Szellemfelvonó, jeges est és pattogás - Itt a farsang, sportoljál!

2_2.jpgA szerelmesek érzelmei 12 fok körülire fűtötték Bálint havát, de nem baj, mert 2020-at írunk, így mindenki kívánhat valamit. Aki pedig senkit nem kíván látni, az el is vonulhat. - Téli sport ajánló nem csak télieknek és nem csak sportosoknak.

Írta: Szatmári-Schubauer Solt

 

Te is érezted már úgy, hogy túl nagy a zsongás az életedben? Viharos napokon kapkodtál levegő után, mert azt hitted, belefulladsz az emberek tengerébe? Esetleg elgondolkoztál azon, hogy az antiszociálissággal humorizáló mémek csak a vágyaid kivetülései, hiszen még esélyed sem volt az egyedüllétre? Amennyiben legalább az egyikre igen a válasz, az szinte olyan, mintha mindegyikre az lenne, ez esetben pedig tudom a megoldást.

1_1.jpgA hátralévő februári reggelek egyikén érdemes lenne felülnöd az eplényi sífelvonók egyikére. Ott garantáltan nem fog senki zavarni. Ráadásul addig körözhetsz zavartalanul a szellemlibegőkön, amíg csak le nem szed az egyik dolgozó a műszak végén. Bár, ha már ott vagy, én síelnék vagy snowboardoznék egyet a helyedben, hiszen nagyon jó szórakozás és testmozgásnak sem utolsó.

Míg egészséged javára a harántcsíkolt izomzatod ritmikus váltakozásban összehúzódik és ellazul, addig lelked üdvére végtelen szabadságérzet járja át minden menetszéltől remegő porcikádat. Csak te vagy és a suhanó táj. Amíg össze nem ütközöl valakivel a nagy felszabadultság közepette… De akkor már kezd megtelni a pálya, úgyhogy mizantróp éned ki is csusszanhat a színről.

 

Persze az is lehet, hogy nem a magány, hanem csupán a sport szeretete ösztönöz egy kis mozgásra. Viszont Eplény messze van, és farzsebedből Deák Ferenc kicsi buksija helyett csak a Maxell fülhallgatód szilikonfeje kandikál ki. Te mégis valami téli sportra vágynál. De kérem! Érdemes ilyenkor a Wikiszótárhoz fordulni. „A téli sport a havon és jégen űzött sportágak összessége.” Hát ez a február nem kecsegtet sok szilárd állapotú vízzel…

epleny.jpg

Bár tavasz tizedes megkezdte a rádiópróbát, a hűvös játékok szerelmeseként az a szerencséd, hogy létezik ma már hóágyú, műjég és tíznapos osztrák pályamatrica. Ám, ha afféle sima, mezei szerelmes vagy, akkor sem kell hóvirágra vadászva csüggedned, ugyanis számos kalóriaégető, de egyben élvezetes program vár a közelben.

3_2.jpg

Lehet, hogy olyan drámainak élnéd meg a megye elhagyását, ahogyan azt Samu tette a Gyűrűk ura első részében. Akkor legjobb lesz, ha a befagyott Dnyeper helyett a Városligeti Műjégpályán húzod fel a korcsolyádat. Február 12-én a BME Jeges Est (részvétel a Budapesti Műszaki Egyetem diákjainak plusz egy hiányzást biztosít a testnevelés kurzusról), 19-én pedig a Semmelweis Jégfarsang csábít siklásra.

Elvetemült vagy? Akkor biztosan szeretsz futni. 15-én a WadkanZ közösségi futás 12 km-es távja alatt lihegve barangolhatod be a Budaörs és Budakeszi között elterülő gyönyörű térséget. Igazán elvetemült vagy? Ugyanazon a napon vár a Budai Trapp teljesítménytúra a maga 29 km-ével, ami alatt kényelmesen megfigyelhető minden útmenti turistajelzés Pilisborosjenőtől a Csúcs-hegyi Vendégházig. (Zárójeles megjegyzés - mert ugye zárójelben van -, hogy létezik egy családi táv is, amely csak 7 km.)

Most pedig vigyázat, Valentin napi programajánló következik! Ha egy ideje azon pattog az agyad, hogy hova vidd el kedvesed a virágárusok kedvenc új magyar ünnepén, akkor ne gondolkozz tovább, pattogjatok együtt a Superfly-ban! A trambulinok fellegvárába február idusa határán ketten juthattok be egy áráért, ha időben észbe kaptok.

Most, hogy így elnézem, időközben megfeledkeztem arról, hogy magányra is vágyhatsz. Igazából mindegy. Akkor is sportolni kell, úgyhogy hajrá, tessék valami programot találni!

A Közgazdász Online további cikkeiért kövesd be a Facebook-oldalunkat! 
https://www.facebook.com/corvinuskozgazdasz/


2020. február 9.
Képek forrása: Szatmári-Schubauer Solt saját felvételei, Időkép, Facebook

süti beállítások módosítása