Kongó, Párizs és Palm Springs egy nap alatt - 2020 Fotóhónap programajánló

img_9288.jpg

55 esemény, 20 város, 7 régió. Tárlatvezetésekkel, szakmai kiállításokkal és új feltörekvő művészekkel 2020-ban is megrendezik a Fotóhónapot.  Mi a Magyar Sajtófotó Kiállításon és  Robert Doisneau kiállításán jártunk, hogy bepillantást adjunk a magyar fotókultúra legfontosabb rendezvénysorozatába.

2020.10.31. Írta: Belayane Najoua

38. Magyar Sajtófotó Kiállítás - Robert Capa Központ

Fél év csúszással, de idén is megnyitott a Magyar Sajtófotó Kiállítás, ami az ország egyik legnevesebb fotókiállítása. A pályázatra 267 fotográfus 2488 pályaművet küldött be, ami összesen 6079 fotót jelent. A képeken keresztül mintha végigszaladnánk a 2019-es éven. A tavalyi év legnagyobb eseményeinek pillanatai is megelevenednek előttünk: a Hableány hajóbalesete, áradás Velencében, migrációs történések Európában.

A középpontban pedig a világ legfontosabb értékei jelennek meg: egyenlőség, szolidaritás, fenntarthatóság és az emberi lélek szabadsága.

Személyes kedvenc

Személyes kedvencemnek Hajdú D. András fotósorozatát választottam, ami a Természet és tudomány sorozatban nyerte el az első helyet. A sorozat középpontjában a  kongói dzsungel magyar hőse, Dr. Hardi Richárd van. Vagyis inkább a munkája, az elszántsága és az állhatatossága, amivel nap mint nap jobbá teszi a helyi lakosok reménytelen helyzetét.

Dr. Hardi Richárd szemorvos és szerzetes huszonöt éve gyógyít Afrika szívében, a Kongói Demokratikus Köztársaságban. Richárd a két magyarországnyi területű megye központjában, Mbuji-Mayiban dolgozik, a térség egyetlen jól felszerelt műtőjében. Innen indul csillagtúraszerűen a megye eldugott szegleteibe, hogy esélyt adjon azoknak a betegeknek is, akik 600–800 kilométerre laknak a szemészeti centrumtól. Tömegközlekedés nincs, a betegek gyalogosan teszik meg az utat. Rokonokba kapaszkodva vagy bicikli csomagtartóján érkeznek Richárd ideiglenesen felállított műtőjébe a szürkehályog miatt sokszor addigra már teljesen világtalan páciensek. - Hajdú D. András leírása

04040c4f-40eb-4de5-97ad-ec23eb56445b.jpg

Az a kép, ami azonnal megfogott, egy gyereket ábrázol. Egy kongói gyereket, aki szürkehályogban szenved, és akit egy női kéz védelmez a világ veszedelmeitől. Nekem ez a kép az összes gyereket szimbolizálja. Az összes gyereket, akinek nincsenek olyan lehetőségei, mint nekünk. Minden olyan gyerek benne van ebben a képben, aki ki van téve az éhezésnek, a vízhiánynak, a fejletlenségnek, a csatornahiánynak, a betegségeknek és a tanulás hiányának. Ezek a gyerekek ugyanazt érdemlik, mint mi. Ezek a gyerekek megérdemlik azt, amit a fotó üzen: az egyenlőséget, a lehetőséget és a segítséget. Nyisd ki a szemed, és vedd észre, hogy nem mindenhol olyan az élet, mint amilyennek hitted!

pic3_jpeg.jpgRobert Doisneau: Párizstól Palm Springsig - Mai Manó ház

Robert Doisneau a humanista fotográfia egyik legnagyobb képviselője. A “tiszta” pillanat költőjeként is emlegetett fotográfus egyfolytában Párizs utcáit járta, hogy megörökítse az emberi élet minden fontos részletét. A képek az érzelmek nyelvén szólnak hozzánk, és hihetetlen őszinteséggel tükrözik vissza az élet boldog és szomorú oldalát egyaránt. De Doisneau nemcsak fekete-fehér képeket csinált. Élete rövid időszakában a pillanatokat színes képkockákban örökítette meg - kobaltkék tengerrel, élénkzöld golfpályával, vérvörös kalapokkal és pink ajkakkal. Az egész kiállítás e két nézőpont közti ellentétet mutatja be. A kliséktől híres Párizs egy szürke, szomorú és szegény város képét ölti, míg Amerika a csillogó, boldog és gazdag helyként jelenik meg.

Gondolatok a kiállításról

pic4.jpeg

  • A szerelem nemcsak kortalan, hanem magasságtalan is.
  • A tiszta lélek a legrondább helyeken is csodát teremt. 
  • Egy individualista világban tényleg az nyer, aki a végén párt talál?

pic5_jpeg.jpg

  • Ha a valóság a szürke oldalát mutatja, te mutasd vissza a színes képzeleted.
  • Hihetetlen, de még egy hentesben is megbújik a művészlélek.
  • A barátok a panelt is kastéllyá varázsolják.
  • Néhol az ember a földön, máshol a kutya a széken.

Minden ami fotóművészet - 2020 Fotóhónap programajánló

A Magyar Fotóművészek Szövetsége rendezésében megvalósuló Fotóhónap immáron a magyar fotókultúra legjelentősebb és legtöbb programot felmutató rendezvénysorozata. 2020-ban rekordszámú, mintegy 55 esemény közül választhatunk, vagy akár be is járhatjuk az összes résztvevő helyet. A kiállításokon kívül tárlatvezetésekre és szakmai előadásokra is elmehetünk, ahol részletesebben ismerhetünk meg egy-egy művészt, vagy profi fotósok szemszögéből fedezhetünk fel egy-egy kiállítást, akár a fent említett kettő közül.

A programsorozat október közepétől november közepéig tart - Budapesten kívül Bács-Kiskun, Baranya, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Fejér, Nógrád és Hajdú-Bihar megyék települései is helyszíneket biztosítanak a programhoz, így az ország mind a 7 régiója szerves részét képezi a programsorozatnak.

A részletes programlistát a Fotóhónap hivatalos oldalán találjátok meg.

Képek forrása: Hajdú D. András és Robert Doisneau képe alapján saját szerkesztés, Belayane Najoua

süti beállítások módosítása