Populizmus, autokrácia, jogokat korlátozó maszkviselés és egy soha nem látott mélységbe süllyedt elnökválasztási vita? A társadalmi ellentétek világszerte egyre inkább áthidalhatatlannak tűnnek, megértésükhöz pedig a demokráciaértelmezésben lehet a kulcs. Metz Rudolffal, a Corvinus Egyetem tanárával, a Társadalomtudományi Kutatóközpont munkatársával beszélgettünk. 

Írta: Kovács Máté, borítókép: Life Matters from Pexels

Miről szól ez a cikk?

• Tényleg válságban van a demokrácia?
• Az ellentétek kulcsa az eltérő demokráciaértelmezés?
• Tényleg tönkreteszik a demokráciát a járványügyi korlátozások?
• Trump vagy Biden nyerte az elnöki vitát?
• Mi a legnagyobb problémája a magyar ellenzéknek?

„A demokrácia nem most került válságba, a demokratikus intézmények száz éve válságban vannak”

A demokrácia válságdiskurzusa azért problémás, mert nem mindegy, hogy a demokrácia melyik típusáról beszélünk: „Több, mint 500 eltérő típusú demokráciát különböztettek meg a szerzők, ami óriási mennyiség, egészen az agrárdemokráciától kezdve a vezérdemokráciáig. Azt próbáltam meg felvázolni a könyvemben, hogy nincsen egy konkrét, központi és univerzális fogalma a demokráciának, mert nagyban függ attól, hogy mi, állampolgárok mit gondolunk róla. A saját elvárásaink mellett persze az is fontos, hogy a politikusok mit gondolnak a demokráciáról és a demokratikus gondolkodásról.”

Metz Rudolf könyvében ezek közül vázolt fel hármat, melyek eltérő válaszokat adnak arra, hogy milyen az ideális demokratikus politika, eltérő módon értelmezik a választók és a politikusok szerepét a döntési folyamatokban.

„Nem szabad bedőlni a válságdiskurzusnak és elragadtatni magunkat: azt kell nézni, hogy az adott politikus milyen demokráciához, milyen mércékhez igazodik, illetve milyen mércéket állítanak a szavazók a vezetők felé.”

Ez a diskurzus ugyanúgy jelen van a Brexit miatt Nagy Britanniában, de az Egyesült Államokban is. Utóbbinál sokan nem fogadták el legitim vezetőként Trumpot, mások viszont egyenesen istenítik. „Ez a fajta gondolkodás a demokrácia sajátossága. A probléma ezzel az, hogy a megosztással egyre messzebb kerülnek egymástól az álláspontok, egyre inkább fekete-fehér kép rajzolódik ki, amiben úgy tűnhet, több az ellentét, mint a közös pont.”

A fő kérdés: Alkalmasak-e arra az emberek, hogy részt vegyenek a napi politikában? Csak az érdekeket kell kiszolgálni, esetleg ezeket is a politikus fogalmazza meg?

Az egyik demokráciaértelmezés a deliberatív demokrácia, ami Metz Rudolf szerint könnyen beleillik a liberális demokrácia definíciójába.

„Az elméletalkotók szerint a demokrácia kulcsa az, hogy minél több ember minél jobban belefolyjon a napi szintű politikába. Ez történhet akár egy lakossági fórumon, egy népszavazáson vagy akár egy tüntetésen is, ezek mozgatják lényegében a politikát. Létrejön egy közös érdek, egy közjó, a politikusok pedig ezek mentén dolgozzák ki a válaszaikat.”

A politikus felelőssége, hogy megteremtse ehhez a lehetőséget. Neki kell fenntartania a tanácskozást, vagyis a „deliberációt” az emberek között, emellett példát is kell mutatnia. „Különbnek kell lennie, mint az átlagos állampolgár, moralitás és politikai erények tekintetében neki kell lennie az elsőnek és legtökéletesebbnek.” 

(kép: Bernie Sanders egyik kampányeseményén; Photo by Vidar Nordli-Mathisen on Unsplash)

A második megközelítés sokkal szürkébben festi le a politikát, ahol érdekekről van szó.

„Ez az aggregatív-pluralista felfogás, ahol a vezetők megpróbálják „aggregálni”, összegyűjteni a társadalomban szétszóródó érdekeket, és ezek mentén kormányoznak. Ez nemcsak egy elv, hanem praktikus szemlélet is, hiszen így lehet többséget szerezni és megnyerni a választásokat.”

Ebben az esetben a politikusok cserekapcsolatot ápolnak a követőikkel: „azt mondják, hogy én ezt és ezt a döntést meg fogom hozni, nektek annyit kell tennetek, hogy cserébe támogattok engem a választásokon, esetleg kampányoltok is mellettem aktivistaként.” Ez is lehet liberális demokrácia, mert fontosak a demokratikus intézmények, a választások tisztasága, a procedúrák, valamint a fékek egy ellensúlyok rendszere. „Fontosak a sokrétű érdekek, hiszen mindenkinek különböző értékei vannak a társadalomban, és azokat tiszteletben kell tartani.” 

(kép: Barack Obama és Joe Biden elnök és alelnökségük idején; forrás: pixabay)

A harmadik felfogás a vezérdemokrácia. Ennek lényege, hogy

„a követőknek nincs kifinomult politikai érdekük és akaratuk, nincsenek kompetenciáik, hogy hatásosan ki tudják fejezni a véleményüket. Ilyenkor jön képbe a vezető, aki képes becsatornázni, megformálni ezt az akaratot.” 

Ez az, amit nevezhetünk befolyásolásnak, de manipulációnak is.

A vezetők szerepe itt a legfontosabb. „Bizonyos módon kell megjelenniük az emberek szemében, ezt hívjuk karizmának, vagy karizmatikus vezetésnek.” Ezzel a tulajdonsággal kizárólaga követők ruházhatják fel a vezetőt. „Képes megmenti az országot válsághelyzetben, jó döntéseket hoz és rendelkezik praktikus erényekkel is: határozott, fifikás, kreatív, és az innováció sem áll tőle távol.” 

(kép: Donald Trump a Fehér Házban fogadja Orbán Viktort 2019-ben, forrás: hu.usembassy.gov; AP Photo/Manuel Balce Ceneta)

Ezt a jó vezetőnek bizonyítania is kell. „Innoválnia kell, például egy új politikai rezsimet, vagy a követőkkel egy új és szimbolikus kapcsolatot kell létrehozni. Részben idetartozik a populizmus is, hiszen ott is szoros kapcsolat van a vezetők és a követők között: a követők felhatalmazzák a vezetőt, hogy uralkodjon, kormányozzon felettük.” A demokrácia szempontjából pedig ez a legfontosabb: „van egy szoros kapcsolat vezető és követő között, legalábbis látszólagosan.

Ebben a kapcsolatban függ a vezető attól, hogy mit gondolnak róla az állampolgárok. Ez a függés teremti meg a felhatalmazás és az elszámoltathatóság lehetőségét.”

A járvány miatt sokan szigorúbb korlátozásokat sürgetnek, mások viszont már a maszkviselést is saját szabadságuk megsértésének tartják. Valóban veszélybe került a demokrácia a járványhoz kapcsolódó korlátozások miatt?

Minden válsághelyzetre jellemző egyfajta sokk az első pár hónapban. Ami ebben érdekes, hogy „ebben a pillanatban az emberek hihetetlen mértékben elkezdenek bízni a választott vezetőjükben.” Például 2001-ben a terrortámadás után George W. Bush produkálta a legnagyobb elfogadottságindex-emelkedést az amerikai történelemben, de a járvány miatt is sok európai vezető erősödött meg. „Ez nem azt jelenti, hogy hirtelen mindenki a kormánypártra fog szavazni, hanem azt, hogy egy ideig elfogadják a személyét és a döntéseit. Érzik esetleg a félelmet, hogy ők is bajba kerülhetnek, így előtérbe kerülnek a karizmatikus jegyek. Egy komoly válságban könnyebben elfogadjuk azt, hogy be kell tartanunk a korlátozó intézkedéseket.”

Megnövekedett a bizalom például Angela Merkel és Emmanuel Macron esetében, de még Svédországban is, ahol egészen más stratégiát választottak. Sőt, Boris Johnsonban is elkezdtek bízni az emberek, pedig a járvány kezdeti szakaszában kifejezetten rosszul nyúlt a válsághoz.

Vezető politikusok népszerűség-változása 2020. március közepe és 2020. május közepe között (forrás)

Ugyanakkor „ez a bizalom csak ideig-óráig működik: átíveli a pártpreferenciákat, hirtelen mindenki támogatni kezdi a kormányfőket, utána a bizalom alábbhagy.” Ennek oka, hogy előkerülnek azok az ellentétes elvárások a társadalomban, amire a könyv is épül:

„eltérő elvárások fogalmazódnak meg a vezetőkkel szemben: végig követniük kell az emberek akaratát, vagy a vezetőnek lehetősége van vezetni? Ha nem vezet, akkor azt rójuk fel neki, ha pedig túl erősen vezet, akkor a demokráciát kezdjük el félteni.”

A másik ellentmondás ezen is túlmutat: mennyire hasonlít ránk a vezető? Metz Rudolf szerint, „ha valaki jól reprezentálja a saját választóközegét, akkor a döntéseit akkor is elfogadják, ha az nem feltétlenül jó vagy hatékony: ő a mi csapatunkban játszik, mert olyan, mint én vagy a szomszédom, ő minket képvisel.” Bizonyos esetekben viszont azt is elvárjuk, hogy legyen különb nálunk, cselekedjen hatékonyan és vezessen karizmatikusan. „Óriási ellentmondások vannak tehát az emberek fejében, a polarizált helyzetek ezeket a belső ellentéteket emelik ki.” 

A Guardian tudosítása a berlini, több ezer fős maszk- és korlátozásellenes tüntetésről

Tranzaktív kontra karizmatikus: Biden vagy Trump nyeri az elnökválasztást?

A három eltérő vezetői típus az Egyesült Államokban is megjelenik. „Bernie Sanders tipikusan transzformatív vezető, ahogy a kötetem másik példája, Jeremy Corbyn is. Mindkettőjük politikájában közös, hogy be kell emelni a követőket a politikába és nagyobb felhatalmazást kell adni:

gyertek a hajómra, vezessük együtt az országot!” 

Kimondottan tranzaktív vezető Joe Biden. Nem véletlen, hogy a Demokrata Pártnál kevésbé adnak teret a transzformatív vezetésnek. Metz Rudolf szerint jó példa erre Obama, akit elnöksége előtt sokan transzformatív vezetőként írtak le. „Nagy vízióval, például egészségügyi reformokkal lépett élő, emiatt nagy elvárások fogalmazódtak meg vele szemben.” Amikor azonban pozícióba került, megosztott politikai helyzetben találta magát. „A Demokrata párt sokrétű érdekei mellett a republikánusokkal is együtt kellett működnie, ami azt eredményezte, hogy tranzaktív irányba mozdult el. Ha csak Washingtont nézzük, akkor ez az amerikai elnökök többségére jellemző, kifelé viszont meg tudják őrizni karizmatikus vagy transzformatív tekintélyüket is a követők szemében.”

Közben lezajlott Trump és Biden első, nagy port kavaró elnökjelölti vitája is. Metz Rudolf szerint „maga a vita jól láttatta azokat az indulatokat és feszültségeket, amelyek polarizálják és politikailag megosztják az amerikai társadalmat. A vezetők a vita során rá vannak kényszerítve arra, hogy a saját vezetés- és demokráciaértelmezésükből kitekintsenek, és szembesüljenek a valósággal, a nyilvánossággal, a szavazói elvárásokkal”.

Trump azonban – látszólag – nem akart ezekkel szembesülni. „Karizmatikus vezetését védve támadólag lépett fel a saját valóságával ellentétes véleményekre.

Ez persze az elkötelezett támogatókat nem ingatja meg, de potenciális szavazókat taszíthat el az agresszív és támadó fellépés, hiszen ők nem érzékelik Trump karizmáját.

Nem véletlen, hogy a karizmatikus vezetőknek kényelmesebbek és biztonságosabbak az előre megrendezett nyilvános események, például egy interjú egy baráti televízió csatornáján vagy a nagygyűlések.”

Ezt az elszabadult ágyúgolyót Biden is nehezen tudta kontrollálni, bár bizonyos pillanatokban jól kezelte a helyzetet és a támadásokat. Metz Rudolf szerint „a vezetési stílusa a vita alapján nem közeledett a karizmatikus vagy a transzformatív vezetéshez.

Biden hozzáállása nyitottabb volt az ingadozó, nem elkötelezett szavazók irányába azzal, hogy az erős ideológiai kijelentéseket mellőzte. Ez egyébiránt hozzátartozik a tranzaktív vezetői felfogáshoz.”

Metz Rudolf szerint „összességében a vita katasztrofális volt és nem feltétlenül kedvezett egyik elnökjelöltnek sem.”

A külföldi kitekintés után visszatérünk Magyarországra. A könyv alapján Orbán Viktor kétséget kizáróan a karizmatikus vezetés elvét alkalmazza. Hol helyezhető el ezen a térképen az ellenzék? (kép: Bera Viktor)

„Az elmúlt egy évben sokszor nevezték Karácsony Gergelyt alkalmatlannak. Az alkalmasság azonban a könyvem szerint minden demokráciaértelmezésben mást jelent.” 

Metz Rudolf szerint „az alkalmasság a karizmatikus vezetésben a hatékony kormányzásra, problémamegoldásra utal. Egyelőre nehéz megmondani, hogy Karácsony Gergelyhez melyik vezetési stílus áll közelebb.” A megválasztás és néhány szimbolikus lépés transzformatív vezetésre utal, ahol az alkalmasság morális elvárás és bizonyos értékekhez, erényekhez, például az erkölcsi feddhetetlenséghez és szolidaritáshoz kapcsolódik. Másfelől Magyarországon a polgármesteri pozíció a tranzaktív vezetésnek kedvez. „Itt már az önkormányzat működése válik az alkalmasság mércéjévé.”

Összességében ugyanakkor „nagyon töredezett az ellenzék, sokféle érdek összpontosul, amiknek összhangban kell lenniük. Ennek fényében kevésbé ismerhetők fel azok az elvárások, amiket a társadalom diktál.” Az egyik ilyen elvárás az erőskezű vezetés. „Nem véletlenül tud talpon maradni egy sokak által megkérdőjelezett Gyurcsány Ferenc, mert a szavazók nagy részének fontos, hogy azonosulhasson a vezetővel.”

Ebben a közegben nagyon nehéz megtalálni a megfelelő vezetési formát:

„ez egy vezetési válság, és amennyiben ezt felismerik, akkor lehet azon gondolkodni, hogy hogyan és kivel lehet a megfelelő, hatékony vezetést felépíteni.”