TDK-s sztorik: A közös kutatás pótolhatatlan élmény

viragos-007-min.jpg

Csillogó szemmel meséli élményeit, mondhatni beszippantotta a TDK világa. Idén végez a Corvinus gazdaságelemző osztatlan képzésén, így ez az utolsó év, amikor indulhat a versenyen. Ebben az évben is nevezi szakdolgozatát, ráadásul nem egy, hanem rögtön négy dolgozatot fog leadni - Jákó Fannival beszélgettünk.

Írta: Weller P. Hanna, Borítókép: Budapesti Corvinus Egyetem

Oktatói javasolták neki, hogy úgymond „futtassa” meg az alapszakos szakdolgozatát a TDK-n. Ugyanebben az évben csatlakozott a Fiatal Autonóm Közgazdászok Társasága Szakkollégiumhoz, ezek összessége elegendő motivációt adott neki, hogy ne csak akkor, hanem a következő három évben induljon a versenyen. Negyedik alkalommal már nem kötötte sem a szakdolgozat, sem a szakkollégiumi követelmények, vitte tovább a lendület és a közös kutatás vágya – így indult Jákó Fanni és a Tudományos Diákköri Konferencia közös története.

Mindhárom TDK dolgozatát más-más társszerzővel írta, a legnagyobb értéknek a velük kialakított kapcsolatot és a közös kutatás örömét tartja. Mindenkivel más légkörben és eltérő stílusban zajlott a munka, ebből nagyon sokat tanult Fanni. „Megéri társszerzővel végezni a kutatást, mert a kisebb megakadásokon is könnyebben átlendülünk. Vannak olyan jelentősebb pontok, ahol tényleg szükség van a konzulens segítségére, de sok esetben az is megoldja a problémát, ha a szerzők egyeztetnek” – mesélte Fanni. Előny az is, hogy egy másik személy más szemlélettel áll hozzá ugyanahhoz a kérdéskörhöz, mert a különböző nézőpontok gazdagítják a kutatás szinte valamennyi területét.

jako_fanni-1024x768.jpeg

Fotó: Jákó Fanni

Elmélyülni és adatokkal dolgozni – Fannit leginkább ezek a tevékenységek vonzzák a TDK-ban. A gazdaság- és pénzügy-matematikai elemzés elsősorban elméleti szak, ezért Fanni a verseny közben sajátított el egy olyan gondolkodásmódot, amely segítségével ma már nyitottabban szemléli a világban zajló eseményeket és a gazdasági folyamatokat. A TDK-nak köszönheti azt is, hogy nem ijed meg a nagyobb projektektől és az elemzésektől sem, minden alkalommal egyre könnyebben birkózik meg a kihívásokkal.

„Az első dolgozatnál még azon is elbizonytalanodtam, hogy milyen írásjeleket használjak, aztán rájöttem, hogy erre a folyamatra időt kell szánni, kitartani és nem szabad feladni. A kezdeti zökkenők után, amikor megszületnek az első eredmények, sorra érnek a pozitív élmények, azokból lehet lendületet meríteni” – hangsúlyozta Fanni.

Nagyon nagy segítséget jelentett neki, hogy az első pillanattól fogva volt segítsége, ezért azt javasolja, hogy elakadás esetén merjünk támogatást kérni. Egy társszerzővel nem csak gördülékenyebb lesz a munka, de tartalmasabb lesz az élmény is.

A koronavírus-járvány miatt online szervezték meg a Tudományos Diákköri Konferenciát az utóbbi két évben. Fanni mindegyik alkalommal gép előtt ülve prezentált és ott hallgatta meg az eredményhirdetést is, egyik alkalommal társával, másik alkalommal nélküle. Mindkét helyzet rendkívüli volt, az izgatottság mellett negatív érzések is kavarogtak benne. Végül mindhárom pályamunkával első helyezést értek el. Ez a sikerélmény teljesen kizökkentette a karantén időszakának monotonitásából, és nagyon reménykedik benne, hogy idén végre megtapasztalhatja a jelenléti verseny és a közös ünneplés örömét személyesen is.

Neked is van egy jó kérdésed? Amennyiben jelentkezni szeretnél az idei Tudományos Diákköri Konferenciára, azt március 10-ig tudod megtenni. Bővebb információért és a szekciók listájáért látogass el az egyetem honlapjára és kövesd a Corvinus TDK Facebookoldalát. Ha pedig első kézből szeretnéd megkapni a legfrissebb információkat, úgy a Corvinus TDK Klub Facebook-csoportjában a helyed!

A TDK tevékenységét az Európai Unió, Magyarország és az Európai Szociális Alap társfinanszírozása által biztosított forrás az EFOP-3.6.3-VEKOP-16-2017-00007 azonosítószámú „Tehetségből fiatal kutató – A kutatói életpályát támogató tevékenységek a felsőoktatásban” című projekt támogatta.

süti beállítások módosítása