Vajon mit fogunk fel a körülöttünk lévő világból? Mi kik vagyunk benne? Inkább sodródunk vagy evezünk? Az ARC kiállítás szervezői és létre hozói minderre kíváncsiak. A már 17. éve meghirdetett pályázat azokat a felnőtteket célozza, akik szeretnének kifejezni és egyúttal közvetíteni is valamit a mindennapi benyomásaikból és tapasztalataikból. Az alkotók „arcai” óriásplakát formájában az Ötvenhatosok terén szeptember 24-ig várják az elgondolkodni vágyókat. Bakos Gáborral, a kiállítás egyik alapítójával beszélgettünk.

Mi volt előbb, a pályázatra való igény vagy egy téma, amit feldolgozásra érdemesnek találtatok?

Hamarabb volt meg az az igény, hogy csináljunk egy köztéri képkulturális eseményt, ami sokak fantáziáját mozgatja meg. Miután megszületett a pályázat és kiállítás ötlete, azután jöttek a témák, akkor még nem volt egy központi, hanem számos különböző. Azonban a pályázati kiírásunkba mindig beleírjuk, hogy szabadon választott témával is lehet pályázni. Amit mi adunk az csupán egy sokak által nézett „üres felület”, amit meg lehet tölteni bármilyen tartalommal.

Van jelentősége annak, hogy az Ötvenhatosok terén van a kiállítás?

A plakátoknak hely kell és Budapesten nem igazán van hely máshol. A köztér azért kifejezetten fontos eleme a kiállításnak, mivel a 2000-res évek elején például még kiülős kávézók sem igazán voltak, vagy olyan helyek, ahol ilyesfajta események okán összegyűltek volna az emberek. A köztéri plakát az a képfajta, amit nem lehet kikerülni, nem lehet nem észrevenni. Éppen ezért is fontos, hogy olyan helyszínen legyenek, ami mindenki számára hozzáférhető.

Az idei pályázat témája az, hogy „Vigyázat, civilek!”. Ez egy olyan téma, amit nagyon nehéz elvonatkoztatni a politikától. Kell egyáltalán?

Szerintem nem nagyon van olyan téma, aminek nincs politikai töltete, hiszen a politika szó eredeti jelentése az, hogy a közösség ügyeivel való foglalkozás. Nagyon érdekes az, hogy manapság bizonyos, hivatásos politikai szereplők azt próbálják elhitetni az állampolgárral, hogy a politizálás az csak a számukra fenntartott tevékenység. Ez egy nagy félreértés. A demokráciának az lenne a lényege, hogy akik benne élnek, azok gondolkodjanak és véleményt formáljanak az élet különböző dolgairól. A véleményüknek pedig legyen helye a nyilvánosságban.

Gondoltatok arra, hogy esetleg az alkotókat megszólaltatjátok, hogy egy párbeszéd alakuljon ki a látogató és köztük?

Ez egy jó ötlet és valójában létezik is, csak kisebb körben. Mivel ez egy jeligés pályázat, nemcsak, hogy a néző és az alkotó nem találkozik egymással, de a kiállítók sem. Mindig szokott lenni egy délután, mikor összegyűlünk az alkotókkal és mindenki bemutatkozik és elmondja, melyik az ő plakátja és miért éppen úgy dolgozta fel az adott témát. Ahhoz, hogy ezt a „kört” kibővítsük a látogatókra is, nincs elég forrásunk sajnos.

Segítene, hogyha belépőt szednétek?

Úgy gondoljuk, hogy óriásplakátok formájában megjelenő képeket köztéren pénzért bemutatni nem lenne igazán autentikus és helyes. Fontos, hogy ezekhez bárki hozzáférhessen. Nem csak az elvi okok miatt vetettük el az ötletet azonban, hanem ki is számoltuk, hogy ráfizetés volna. Nem jönnének el annyian és nem kapnánk meg kedvező áron a közteret sem. Jelenleg a kiállítás „arcostársaink”, partnereink segítségével áll meg a lábán, de idén is fel fogjuk hívni minden szimpatizánsunk figyelmét arra, hogy ha szeretik, amit csinálunk, akkor bármilyen kis összeggel is, de támogassák munkánkat.

Mi kell ahhoz, hogy létrejöjjön egy ilyen kiállítás?

A hétköznapokban ketten dolgozunk Molnár Hédi kollégámmal. A harmadik társunk Geszti Péter, az utóbbi években már jóval kevesebbet foglalkozik az ARC ügyeivel. Klasszikus értelemben vett csapatunk nincs. Minden évben együtt dolgozunk kommunikációs ügynökséggel, kreatívokkal, fotóssal, PR szakemberrel, plakátragasztókkal, kiállításépítő szakemberekkel, és így tovább. A pénzügyi nehézségek miatt irodánk sincsen, így nagyrészt otthonról tevékenykedünk. A szervezés lehetőségei sajnos szűkültek, mert manapság kevés potenciális szponzor mer támogatni egy ilyen nagy szabadságfokkal bíró rendezvényt...

Az értékelésnél melyik számít jobban, a kreatív megvalósítás vagy a jó ötlet?

Abszolút lehetséges, hogy elég egy egyszerűen megjelenített ütős mondat elnyeri a zsűri tetszését. Idén is az egyik pályázat ilyesféle megoldással lett díjazott. Látszólag semmi különös a megvalósítás, de a tartalmát tekintve, a formával együtt nagyot üt és tökéletesen működik. De ez természetesen nem recept, mert ennek az ellenkezője is működhet. A több, majdnem húsz tagú, zsűriben mindenki más területet, nézőpontot képvisel és ezáltal nagyon sok meglátást kell közös nevezőre hozni.

Hogyan néz ki a zsűrizési folyamat?

Arra törekszünk, hogy jellemzően érvek alapján döntsünk, tehát nem csak szavazatokat számolgatva. A zsűrizés két szakaszból áll. Először a zsűritagok online megnézik a beérkezett pályázatokat és szelektálnak. Ez a része kicsit elkedvetlenítő, mert sok még kiforratlan tervvel találkozunk és észre kell venni a gyöngyszemeket, ami nem mindig egyszerű. A második szakaszban következik a közös értékelés, ahova azok a művek kerülnek be, amik legalább két szavazatot kaptak. Ilyenkor összegyűlünk és mindegyik kép sorsáról egyesével döntünk majd egy fél napon keresztül. Sokszor megkapjuk azt a kritikát reklámszakemberektől, hogy a kiállított képek minősége túlságosan „autodidakta”. Azonban mivel bárki pályázhat, nem elvárás a „professzionális” hozzáállás, viszont ezáltal olyan meglátások, olyan színek tudnak bekerülni a kiállított képi megoldások közé, amelyek a reklám világából hiányoznak.

Az interjút készítette: Palotás Zsuzsi

Fotó: Bauer Emese