A Budapesti Corvinus Egyetem könyvtárának működését is változások érintik az őszi félévben. Mit kell tudniuk a gólyáknak, illetve a felsőbb éves hallgatóknak? Milyen tanulástámogatási lehetőségekkel élhetünk a kölcsönzésen túl? Cikkünkből kiderül.
Írta és fényképezte: Burkus Brigitta
Idén rendhagyó az őszi félévkezdés, ám a könyvtár is készen várja a kihívásokat. A jelenlegi működésről, és arról, milyen milyen lehetőségeink vannak a kölcsönzésen túl, Nagy Zsuzsannával, a könyvtár főigazgatójával és Sági Ildikóval, olvasószolgálati könyvtáros osztályvezetővel beszélgettünk.
A járványhelyzet miatt a könyvtárban is óvintézkedésekkel találkozhatunk: kötelező a maszkviselés és a 1,5 méteres távolság betartása. Az önkiszolgáló kölcsönző és az informatikai eszközök használata előtt és után ne felejtsük el használni a kihelyezett kézfertőtlenítőket.
“A könyvtári szolgáltatások az egyetemi vezetés kérésére korlátlanul elérhetők az egyetem hallgatói számára. Csak technikai korlátozás van: az olvasótermekben és az e-laborokban csak a székkel ellátott tanulóhelyek használhatók. Az ülőhelyek számát csökkentettük, nagyjából 283 tanulóhely érhető el. A székek nem vihetők el más helyre” - mondja Sági Ildikó.
Első lépések a könyvtárban
“Az elsőéves hallgatók könyvtári beiratkozását automatikusan előre elvégezzük. A tagságot igazoló könyvtári kártyát a hallgatók egyénileg válthatják ki. "Irány a könyvtár" tárgyú e-mailben elküldtük a legfontosabb tudnivalókat augusztus 31-én az elsőéves hallgatóknak. Többnyire igennel válaszolnak arra, hogy megkapták-e, de hogy olvasták-e, az természetesen egy kicsit más kérdés” - fűzte hozzá mosolyogva Sági Ildikó. Aki lemaradt erről a tájékoztatóról, annak ajánljuk ezt a közleményt.
Akinek a beiratkozással vagy mással kapcsolatban kérdése lenne, több módon is felteheti:
- személyesen, a könyvtár nyitvatartási idejében ( jelenleg hétfőtől péntekig, reggel 8-tól este 9 óráig),
- a könyvtár weboldalán, a jobb alsó sarokban elérhető egy kis chat-ablak, ahol a könyvtárossal beszélgethet
- offline pedig e-mailben válaszolnak.
A már említett plasztik kártyát a könyvtárban lehet kiváltani, személyazonosító okmány bemutatásával egy percen belül átvehető. Teljes tanulmányi időre adják, egyetlen egyszer kell kiváltani - ha vigyázunk rá, akár a tanulmányok végéig működőképes. Ha pedig elveszik, gyorsan lehet készíttetni egy újat. A könyvtárban beiratkozási díj nincs, de a kártya díja egyszeri 1000 Ft, ezt a Neptun gyűjtőszámlán keresztül lehet befizetni. Helyben, készpénzes fizetésre nincs lehetőség.
Ha csak visszavinni szeretnéd a könyvet, használd bátran a könyvleadó dobozt!
A kölcsönzésen túl - avagy mivel enyhíthetjük tudásszomjunkat a könyvtárban?
A könyvtárban számos lehetőségünk van bővíteni már meglévő ismereteinket: elsősorban a hallgatóknak szervezett kurzusokat emelnénk ki. Ezek változatos tematikájú tréningek, melyeken lehetőségünk nyílik megtanulni szakirodalmat gyűjteni és rendszerezni vagy akár helyesen hivatkozni. “Ez nagyon fontos tevékenysége a könyvtárnak” - mondja Nagy Zsuzsanna. “A könyvtárról sokaknak az jut az eszébe, hogy ott könyvek vannak, amiket lehet kölcsönözni. Egy egyetemi könyvtár már régóta nem így működik. A hagyományos könyvtári tevékenységek mellett két fő iránya van a könyvtárosok munkájának: az egyik a tanulás és az oktatás támogatása, a másik pedig a kutatástámogatás.”
“A tanulástámogatás egyik fontos része a személyes segítségnyújtás. Szervezett kurzusokat, tréningeket tartunk a hallgatók számára fontos, szakirodalommal és tanulásmódszertannal kapcsolatos témákban, ezt egészítik ki a csoportos vagy akár egyszemélyes konzultációk. Nagy változást hozott a tanulásban és az oktatásban a digitális világ megjelenése. Régen ahhoz jutottak hozzá (nemcsak a hallgatók, de a kutatók, oktatók maguk is), ami ott volt a könyvtárban papíron, ehhez a “könyvtáros néni” tudott segítséget adni. Régen cédulakatalógusokban lehetett irodalmat keresni. A 20. század vége felé ez már megváltozott, 21. században többé-kevésbé mindenki digitális forrásokból dolgozik.
Olyan hihetetlen mennyiségű digitális forrás van, hogy abban eligazodni nagyon nehéz. Mi egyrészt erre szeretnénk a hallgatókat megtanítani, vagy segítséget nyújtani, hogy eligazodjanak az információáradatban. Azért is tartjuk ezt fontos könyvtári szolgáltatásnak, mert az oktató sokszor nem ér rá foglalkozni vele, hiszen neki szaktárgyai vannak, és elsőrendű feladata, hogy azt megtanítsa a hallgatóknak. Tipikusan könyvtárosi feladat átadni, hogy hogyan találja meg a számára legfontosabb adatot a hallgató, hogyan kezelje, hogyan hivatkozzon rá - tulajdonképpen azokat a módszertani ismereteket szeretnénk átadni a hallgatóknak, amik a későbbi pályájuk során és a sikeres egyetemi szerepléshez is fontosak.”
Ezek a tréningek Nagy Zsuzsanna szerint mindenképpen meg lesznek tartva. “Eddig kérdés volt, hogy személyes jelenléttel vagy online. A jelenlegi helyzetben az online forma mellett döntöttünk.”
“A kollégáim nagyon ügyesek voltak, és ahogy lezárták az egyetemet, rögtön átálltak a digitális formára. Teamsen keresztül tartották meg ezeket a már korábban meghirdetett képzéseket vagy konzultációkat. Az alapelv az, hogy kínálunk tréningeket megadott témákban, és azt a témát lehet tovább vinni személyes segítséggel. Például, ha valaki részt vesz egy tréningen, elkezd dolgozni, és valami konkrét dologban elakad, akkor egyéni vagy csoportos konzultációt kérhet abban az esetben, ha több hallgatónak közös problémája van.”
A könyvtár főigazgatója, Nagy Zsuzsanna nemrég Szinnyei József-díjban részesült. Ez egy olyan könyvtárosoknak adományozható állami kitüntetés, akik hosszabb időn át kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, és tevékenységükkel, kezdeményezéseikkel szakterületük fejlődését segítik elő. Nagyon örült a díjnak, de elsősorban annak, hogy a szakmai közösség egyik díjazottnak őt javasolta. “Az ember annak örül a legjobban, amikor a szakmabeliek, a saját kollégái gondolják, hogy érdemes az elismerésre.”
A vírushelyzet kezelése és digitális megoldások
Ha rosszabbodik a vírushelyzet, az ágazati ajánlást is figyelembe véve az egyetemi vezetés hozza meg a bezárással kapcsolatos döntéseket. “Tavasszal engem is megkérdeztek, mik az elképzeléseim. Először csak az olvasótermet zártuk be, de online igény alapján lehetett még kölcsönözni, ezeket a könyveket mindig biztonságos távolságban tettük elérhetővé az igénylók számára, végül kormányzati döntésre zártunk be teljesen” - mondja Nagy Zsuzsanna. A döntés nem a miénk, de ha rosszabbodik a helyzet, akkor megfontolásra ajánljuk, hogy az olvasótermeket ne használjuk, hanem maradjon a távolról igénybevehető kölcsönzés.”
“Az a szerencsénk - és az egyetemi polgároknak, hallgatóknak egyaránt -, hogy rengeteg elektronikus forrásunk van, nagyon széleskörű előfizetésekkel rendelkezik az egyetem. Viszont komoly hiányosságok is fennállnak, igaz, ez nem az egyetemen múlik, hanem a magyar szakirodalomnak még sokkal kisebb a digitális lefedettsége, mint a külföldi, elsősorban angol nyelvűnek. Azonban sok egyetemi szerző könyve is megtalálható online, például a mersz.hu-n,ami az Akadémiai Kiadó előfizetéses szolgáltatása De ma már más magyar kiadók is elérhetővé tesznek e-könyveket, többek között az Osiris, a L’Harmattan a Kossuth...” Az adatbázisokat az egyetemi VPN hálózat segítségével lehet bárhonnan elérni.
Könyvtári különlegesség
Sokak számára meglepetés lehet, hogy az egyetemi könyvtár rendelkezik egy muzeális gyűjteménnyel is. “Ez a gyűjtemény azért is fontos, mert egy része a jogelőd egyetemekről került ide, a nagyobbik része pedig a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara gyűjteménye volt. Nagyon értékes dokumentumok vannak benne: találhatunk 17-18. századi műveket is, és számos a 19. századi könyvet.
A muzeális gyűjtemény egyik könyvszekrénye. Tükörben Dr. Czettler Jenő (1879–1953) közgazdász, agrárpolitikus mellszobra.
Ezek a kötetek a magyarországi közgazdasági oktatás folytonosságát is reprezentálják, azon kívül pedig nagyon értékes anyagot jelentenek a kutatók számára. A Közgazdasági Egyetem 1948-ban alakult, de számos jogelődje volt, hiszen a közgazdasági egyetemi képzés sokkal régebbi Magyarországon.
Ezt a jogfolytonosságot hangsúlyozni kell. Be kell mutatni az embereknek, hogy a 18. század végétől van szerves előzménye a kiterjedtebben csak a 19. században elinduló felsőfokú közgazdasági képzésnek.” A Muzeális gyűjtemény előzetes egyeztetés után látogatható, az érdeklődők ezen a linken tudnak időpontot foglalni.