“Szia cica, van gazdád?” - Háromezer magyar nő az utcai zaklatásról

man-street-harassment-catcalling-woman-750x375.jpg

„Elvesztettem a telefonszámomat, megadod a tiédet? Szia szépségem, nem kell egy fuvar?” - bizonyára ismerősek ezek a mondatok. Egy győztes TDK-kutatásban négy corvinusos hallgató tárta fel, hogyan érinti az utcai zaklatás a magyar nőket. Több mint háromezren töltötték ki a kérdőívet, és ezerhatszáz személyes történetet osztottak meg.

2021.11.05. Írta: Perejuc Svetlana, Hegedüs Kata, Borítókép forrása:PsyPost

A catcalling definíció szerint a szexuális zaklatás egy formája, de nevezik nem kívánt verbális vagy nonverbális szexuális figyelemnek és idegenzaklatásnak is. Ide tartozik például a hangos füttyögés és a szexuális jellegű megjegyzések. Túlnyomó részben nőket érintő, a megjelenésre vonatkozó, tárgyiasító célzásokat jelent. Két ismeretlen fél között, nyilvános helyen történik, és az egész incidens rövid ideig tart. 

„"De megb...nálak kiscica!" - egy 35-40 év körüli férfi mondta nekem, 15 éves voltam, és vártam a vonatot egy pesti állomáson” - írta a kutatásban az egyik kitöltő.

Főleg kíváncsiságból egy órai munkára elkészített kutatási tervet tettünk közzé Facebookon 2020 novemberében. Néhány óra múlva világossá vált számunkra, hogy rendkívül érzékeny témára tapintottunk. Többezer magyar nő szánta rá az idejét, hogy válaszoljon a kérdésekre, és leírja személyes tapasztalatait a jelenséggel kapcsolatban, így az órai feladatból egy TDK-győztes dolgozat is született.

Csapatunk: Hegedüs Kata, Kércz Dorottya, Perejuc Svetlana, Strausz Kamilla

Témavezető:  Dr. Sass Judit 

Miért figyeltek fel ennyien egy egyetemi kérdőívre? Többek között azért, mert kevés platform van az ilyen történetek feldolgozására és megbeszélésre. A catcallingnak még csak magyar megfelelője sincs, tabutémának számít. A társadalom megszabja, mi az, amiről az ember nem beszélhet, vagy amiről csupán meghatározott módon kommunikálhat. Nagyon nehéz egy olyan jelenségről társadalmi diskurzust folytatni, aminek neve sincs. 

Mit tudtunk meg a kérdőívből?

Kutatásunkban 18 évesnél idősebb magyar nőket  kérdeztünk a verbális utcai zaklatással kapcsolatos tapasztalataikról. Milyen gyakran történik meg? Hol és milyen körülmények között?

mikor_eri_zaklatas_grafika.png

A válaszadók több mint fele legalább néhány havonta él át utcai zaklatást. A kitöltő nők többségét, 65 százalékát akkor éri catcalling, amikor egyedül közlekedneknek. Amikor az áldozatok kizárólag férfiak társaságban voltak, elenyésző arányban tapasztaltak verbális utcai zaklatást.

Rákérdeztünk a rendkívül vitatott kérdésre, vajon érzékelnek-e a kitöltők összefüggést a megjegyzések előfordulása és a viselt öltözék között. A többség úgy vélte, nincs ilyen összefüggés, télikabátban, nyakig begombolkozva ugyanúgy előfordul a zaklatás, mint miniszoknyában és tűsarkú cipőben. 

Télikabátban és melegítő nadrágban (macinaciban) sétáltam haza edzésről, és egy furgonból több férfi egyszerre kezdett el kiabálni és fütyülni fényes nappal a nyílt utcán…”

Tagadhatatlan tény viszont, hogy a nők rendszerint úgy érezték, meg kell említeniük, mit viseltek, hogy “megmagyarázzák” vagy éppen “megcáfolják”, miért történt velük a zaklatás.   

A legtöbb megjegyzés a nők egyes testrészeire vonatkozott, szexuális aktusra való felhívás volt, illetve trágár jelzőkkel minősítette az áldozatokat. Számunkra sem ismeretlen a szituáció, mégis felkavaró volt olvasni a különböző megnevezéseket és megjegyzéseket, amiket a nők kaptak. 

"Figyelj csak cica, le...hatsz, na jó adok egy ezrest, állj már meg, nem hallod?!"

“Micsoda s.., b...nám!”

„15 éves koromban egy férfi leköpött, és kiabált velem, amiért elutasító voltam a megnyilvánulásával szemben.”

mit_erez_grafika.png

Az első utcai verbális zaklatást a válaszadók több mint 90 százaléka 18 éves kora előtt szenvedte el. Azt is megkérdeztük, előfordult-e már, hogy harmadik fél a védelmükre kelt. A kitöltők kevesebb, mint egy százaléka válaszolt igennel.

“A Móriczon, fényes nappal, senki nem szólt semmit…”

A legmegdöbbentőbb a kutatásban az 1608 személyes történet volt, amit a kitöltők önként osztottak meg velünk. A történetekből mintázatok rajzolódnak ki arról, hogy milyen formában változtatja meg a nők önszabályozását és szokásait a catcalling jelensége. Azonkívül, hogy testképzavar, szorongás és a depresszió tüneteit okozhatja, az áldozatok viselkedésének megváltozásához is vezethet. 

Ez például abban nyilvánul meg, hogy meg kell változtniuk megszokott útvonalaikat, hogy egyes helyeket és bizonyos embereket szándékosan kerülnek, és az éjszakai önálló közlekedésben is bizonytalanná válnak.

„Fenék alá érő, dús hajam van, amit már nem merek az utcán kibontva hordani.”

„Inkább útvonalat váltottam. Többek között ezért sem futok már szabadtéren.”

„Egy új rövidnadrág volt rajtam, aznap vettem fel elsőnek, és azóta egyszer nem volt rajtam.”

Mit tehetünk?

„Emlékszem, megemlítettem ezt az esetet az egyik tanáromnak egyszer. Ő azt mondta, hogy örüljek amíg füttyögnek, mert ez azt jelenti, tetszem nekik.”

Az utcai zaklatás normalizálásának és széleskörű elfogadottságának kulturális felszámolása jelenthetne megoldást. Nem a nők értik félre az udvarlást és a bókokat, mert a catcalling a közeledés helytelen formája, és a tisztelet teljes hiányát jelzi. Természetesen tisztában vagyunk vele, hogy nem minden elkövető rosszindulatú, vagy minősül szexuális ragadozónak, és meghatározó az elkövetők családi és szocializációs közege is, amiben felnőttek.

Az edukáció kulcsfontosságú eszköz ezen a területen. Az  utcai zaklatás témájáról érdemes lenne már általános vagy középiskolában felvilágosítást tartani, a fiatal lányok és a fiúk figyelmét is felhívni arra, hogy miként nem szabad viselkedni az utcán, illetve bátorítani őket, hogy szemtanúként felismerjék ezeket a helyzeteket, és szükség esetén közbelépjenek. 

Megküzdési stratégiaként igénybe vehető egy hazai alapítvány, a Hazakísérő Telefon Alapítvány szolgáltatása, akik olyan személyeknek nyújtanak segítséget, akik nem érzik magukat biztonságban az esti órákban. A 06 /80 422–422 számon addig beszélhet telefonon a hívó, amíg biztonságos helyre nem érkezik.

Néhányan az eredeti csapatból folytatjuk a téma feldolgozását, és “I am not your kitty” néven új projektbe kezdtünk. A férfi nézőpontot is szeretnénk felderíteni, ezért kérdőívet is készítettünk, és kerekasztal-beszélgetést szervezünk a témában. Nem az célunk a  médiakampánnyal, hogy általánosítsunk vagy ítélkezzünk, hanem hogy felhívjuk a figyelmet egy társadalmi problémára, és együtt értelmezzük a problémát a magyar valóságban. “Szia cica, van gazdád? - beszélgetés a catcallingról Magyarországon” címmel kerekasztal-beszélgetést és Word Café-t szervezünk november 28-án. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. 

 

 

 

süti beállítások módosítása