Harry Harlow évtizedeken keresztül kísérletezett kismajmokon, hogy bebizonyítsa: az édesanyák által nyújtott szeretet igenis nagy hatással van a csecsemők fejlődésére. A drótanya-szőranya kísérlet a mai napig vitatott nemcsak a kutatók, hanem a közvélemény körében is. Mégis egy biztos: a kutatás eredményei aktuálisabbak, mint valaha.

2021.04.28. Írta: Belayane Najoua, borítókép: minka2507, Pixabay

A drótanya-szőranya kísérlet eredményei 1959-ben, a Science nevű amerikai hetilap augusztus 21-én kiadott számában jelentek meg - Harry Harlow kutatása a szeretet, az intimitás természetét vizsgálta a majomcsecsemőkön keresztül. Akkoriban a pszichológiában az a behaviorista szemlélet uralkodott, miszerint a szeretet és az érzelmek mellékesek, és a csecsemők csak az anyagi dolgok - például étel - miatt ragaszkodnak az édesanyjukhoz.

Harry Harlow úttörő kísérlete nemcsak azt bizonyította be, hogy az érzelmek nem mellékesek, hanem azt is, hogy a tényleges tápláléknál sokkal fontosabbak. Ez a kutatás pedig most nagyon aktuális, hiszen a koronavírus miatt az emberi interakcióink, a társas érzelmi megnyilvánulásaink minimálisra csökkentek. Mindenkinek szüksége arra, hogy szeressen, és szeretve legyen.  

Harry Harlow és a majomóvoda

Harry Harlow 1930-ban érkezett a Wisconsini Egyetemre, ahol a legtöbb kísérletét végezte. Harlow egész élete során a főemlősöket kutatta a kötődés-elmélet pszichológiájára fókuszálva. Vizsgálatait eleinte a Henry Vilas Állatkert lakóin végezte, de 1932-ben megalakított egy saját tenyészkolóniát, hogy könnyebben és gyakrabban látogathassa a majmokat.

A majmokat egy óvodára hasonlító környezeteben nevelte, elszakítva őket az anyjuktól - ezt anyai deprivációnak, azaz megvonásnak nevezik, és máig komoly vitákat vált ki nemcsak a kutatók, hanem a közvélemény körében is. Harlow sokszor akár 24 hónapig tartotta az újszülött majmokat egyedülálló rekeszekben. Néhány kutató ezeket a kísérleteket tartja az állatfelszabadítási mozgalom egyik kiváltó okának az Amerikai Egyesült Államokban.

Ám nemcsak Harlow vezetett be egy anyáktól mentes környezetet abban az időszakban. Akkoriban a gyermekekkel történő fizikai kontaktust sokan a gyermek fejlődésére károsnak ítélték, ezért folyamatosan nyíltak meg az újabb és újabb steril, érintés nélküli óvodák szerte az Államokban. Harlow és a tanítványai hamar felismerték, hogy a steril óvodai környezetben nevelkedett majmok számos dologban eltérnek az anyjukkal élő társaiktól: míg az első csoport a társas kapcsolatokban visszamaradott volt, addig a másik csapat tagjai - akik az anyjukkal nevelkedtek, mégsem találkoztak más majmokkal - agresszívek és  félénkek lettek. A drótanya-szőranya kísérletet mégis egyetlen különbség váltotta ki - az óvodában nevelkedő majmok igencsak ragaszkodtak a textilpelenkájukhoz, pedig az nem adott nekik mást, csupán egy puha, megnyugtató és szerethető környezetet.

Drótanya-szőranya kísérlet

Kép: Wikipedia

A majomcsecsemőket a kísérlet során elkülönítették az édesanyjuktól, és a ketrecükbe két majomfigurát helyeztek el - mindkettő fából és drótból készült, de az egyiket beborították textillel. A textillel borított a szőranya, míg a csupasz a drótanya.

Először mindkét bábuban elhelyeztek táplálékot, amelyet a majmok könnyen megszerezhettek, és azt mérték, hogy a csecsemők mennyi időt töltenek el táplálkozással az egyes anyáknál. Összességében a majmok nem tettek különbséget az anyák között, ha a táplálkozásról volt szó.

A kísérlet második lépéseként azt szerették volna megfigyelni, hogy az anyák tulajdonságai miként befolyásolják a kismajmok ragaszkodását, ha nem kapnak tőlük táplálékot. Harlow célja az volt, hogy bebizonyítsa: a majmok - az embercsecsemőkhöz hasonlóan - fontosnak tartják az anya érzelmi adottságait. A kísérlet során kivették a bábukból a táplálékot, és csupán az üres figurákat hagyták bent a ketrecekben. Az eredmény nem okozott meglepetést - a kismajmok a szőranyán órákig csipaszkodtak, míg a drótanyát figyelmen kívül hagyták, amint meggyőződtek róla, hogy nem kaphatnak tőle ételt. 

Kép: Wikipedia

A kísérlet következő szakaszában a drótanyát újra megtöltötték táplálékkal, de a szőranyát üresen hagyták. Ekkor a kismajmok kizárólag a táplálkozás során voltak hajlandóak a drótanyánál lenni, míg a többi időt a szőranya ölelésében töltötték. Tehát a majmok nem ahhoz ragaszkodtak elsődlegesen, aki a táplálékot adta nekik, hanem ahhoz, akitől a biztonságot, a testi közelséget és a szeretetet kapták.

Habár sokan kritizálják a kísérlet adaptálhatóságát az emberekre, mégis vannak bizonyítékok arra, hogy az emberek anyához való kötődése is hasonló funkciót szolgál - olvashatjuk Richard Atkinson és Ernest Hilgard Pszichológia nevű könyvében.

Harry Harlow kísérlete bebizonyította, hogy ha egy gyermek kiskorában nem kapott elegendő szeretetet, akkor nagy valószínűséggel olyan felnőtt válik belőle, aki képtelen egészséges kapcsolatokat kialakítani a többi emberrel - vagyis olyan érzéketlen drótanyává cseperedik, aki az életfenntartó szükségleteken kívül nem tudja megadni mindazt, amire egy gyermeknek szüksége lehet.