Az emberek közötti konfliktusok egyik legdrámaibb terepe a család. Itt szinte minden adott a viták kibontakozásához: erős érzelmi kötődésen alapuló szoros kapcsolatok, a családtagok anyagi és gyakorlati egymásrautaltsága, testvérek közötti rivalizálás, eltérő időbeosztások és életritmusok, de ide tartozik a különböző generációk kis téren való együttélése is. Ez utóbbiról az őszi lezárások óta sok egyetemi hallgatónak fájdalmas tapasztalata van. Ebben a cikkben a hazaköltözés miatt kialakult családi konfliktusokhoz szeretnénk nektek segítséget és válaszokat adni.

2021.02.23. Írta: Kispál Gergely, Corvinus Hallgatói Támogatás, borítókép: Anemone123, Pixabay, szerkesztette: Belajane Najoua

A kollégiumok bezárása miatt az önálló, nagyvárosi életet sokan kénytelenek voltak a családi otthon melegére cserélni. Ez számos pozitív hatás mellett sok esetben konfliktusokat is generált. "Nem kéne már felkelni?", "Ez nem normális, hogy délben reggelizel!", "Mi lesz a tanulással?", "Megbeszéltük, hogy időben érj haza" - ezek és hasonló mondatok bizony sok hallgató számára ismerősen csenghetnek.

A szerepek hálójában

Az ilyen jellegű viták mögött tetten érhető egy szerepkonfliktus. Tanév közben az egyetemen az idő jelentős részében kompetens hallgatóként, ha pedig dolgozunk, komoly feladatokat megoldó munkavállalóként vagyunk jelen. Autonóm fiatal felnőttként döntjük el, hogy mivel töltjük szabadidőnket, és adott esetben barátként, barátnőként felnőtt párkapcsolatban élünk. A gyermeki szerep a szüleinkkel való találkozásokra, telefonbeszélgetésekre korlátozódik.

Most azonban azoknál, akik arra kényszerültek, hogy visszaköltözzenek a szülői házba, a gyerekszerep felerősödött, időben és intenzitásban is több teret foglal el, ami gyakran egyfajta visszalépésnek, lefokozásnak tűnhet. "De hiszen ez már nem is én vagyok!" - gondoljuk magukban. Mintha egy kényszerű időutazáson vennénk részt egy olyan múltba, amit már régen magunk mögött hagytunk. Érthető, hogy erre sokszor feszült hangulattal, indulattal reagálunk.

Fontos azonban látni, hogy szerepeink az életünk során nem egy lineáris folyamatban fejlődnek ki, amelyben az újabb szerepek egyszerűen leváltják a korábbiakat. Sokkal inkább egy komplex rendszerről van szó, amelyben új szerepek alakulnak ki, mások pedig megszűnnek, de minden esetben több szerep van egyszerre jelen. Így lehetünk a gyerek, a fiatal felnőtt, az egyetemi hallgató, a munkavállaló és még sok-sok más szerepben egyszerre. A konfliktusok abból adódnak, hogy időnként az egyensúlyok eltolódhatnak egy számunkra kedvezőtlenebb irányba.

Annak érdekében, hogy ezen változtassunk, első lépésként érdemes lajstromba venni a szerepeinket. Készítsünk egy listát - erre hagyjunk magunknak egy kis időt, általában sokkal több szerep van az életünkben, mint elsőre gondolnánk! Ezután pedig egy kördiagram segítségével rajzolhatunk egy úgynevezett "szereptortát". Sőt, mivel tortából sosem elég, inkább kettőt: az egyik diagramon az szerepeljen, hogy a rendelkezésünkre álló időből mennyit vesznek igénybe a különböző szerepeink, a másikon pedig, hogy mennyi erőfeszítésre van szükségünk egy-egy szerephez.

Nézzünk rá a két diagramra: Mi az, amivel elégedettek vagyunk? Mik a legszembetűnőbb aránytalanságok? Mi az, amin változtatnánk? Következő lépésként rajzolhatunk két újabb diagramot, ezúttal a vágyott arányokkal: Mivel szeretnék több időt tölteni? Mibe szeretnék kevesebb energiát fektetni? Esetleg van olyan szerep, ami jelenleg teljesen hiányzik?

A diagramok összehasonlításából kiderül, hogy mik azok a területek, amelyeken nagy az eltérés a jelenlegi és a vágyott állapot között. Végül gondoljuk át, hogy mi az, amit mi magunk meg tudunk tenni annak érdekében, hogy közelebb kerüljünk a vágyott arányokhoz. Persze vannak külső tényezők, amiket nem tudunk befolyásolni, mint például a pandémia, és a tortát sem tudjuk nagyobbra rajzolni, mivel egy nap mindig huszonnégy órából áll, de szinte minden szerepnek vannak olyan szempontjai, amiket mi magunk irányítunk. Itt van lehetőség a változtatásra!

A családi egyensúly visszaállítása

Szakmai szemmel nézve a család egy rendszer -  hasonlóan mondjuk egy nemzetgazdasághoz vagy egy emberi szervezethez. Tehát egy olyan emberi kapcsolatokból összeálló hálózat, ami tartósan fennáll és folyamatosan működik. A családi rendszert a családtagok közösen működtetik. Fontos jellemzője, hogy egy ilyen rendszer egy saját entitás, több mint csupán a részeinek az összessége.

Kép: Einfach-Eve, Pixabay

Mint ilyen, alapvetően a stabilitásra törekszik, a változásoknak gyakran megpróbál ellenállni. Ezért jöhetnek létre olyan helyzetek, mint amilyeneket sok hallgató átél most: a visszaköltözéssel a családjuk, mint rendszer megkísérel visszaállni a régi, egyetemi évek előtti megszokott rendbe. Záporoznak a cikk elején említett kérdések, a szülők főznek, mosnak, ki akarják kérdezni a leckét, meg akarják szabni, hogy meddig kell hazaérni. Még a díszlet is stimmel, hiszen sokan korábbi gyerekszobájukba költöztek vissza.

Azonban messze nincs minden veszve. Egy családi rendszer ugyanis nyitott és dinamikus, azaz képes a változásra (még ha nem is szereti). Ehhez azonban elengendhetetlen, hogy közösen próbáljunk megoldásokat találni. A rendszer jellegéből fakadóan minden olyan kísérlet, amiben az egyik családtagot jelöljük meg "problémásnak" vagy "hibásnak", kudarcra van ítélve, és legfeljebb bűnbakképzésre jó. Mivel maga a rendszer billent ki az egyensúlyából, egymás hibáztatása helyett érdemesebb közösen áttekinteni, hogy a tagok hogyan működtetik a családi rendszert, hogy ki hogyan viszonyul a többi családtaghoz, és hogy min lehetne javítani a rendszer jobb működésének érdekében.

Ehhez fontos, hogy úgynevezett "én-üzenetekben" kommunikáljunk: ne a többiekről beszéljünk, például arról, hogy "te már megint nem....", hanem arról, hogy én hogyan érzem magam, hogyan éltem meg egy bizonyos helyzetet. Minél konkrétabb a mondat, annál jobb. Fogadói oldalon pedig próbáljuk megállni a vitatkozást, hiszen egy másik ember érzéseivel nem lehet vitatkozni. Ha neki olyan volt egy adott helyzet, akkor olyan volt.

Vannak olyan gyakorlatok is, amelyek elősegíthetik a beszélgetést. Például ha kirakjuk a saját családunkat szimbólumokból: mindenki keressen a lakásban, vagy a kertben egy-egy kis tárgyat, ami egy adott családtagot szimbolizál, majd egy olyat is, ami saját magát jelképezi. Ezeket rendezzük el úgy, ahogy szerintünk a család tagjai egymáshoz képest elhelyezkednek - fontos a közelség-távolság, illetve maga a szimbólum is. Ezután járjuk körbe mindenkinek az alkotását, és próbáljuk meg kitalálni, hogy melyik szimbólum kit jelképez. Az alkotó csak utána fedje fel! Majd fogalmazzunk meg kérdéseket az alkotóhoz, illetve mondjuk el, hogy milyen érzéseket ébreszt bennünk a szimbólum, amit választott nekünk.

Ez a kissé szokatlan, játékos gyakorlat segíthet abban, hogy a jól megszokott mintázatokat meghaladva, kreatívan gondolkozzunk és beszélgessünk a családban, a családról. Ezen felül fontosak lehetnek a vállalások is: minden családtag vállaljon valami feladatot, ami magát a családot szolgálja. Írjuk fel egy közös, jól látható helyre. Ha valamelyik családtag nem teljesíti az általa vállalt feladatot, ne hibáztassuk, hanem kérdezzük meg, hogyan segíthetünk neki.

A cikk egy sorozat részét képezi, melynek témája a család és a vele kapcsolatos mindennapi kihívások. Kövesd a Közgazdász Online Facebook-oldalát a következő részekért!