A Földön tízből kilenc ember szennyezett levegőt lélegzik be. Ennek hatására évente nagyjából 7 millió ember hal bele olyan betegségekbe, amelyek összefüggésben vannak a légszennyezettséggel. Corvinusos egyetemisták egy projekt keretében hívják fel a figyelmet erre a problémára, amihez a Közgazdász Online szerkesztőségi tagjai és szobanövényeik is csatlakoztak.
2020. 11. 24. Szerkesztette: Belayane Najoua
A projekt célja és megvalósítása
A légszennyezettség nem 21. századi probléma, de a túlnépesedés, az ipari méretű fakivágás és a klímaváltozás jelentősen felgyorsította a folyamatot. Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség jelentése szerint Magyarországon több mint tízezer elhalálozást eredményez évente. Még drasztikusabban hangzik, ha azt vesszük figyelembe, hogy Budapesten minden felnőtt 1005 cigaretta füstjének megfelelő káros anyagot szív be a levegőből évente. Ezek az adatok arra sarkallták a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatóit (Palánki Alexandrát, Szántó Rubent, Vizi Gergelyt és Mezriczky Marcellt), hogy a légszennyezés problémáját válasszák projektük témájának.
Az “Egy Fa, Egy Élet, Egy Jövő” projekt keretében a hallgatók, a tervek szerint 34 fát ültetnek el a Hármashatár-hegy területén. Ebben a Jön Alapítvány van segítségükre, ami egy nonprofit környezetvédelmi egyesület. Az ültetés 2020 év végéig az adott terület erdészetének közbenjárásával fog megtörténni.
A projekt második felében pedig a hallgatók a makrokörnyezet fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet. Éppen ezért olyan híres embereket kértek fel, hogy fotózkodjanak saját szobanövényeikkel, akiknek fontos a környezetvédelem. A kezdeményezésben már részt vett Hódosi Máté, Linczényi Márkó, Laposa Zsófi és további hírességek csatlakozása is várható. A projektben a Közgazdász Online is részt vesz, ezért bemutatjuk szerkesztőségünk tagjainak képeit és gondolatait.
A Közgazdász Online és a szobanövények
Ők itt Fikusz és Vera, akik kitartanak mellettem akkor is, amikor véletlenül elfelejtem öntözni őket. Fontos számomra, hogy itthon növényekkel legyek körülvéve, hiszen a fővárosban nem sok zöldet látni. - Hegedüs Kata
Ez a könnyezőpálma szó szerint könnyfakasztó állapotban került hozzám, de ma már olyan jól érzi magát a szobámban, hogy az egész íróasztalomat elfoglalja. Minden növény meghálálja a törődést, a figyelmet és a szeretetet - szerintem a bolygónkkal kapcsolatban is így kellene gondolkodnunk. - Kércz Dorci
Ez a kis kaktusz nem tűnik soknak, mégis számos emlék, élmény kötődik hozzá. Egy óra séta az erdőben nem tűnik soknak, mégis feltölt, megnyugtat és harmonizál. Kis lépések is elegendőek ahhoz, hogy kapcsolódjunk a természethez, viszont ez létszükséglet és nagy felelősség. - Taxner Tünde
A tavaszi karantén óta nevelgetek szobanövényeket itthon. Jó érzés látni folyamatos fejlődésüket. - Báthori Adri
Ez volt az első növény, amit a lakásba hoztam. Azóta hatalmasat nőtt, és rengeteg társa lett. Sok zöldet látok magam körül itthon, ez pedig mindig motivál, hogy újabb és újabb lépéseket tegyek a zöld életmód felé. - Sipos Sára
Imádom a zöldeket, és szerintem nagyon fontos, hogy a munkahelyen, otthon, a suliban, mindig legyen a közelünkben növény, mert nemcsak a környezetnek tesz jót, hanem a lelkünknek is. A képen pedig mi más lenne, mint egy karácsonyi kaktusz, ha már úgyis mindjárt itt a karácsony. - Belayane Najoua