Tudod, hol volt a Hidroplán kikötő, az Angol Királynő Szálló vagy az Elevátor-ház? Hol élt Deák Ferenc és melyik volt a Corvinus épülete eredetileg? Budapesti várostörténeti sorozatunk második részében visszarepülünk 1930-ba, és megmutatjuk csodálatos fővárosunk egy elfeledett, mégis örökké élő arcát.

2021.05.21. Írta: Belayane Najoua, borítókép: Toller Patrícia

“Mi kivételek vagyunk! Te vagy a tavasz - te vagy Budapest, ahol forró estéken minden épkézláb ember a Duna-parton sétál, az ezüst holdfényben, a virágzó gesztenyefák illatárjában.”

 Erich Maria Remarque

A városok olyanok, mint a fák: folyamatosan nőnek, változnak, alkalmazkodnak, otthont adnak, és néha itt-ott kicsit meghalnak - így van ez Budapest esetében is. Az évszázadok során sok mindent megélt, átélt és túlélt. Legyen szó a törökökről, a polgárháborúkról, a kiegyezésről, a világháborúkról vagy éppen a sporteseményekről. A koronavírus-járvány miatti lezárások alatt talán sikerült rádöbbenünk, hogy milyen csodás és egyedülálló főváros a miénk. 

Egy korábbi cikkünkben már bemutattunk néhány olyan épületet, amelyek a világháború alatt pusztultak el. Ebben a cikkben pedig olyanokat gyűjtöttünk össze, amelyek a turizmust, a kultúrát és a gazdaságot szolgálták, de város-szépítési indokkal megsemmisítették őket. 

Hidroplán kikötő

Kép: Toller Patrícia

A mai Szent Gellért téri BKK-hajóállomás helyén állt egykor az első budapesti hidroplán-állomás. A hidroplán egy olyan repülőgép, ami képes a vízen úszni, oda megérkezni, illetve onnan felszállni. A XX. század elején sok külföldi utazott hidroplánnal, amelyek az első világháború nyomására születtek meg. A világháború után egyre nagyobb igény lett a repülésre, így az eddig csupán katonai repülőket gyártó cégek elkezdtek polgári repülőgépeket is gyártani. A budapesti hidroplán-állomást 1923-ban nyitotta meg az Aeroexpress Részvénytársaság, az akkoriban még Ferenc József hídnak nevezett Szabadság híd közelében. Az utasszállításon kívül még séta- és taxirepüléseket is végeztek. A társaság eleinte csak Bécsig, majd Münchenig szállította az utasokat. A hidroplán-légitársaság élete viszonylag rövid volt, hiszen a kezdeti sikerek ellenére az üzlet veszteségesnek bizonyult, így 1926-ban bezárták a budapesti kikötőt is. Az egykori állomás emléktáblája a Duna-parton található. 

Angol Királynő szálló

Kép: Toller Patrícia

“Az egykori pesti városfal északi pontján, a Dunaparton levő rondella állott az Angol királyné épülete helyén s ennek a rondellának és a csatlakozó városfalnak a lebontása tette lehetővé az Angol királyné kávéház és szálloda megalapítását, amit nagyban előmozdított az is, hogy itt volt a pesti kikötő-pontja a két testvérvárost, Budát és Pestet összekötő hajóhídnak. A hajóhíd pesti részénél és az említett északi rondella mellett a Duna partján egy kis városi kocsma állott, melynek az volt a rendeltetése, hogy az átkelési helynél a hosszú utazásban elfáradt embereknek ételt és italt nyújtson. A pestvárosi tanács azonban nem volt megelégedve a kocsma jövedelmével s ezért elhatározta, hogy értékesíteni fogja az épületet a hozzátartozó 146 n-ölet kitevő telekkel és kocsmáltatási joggal együtt.” - részlet Rokken Ferenc tanulmányából.

Az idézetben is említett kocsma helyén végül 1792-ben Kemnitzer János építette meg a Kremnitzer-féle első magyar Nagy kávéházat. A visszaemlékezések szerint a kávéház kiemelkedően szép volt: kristály gyertyatartók, márványból készült boltozat és egy gazdag díszítésű kályha hozzáillő óriási órával. Kremnitzer 1826-ban bekövetkezett halála után a szálló Vodianer Móric kezébe került, majd Lechner Ferenc bérelte. A szálló sajnos nem tündökölhetett sokáig a pompájában, hiszen a szabadságharc során, 1849-ben a Budáról a pesti palotasor ellen elrendelt ágyúzás jelentős károkat okozott a szállóban. A szálló 1850-1851-ben Hild József tervei alapján épült újjá - az épület fehér falú lépcsőházába vörösmárvány lépcsőket építettek, az udvaron barokk szökőkút állt, a földszinti kávéház melletti éttermet pedig úri szalonként nyitották újra. 

Deák Ferenc 1854-ben beköltözött a szállóba, miután életjáradékát eladta Széchenyi István fiának, Széchenyi Ödönnek. A szálló éttermét sokan csak azért látogatták meg, hogy láthassák “a haza bölcsét”, aki gyakran fogadta itt a politikai híveit. Deák többek között itt írta meg azt a nyolcszáz levelet is, amivel Vörösmarty Mihály árva gyermekeinek gyűjtött adományt. 

Az épületet 1940-ben bontották le, hogy új irodaházat építsenek a helyére, de ez a terv a világháború miatt meghiúsult. Ma Vigadó Palota Irodaházként működik. 

Nemzeti szalon

Kép: Toller Patrícia

Éppen a millenniumi ünnepségek előtt állt a nemzet - a kulturális haladást kellett a magyar társadalom és az egész világ előtt igazolni. Nagy szorgalommal és lelkesedéssel kezdődtek meg a magyar kultúrát újjáélesztő intézkedések. Ekkor született meg a Nemzeti szalon is, ami a magyar képzőművészek és műpártolók egyesülete volt. Az egyesület művásárcsarnoka Budapest V. kerületében, a mai Erzsébet téren volt, a Vágó József és Vágó László tervei alapján felújított Kioszkban. Az egyesület elnöke először Zichy Jenő és Vastagh György volt, majd Andrássy Gyula gróf vett át a stafétát. 

A szalon kiállításain a legnevesebb hazai és külföldi művészek alkotásait lehetett megcsodálni: Szinyei Merse Pál, Zichy Mihály, Vaszary János, de még Gauguin is helyet kapott. Többek között itt rendezték meg a Gauguin és a francia impresszionisták című kiállítást is 1907-ben. Az 1950-es évekig a Szalonnak nagy szerepe volt a kortárs magyar képzőművészeti alkotások bemutatásában és felkarolásában is. Az épület a második világháború alatt megrongálódott, így a városvezetés 1960-ban város-szépítési indokokkal lebontotta. Az épület helyén ma az Erzsébet téri park áll. 

Elevátor-ház

Kép: Toller Patrícia

A közraktárak hiánya már 1852-től nehézséget okozott Budapesten, de közel harminc év kellett ahhoz, hogy pályázatot írjanak kia tárolásra és átrakodásra szolgáló Elevátor-ház megépítésére. Eleinte tíz raktár megépítését tervezte a városigazgatás, de végül csak négy valósult meg. A négy raktár még így is hatalmas területet foglalt el: a mai Szabadság hídtól egészen a Rákóczi hídig húzódtak, közel 740 méter hosszan. 

Az Elevátor-ház 1883-ban készült el Ulrich Keresztély tervei alapján, aki a többi pályázóval ellentétben nagyon modern tervekkel pályázott. A raktárban tizennyolc felvonó működött - innen kapta a nevét is -, ami a gabonát és a kukoricát szállította a raktár alsó részéből az épület felső részeibe. Egyszerre húsz vagon tudott az épületekbe bevezetett négy sínpáron rakodni, amit az Egyesült Államokból, Belgiumból, Németországból, Franciaországból és Oroszországból hozott technológiai újítások tettek lehetővé. Az épület korszerű technológiájának és központi elhelyezkedésének köszönhetően jelentős részben hozzájárult a budapesti malomipar fejlődéséhez.

A második világháborúban az Elevátor-ház és a többi raktár is megsérült a bombázások során. Az Elevátor-házat lebontották, és helyén a mai Nehru-partot alakították ki. A többi raktár épületét nem bontották le teljesen, hanem újjáépítették: így született meg a mai Vásárcsarnok és Vámház, a Bálna és a Budapesti Corvinus Egyetem is.