A jazz egyáltalán nem egy régen elfelejtett, mára csak szűk réteg számára hozzáférhető műfaj. Korábbi cikkünkben megismertük a jazz legnagyobb klasszikusait, azonban nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy ma, 2020-ban is nagyon izgalmas zenék születnek. Bemutatunk nektek pár olyan művészt, akiket érdemes követni, és akik aktívan dolgoznak új projekteken. Kedvenc számainkból szokás szerint készítettünk egy lejátszási listát is.
Írta: Bera Viktor
Röviddel az ezredforduló után pár tehetséges Los Angeles-i fekete fiatal megalapította a Young Jazz Giants nevű formációt: egyetlen albumukat 2004-ben adták ki. Pozitív visszhangot kapott, és kult klasszikussá vált az évek során, viszont nem csak emiatt kell megemlíteni. A XXI. század eddigi talán legbefolyásosabb jazz felfedezettjei közül többen is ebből a formációból kerültek ki, így listánk első két tagja is.
Kamasi Washington az egyik legnépszerűbb élő szaxofonos, egyaránt elismert a jazz és a hip-hop világában. Saját albumai rendszerint gigantikus projektek, és dolgozott már együtt Kendrick Lamarral és a Run the Jewels-szel is. Zenéjét lehetetlen egy szóban jellemezni: eltér más zenészek munkájától, miközben albumról albumra újat tud mutatni. Modern hírességként számos médiaszereplése is van, nagyon izgalmas karakter. Legutóbb a 2020 júliusában megjelent Dinner Party című albumon szerepelt, ami több könnyűzenei műfaj legnagyobb alakjainak közreműködésével készült.
Thundercat az egyik legsokoldalúbb zenész napjainkban. A Young Jazz Giants mellett játszott a Suicidal Tendencies nevű punk zenekarban, dolgozott Flying Lotus egyik albumán, sőt, Kendrick Lamarral is gyártott zenét. Saját albumain keveri a műfajokat, van itt funk, jazz, R&B, punk és hip-hop is. Utolsó albuma viszonylag friss, idén áprilisban jelent meg.
A fiatalokon kívül pár amerikai veterán továbbra is tud újat mutatni. Chris Potterre már gyermekkorában, a 80-as évek közepén felfigyeltek, viszont máig az egyik legjobb szaxofonos, és még bőven frissít a jazz légkörén. Legutóbbi, ősszel megjelent albumán az elektronikus zenéből merít, és ezt vegyíti saját jazz zenéjével. Több alkalommal is járt már Magyarországon, így a szerencsések akár élőben is elcsíphetik.
Nem csak Amerikában találkozhatunk nagy tehetségekkel; az óceán felénk eső oldalán is érdemes nézelődni. Shabaka Hutchings a brit jazz köreiben az egyik legaktívabb fellépő volt az utóbbi években. A barbadosi származású Hutchings zenéjében is gyakran vegyíti kulturális örökségét és a modern jazzt. Érdemes őt három aktív formációban figyelni: mind a Sons of Kemet, a The Comet is Coming és a Shabaka & The Ancestors is remek albumokat és fellépéseket kínál.
Az utóbbi évtizedekben a skandináv jazz is nagyon termékeny volt - számos tehetséges zenész közül egyedisége miatt Karl Seglemet emeljük ki. Már évtizedek óta gyárt zenét, de még mindig a leginnovatívabb zenészek között említhetjük. Elsődleges hangszere a szaxofon, viszont kompozícióiban gyakran használ kecskeszarvból készült kürtöt is, és más, egzotikus és szokatlan hangszerek is megjelennek albumain. Stílusa letisztult, gyakran népzenei elemekkel átszőtt jazz, mindenképp hallgassatok bele munkáiba!
Természetesen tengernyi tehetséges zenészt lehetne kiemelni a kortárs jazzből, a mi listánk csak ízelítő. A bemutatottak számaiból, illetve pár további érdekes zenész munkájából készített lejátszási listát itt találjátok.
Képek: Young Turks, Brainfeeder, Bjørn Erik Pedersen, Tore Sætre, Karl Seglem, Pexels