik még egy, amely a riporterhez áll a legközelebb: ez az oknyomozó újságíró ­– különféle képességeket igényel, ezért mindenkinek el kell döntenie, hogy elsősorban melyik képességet szeretné magában fejleszteni, illetve fel kell tárnia magában, hogy mely képességek birtokában van.

Az elemző újságíró legfontosabb tulajdonsága az analitikus gondolkodás, tehát itt leginkább arra van szükség, hogy az ember sokat olvasson, és a gondolatait világosan, érthetően tudja leírni. Alapszabály az újságírásban, hogy a bonyolult dolgokat egyszerűen kell közreadni, mivel az olvasó – általában – nem szakértője az adott témának.

A riporternek, oknyomozó újságírónak asszertívnek kell lennie, hogy elérje, amit akar, meg tudjon szólaltatni bizonyos embereket, hozzá tudjon jutni a szükséges információkhoz. El kell menni a terepre, hiszen riportot csak a helyszínen lehet írni, a szerkesztőségi szobában biztosan nem. Ehhez a szerephez a kitartás elengedhetetlen.

A publicistának kell tudnia a legjobban írni, hiszen a publicista a nyelv művésze, néha akár zsonglőre. Ha egy publicista nem bánik jól a nyelvvel és nem kellően attraktívan írja meg azt, amiről ír, akkor az írása unalmassá válik, és senki nem fogja elolvasni. Talán a legtöbb adottság ez utóbbihoz kell, a másik két kategória esetében sokkal inkább tanult készségekről van szó. Összességében, mint látszik, sokféle képességnek kell összeállnia ahhoz, hogy valaki jó újságíró legyen.

Fotó:Kovács-Dobák Géza

Ön szerint mi jelenti a legnagyobb nehézséget az újságírói pályán?

Általánosságban nehéz erre válaszolni, mivel minden országban és minden időszakban kicsit mások a kihívások és a nehézségek. Az biztos, hogy olyan szempontból ez egy nehéz szakma – viszont a másik oldalról éppen ez adja a szépségét is – hogy az újságírónak szinte állandó készenléti állapotban kell lennie. Az újságírás nem hivatali állás. Ha nem is kell állandóan írni, de folyamatosan kell gondolkodni és információkat gyűjteni. Továbbá kevés az olyan ország és az olyan pillanat, amikor egy újságíró nagyon sok pénzt tud keresni, de azért ha valaki jól csinálja, az újságírásból többnyire tisztességesen meg lehet élni. Kétségtelen azonban, hogy a 2008-as gazdasági válság utáni időszakban, Magyarországon különösen, sok szerkesztőség és újságíró került nehéz helyzetbe. Szintén nehézség, hogy az oknyomozó újságírók hogyan védik meg forrásaikat, illetve saját magukat – illetve megvédi-e az adott ország jogrendje az újságírót az atrocitásoktól.

Milyen céljai vannak a közeljövőben?

Jelenleg a médiát a másik oldalról látom: többnyire nem cikket írok, hanem interjúkat, nyilatkozatokat adok. 2013 nyara óta a Transparency International (TI) magyarországi ügyvezetőjeként dolgozom. A TI-nak fontos célja, hogy megszólítsuk az állampolgárokat, hangsúlyosan a fiatalokat, egyetemistákat. Több szakkollégiummal állandó kapcsolatot alakítottunk ki, és számos előadást tartok a Corvinuson is vendégelőként a korrupcióról és az átláthatóságról. Emellett hamarosan védem a doktorimat szintén a Corvinuson, az elmúlt hónapokban ez is adott bőven munkát.

Mit tanácsolna az egyetem hallgatóinak a sikeres pályakezdéshez?

Az a legfontosabb, hogy az ember az első pillanattól, amint belép az egyetem kapuján, azon gondolkodjon, hogy mi érdekli igazán, és milyen irányba szeretne orientálódni, és aztán azt a széles spektrumot, amit az egyetem kínál, érdemes apránként szűkíteni. Az normális, sőt kívánatos, ha az egyetemi évek alatt tágabb ismeretekkel vértezi fel magát az ember, meg persze élvezi az egyetemi évek hangulatát, de közben érdemes azon is gondolkodni, hogy utána milyen irányba szeretne majd elindulni.

Azt kell csinálni, amihez az embernek kedve van, minden más – pénz vagy presztízs – csak ezután jön.

Szalai Réka