Az ökológiai közgazdaságtan - ami az utóbbi időben egyre népszerűbbé válik a közgazdászok körében - alternatívát kínál a jelenlegi gazdasági rendszerre. Hogyan lesz fenntartható a jövőnk, és mennyit érnek ebben az egyéni döntéseink? Dr. Köves Alexandrával, a Corvinus Egyetem adjunktusával, ökológiai közgazdásszal beszélgettünk. (kép: Canva.com)
Írta: Sipos Sára
Megint nincs szabad asztal a népszerű kávézóban, ahová menni akartunk. Alternatívákat keresünk, és találunk egy nyugodt, kényelmes helyet, amit eddig nem is ismertünk. Ez lesz új törzshelyünk. Elképzelhető, hogy az analógia akár a gazdaságban, a társadalomban is működhet? Az ökológiai közgazdaságtan válasza: igen. A megszokottól való eltérés azonban számos kérdést vet fel. Kétrészes anyagunk első felét olvashatjátok.
Dr. Köves Alexandra ökológiai közgazdász, a Budapest Corvinus Egyetem adjunktusa, a Zöld Egyenlőség podcast szerkesztő-műsorvezetője, a Nemnövekedés Mozgalom tagja. Munkájában arra keresi a választ, hogy milyen fenntartható alternatívái lehetnek a jelen fogyasztásra és növekedésre épülő gazdasági működésnek.
Számodra hogyan kezdődött a zöld életmód?
Relatíve későn. A karrierem első 10 évében fejlesztéspolitikával foglalkoztam, azon belül uniós források kezelésével, társadalomfejlesztéssel, tehát a szociális rendszerek, a munkaerőpiaci politikák, az oktatási rendszer fejlesztésével. Egészen magas vezetői pozícióban dolgoztam, ám 10 év után arra lettem figyelmes, hogy teljesen mindegy, mennyi pénzt ölünk bele. Mindegy, mennyire hiszünk a rendszerek, helyzetek vagy a társadalom javításában, nem lehet igazságosabbat, egyenlőbbet építeni.
Nem lehet, hogy amit fejlődésnek hívunk, az a hibás? Hogyha a meglévő logikát követjük a gazdaság-, a társadalom-, és a fejlesztéspolitikánkban, akkor a jóakarattól függetlenül sem jutunk sehová. Kicsit innen, kicsit onnan megtámogatjuk, de valami alapvetően nem stimmel. A kiábrándultságom odáig vezetett, hogy felálltam egy egészen jó pozícióból, és elkezdtem azon gondolkodni, hogyan lehetne máshogy. Ekkor belefutottam Pataki György és Takács Sánta András könyvébe az ökológiai közgazdaságtanról: teljes megvilágosodás! Felismertem, hogy ugyanazokkal a dilemmákkal foglalkoznak, amiket én is megfogalmazok. Találkoztam Pataki Györggyel, ő javasolta, hogy írjak doktori disszertációt a témában. Elkezdtem kutatni, mellette még dolgoztam. A doktori után tudtam, innentől az elmélet, az életmód, a mozgalom érdekel és nem is akarok visszamenni a régi életbe. Összességében számomra a fejlődés megkérdőjelezése volt, ami idáig vezetett. (kép: Canva.com)
Az interjúkban gyakran hangsúlyozod, hogy az ökológiai közgazdaságtan paradigmaváltás, és a saját életedben is megtapasztaltad.
Mindenki azt gondolja, hogy szuperzöld vagyok, de ez nem a zöldségből ered, hanem a társadalmi igazságtalanság felismeréséből.
Eszembe sem jutott korábban, hogy zöld legyek. Felismertem azonban, hogy az engem feszítő társadalmi problémákat és igazságtalanságokat - hogy emberek nyomorban élnek, nem jutnak munkához, nincs esélyegyenlőség az oktatásban – ugyanazzal magyarázhatjuk, mint ami a környezetünk kárát okozza. A kettő valójában szorosan összefügg. A mi fejünkben kettéválnak, pedig mindkettő ugyanabban gyökerezik. Földünk kizsigerelése a mezőgazdaság által ugyanarra vezethető vissza, mint a mezőgazdaságban dolgozó emberek kizsigerelése. Igen, paradigmaváltás szükséges. Meg kell végre kérdőjelezni azt, amiről nem is beszélünk, annyira törvényszerűnek éljük meg.
Az utóbbi időben szinte már trendi zöldnek lenni. Remélem, hogy aki trendből csinálja, végül odaadással fogja. (kép: Canva.com)
Igen, bár valódi fenntarthatóság csak akkor lehet, ha néhány alapvetést haladunk meg. Amíg a szokásos üzletmenetben gondolkodunk, addig csak ugyanazt festegetjük zöldre: vagyis ugyanaz marad, csak zöldre van festve. A valódi változáshoz bizonyos alapvetéseket meg kell kérdőjeleznünk. Ezt a saját házunk táján kell kezdeni:
nekünk, közgazdászoknak kell szembenézni a múlt bűneivel és a jelen túlkapásaival. Paradigmákat viszont rettenetesen nehéz elengedni. Mert a paradigmák makacs dolgok.
Sokan kezdenek zöldebb életmódot folytatni a saját háztartásukban. Mások megkérdezik, miért változtassanak, ha az a nagy egészben nem számít. Lehet a zöld döntéseket kollektíven, felső vezetők szintjéről kezdeményezni?
Ha néhányan nem vesznek műanyagot, az önmagában nem fogja a rendszereket megváltoztatni; ebben igazuk van a szkeptikusoknak. Nem fair, mikor a felelősséget az egyéni fogyasztóra hárítjuk; útfüggőségben, bezáródási hatásokban, elsüllyedt költségekben vergődnek, árral szemben úsznak. Ugyanakkor akik zöldebb életet élnek, észreveszik, hogy milyen kollektív döntéseket kellene meghozni azért, hogy ne így legyen. (kép: Veress Luca)
Ha ecettel mossuk a vécét, még nem mentjük meg a Földet, mert olyan szintre jutottunk, ahol kizárólag kollektív döntésekkel tudunk változtatni.
De ezen döntések megszületéséhez egyéni szintű belátás szükséges. A vállalati döntéshozók, a politikusok arra fognak reagálni, amit elvárnak tőlük. Ha a politikus számára a hatalom megtartásának feltétele, hogy zöld legyen, akkor az lesz. Ha a vállalat fennmaradásának záloga, hogy nem szennyez, akkor nem fog. Az egyéni felelősség abban van, hogyan hozzuk meg a kollektív döntéseket.
útfüggőség: rendszerek fejlődését leíró jelenség. Lényege, hogy az alapvetően véletlenszerű események nem véletlenszerű fejlődést hoznak létre, hanem meghatározott úton haladnak.
bezáródási hatás: a fejlesztésben részt vevők, általában valamilyen hátrányos feltétel miatt kedvezőtlen helyzetben ragadnak.
elsüllyedt költségek: azok a múltbeli költések, melyeket már teljesítettünk, elvesztek, nem térülnek meg.
relokalozáció: eddig más országban végzett tevékenység visszatelepítése a saját országba, lokális (helyi) keretek közé.
Akik zöld életmódot folytatnak, gyakran globalizációellenesek. Hogyan kerülhet a kettő harmóniába egymással? (kép: Canva.com)
A zöld gondolkodásban erős igény van a relokalizációra. Ennek oka, hogy tudják, a jelenlegi globális gazdasági rendszereinkben szétválik a költségek, károk elszenvedése és a fogyasztás előnye, haszna. Ez igaz mind fizikai térben, mind idősíkon.
Amit ma élvezünk, azt valaki 20 év múlva fogja megfizetni. Amit mi itt Európában élvezünk, azért valaki nagy társadalmi árat fizet Ázsiában, vagy nagy ökológiai kárt okoz a Csendes-óceánban.
Ezért úgy és azt kell gyártani, amire a környezetünkben szükség van. Így látjuk, milyen károkat okoz a gyártás, és ezek arányban vannak-e a hasznokkal. A multi vezetőjét New York-ban nem érdekli a magyar munkás, de a magyar céget sem az ázsiai. A banán a legolcsóbb gyümölcs, mivel nincsen beépítve az árába az előállításával és szállításával járó környezetterhelés. Ezért a banán még nyáron is kiszorítja a helyi magyar dinnyetermelőket a piacról.
A lokalizáció kapcsán viszont mindig előtérbe kerülnek a nemzeti érzelmek, a határlezárások, a saját ipar kérdése. De globális szolidaritásra márpedig szükség van. A technológiánk, a tudásunk elég ahhoz, hogy globális közösségekben éljünk. Például a járvány idején is láthattuk, hogy ha valaki nehéz helyzetbe kerül, rajta tudnak mások segíteni. Tehát a globális szolidaritás jó dolog, de a természeti költségeket, károkat be kell árazni. A relokalizált gazdaságok ellenállóbbak, de csak azt kell relokalizálni, ami így kisebb környezetterheléssel és nagyobb társadalmi igazságossággal fog járni. Ezért szeretem a glokalizáció szót: lokális gazdaságok globális hálózatában élünk, és globális szolidaritás mellett történik a lokalizáció. (kép: Canva.com)
Ha bővebben érdekel a glokalizáció, vagy maga az ökológiai közgazdaságtan, hallgass bele a Zöld Egyenlőség podcastbe!
Mi készítheti fel a társadalmat a változtatásra?
Például ez az interjú. Ez is egy lépés.
Tapasztalod már a nyitottságot itthon is?
Mikor 2016-ban az egyetem adott helyet az 5. Nemnövekedés Konferenciának, próbáltuk bevonni a sajtót is. Rengeteg programot szerveztünk, de alig írtak róla, a nagy lapok egyáltalán nem. 2020-ban a koronavírus alatt minden nap adtam interjút. Érdeklődés tehát már van. Engem még mindig hippinek és idealistának tartanak, az elméletet pedig utópiának, de legalább érdeklődnek. Talán társadalmi párbeszéd is indul.
Az elnevezések gyakran előre jelzik az adott fogalomhoz való hozzáállást. Az utópiát reálisnak hívod, ez más színezetet ad neki. Az ökológiai közgazdaságtan nemnövekedés jelszavával mi a helyzet? (kép: Canva.com)
A kutatási területén és a mozgalmon belül is állandó feszültség, hogy minek is hívjuk. Az ellene szóló érv - teljesen jogosan -, hogy a nemnövekedés alapvetően rossz szájízű, rosszul eladható, rosszul politizálható szó. A mellette szóló érv pedig az, hogy rossz szájízű, rosszul eladható, rosszul politizálható. Mi nem akarjuk, hogy a szlogent a főáram felkapja, magáévá tegye, majd eltűnjön a süllyesztőben. A nemnövekedés provokál és nem eladható. De nem is eladni akarjuk, hanem társadalmi változást előidézni. Ehhez kell valami, amitől az emberek kicsit kényelmetlenül érzik magukat. Néha nemfejlődéssel foglalkozóknak is hívnak minket, pedig a fejlődés nem ugyanaz, mint a növekedés.
Az ökológiai közgazdaságtan egyik tétele a beágyazottság: a gazdaság a társadalomba, a társadalom a környezetbe. Ennek eszközeként említetted a szolgáltatói, a közösségi és a körkörös gazdaságot. Ezeknek milyen lehetőségei vannak itthon?
Már az is előrelépés lenne, ha egy gazdasági felsőoktatással foglalkozó egyetemről a hallgatók úgy kerülnének ki, hogy mindannyian pontosan tudják, mi a szolgáltatói, a körkörös, vagy a megosztáson alapuló gazdaság. Ha egy friss diplomás számára a fogalmak tiszták, és startupot hoz létre, tanácsadóként vagy bármilyen cégnél dolgozik, akkor észreveheti a lehetőségeket. Eladás helyett szükségletet kielégíteni teljesen más üzleti modellt kíván. Ez is a tudással kezdődik, ezért lenne intézményként nagy szerepünk benne. Először a fogalmakat kell tudni, hogy utána felismerjük, hol használhatjuk őket.
Ha megkérdezel valakit arról, fontos-e neki, hogy a mosógépet birtokolja, azt válaszolja, mindegy. Mivel nem magára a mosógépre van szüksége, hanem tiszta ruhára: ez nagy különbség.
