Fenntarthatóság, hatékonyság, elégedettség és minőség – hol tartunk a modellváltásban?


_brl6429.jpg

A Budapesti Corvinus Egyetem sok területen úttörőnek számít: Magyarországon elsőként kezdett modellváltásba, és elsőként indít két olyan szakot, amelyek eddig nem voltak elérhetők az országban. A törekvés nem véletlen, ugyanis az intézmény vezetői nemzetközi szinten is versenyképes alternatívát akarnak nyújtani a legtehetségesebb hallgatóknak.

Írta: Corvinus Hallgatói Médiaközpont; borítókép: Budapesti Corvinus Egyetem - Bácsi Róbert László

Három éve annak, hogy a Budapesti Corvinus Egyetem állami helyett alapítványi fenntartású intézmény lett. A modellváltás eredményei már ennyi idő után is láthatók – derült ki azon a pár hete tartott sajtóbeszélgetésen, ahol az intézmény vezetői számoltak be az elmúlt évekről. Az eseményen jelen voltak többek között Anthony Radev elnök, Takáts Előd rektor, Domahidi Ákos kancellár és Barta Márton, az egyetem stratégiai vezetője.

Az egyetem vezetői a modellváltás kezdetén kidolgoztak egy intézményfejlesztési tervet, azóta pedig lépésről lépésre követik azt. Mint elmondták, jól és ütemterv szerint haladnak a cél felé, amelyet 2023-ig akarnak teljesíteni.

_brl6537.jpgfotó: Budapesti Corvinus Egyetem - Bácsi Róbert László

Takáts Előd rektor elmondta, hogy jelentős eredményeket értek el a kutatásfejlesztés területén: a Q1-es besorolású tudományos cikkek száma megháromszorozódott az elmúlt három évben. Az oktatásfejlesztésre is kiemelt figyelmet fordítanak, ennek egyik lépése volt, hogy több szakot megújítottak. Bár ennek a területnek az eredményeit hosszú távon fogják látni, annyi már most elmondható, hogy négy-ötszörösére növekedett a hallgatók időbefektetése, amely egy szak sikeres elvégzéséhez szükséges.

„Ez olyan, mintha zongorázni tanulnánk: nemcsak tehetség kell hozzá, hanem szorgalom is. Ahhoz, hogy valaki mestere legyen az adott hangszernek, több tízezer munkaórát kell gyakorolni. Nekünk az a célunk, hogy a diákjainknak olyan alternatívát nyújtsunk, amely versenyképes a nemzetközi egyetemekkel. Ehhez pedig a hallgatóknak és az oktatóknak is bele kell tenniük a maguk energiáját és idejét.”

– hangsúlyozta Takáts Előd. A Corvinus rektora arról is beszélt, hogy az Illyés Gyula tehetséggondozó program elindításával lehetőséget szeretnének biztosítani a hátrányos helyzetű diákok számára, hogy bekerülhessenek a magyar felsőoktatásba. Mint elmondta, felelősségüknek érzik a hátrányos helyzetű diákok felzárkóztatását. „Mi nem az elit gyermekeit, hanem a jövő elitjét akarjuk képezni” – fűzte tovább a gondolatot Anthony Radev, az egyetem elnöke hozzátéve, hogy 

„a negyvenfős vezetői gárda, amely ezt a víziót meg akarja valósítani, 95%-a új a pozícióban.”

Azon túl, hogy az egyetem meg akarja tartani domináns piaci pozícióját, cél, hogy a diploma értéke növekedjen, ezzel párhuzamosan pedig világtapasztalatot adjanak a tanulóknak. „Szeretnénk a Cambridge-i vagy az Oxfordi Egyetemhez hasonlítani, ahol a hallgatók 25%-a külföldi. Ezt elősegítve szakjaink 40%-án angol nyelven zajlik az oktatás jelenleg” – részletezte az elnök. Anthony Radev szavai szerint közel járnak a kívánt célhoz, mert a három évvel korábbi 13%-hoz képest idén elérhető, hogy a corvinusos hallgatók 20%-a külföldi legyen.

„Fontos számunkra, hogy kellőképpen felkészítsük a hallgatóinkat, mert a gazdasági és az üzleti világban angol nyelvű diploma nélkül nehéz boldogulni.”

A sajtóvacsorán elhangzott az is, hogy a jövő tanévben elindítanak két, nemcsak Magyarországon, de a közép-európai régióban is unikumnak számító, angol nyelvű alapszakot: Filozófia, politika, gazdaság (PPE – Philosophy, Politics and Economics) és Üzleti adattudomány (Data Science in Business) alapképzéseket, illetve egy mesterszakot: Politikai gazdaságtan.

Az alapszakokról korábban ebben a cikkünkben írtunk.

Anthony Radev arról is beszélt, hogy szeretnék az oktatókat is kellőképpen megbecsülnii, ezért a személyi jellegű kifizetések 70%-kal nőttek az elmúlt három évben, összjövedelmeket tekintve 50%-os növekedésről számoltak be.

_brl6530.jpgfotó: Budapesti Corvinus Egyetem - Bácsi Róbert László

Ez a kultúraváltás egyik nagy területe. Fontos feladatnak tekintik azt is, hogy a hallgatókkal való kapcsolattartás minősége változzon. Ennek jó mutatószáma, hogy a hallgatói szolgáltatások színvonala – a visszajelzések alapján – jelentősen megemelkedett. „Szeretnénk összetartó csapatszellemet, valamint együttműködő és inkluzív légkört kialakítani. Az elmúlt három évben jó eredményeket értünk el, de még sok munka vár ránk” – húzta alá a Corvinus elnöke.

Domahidi Ákos kancellár négy szó mentén jellemezte a Corvinus egyetem mostani irányát: fenntarthatóság, hatékonyság, elégedettség és minőség.

„A Budapesti Corvinus Egyetemnek mintegy 300 milliárd forintot meghaladó vagyona van részvényekben, valamint közel 80 milliárd forint értékű ingatlanállománnyal rendelkezik. Ez a vagyon lehetőség és felelősség egyben. Lehetőség, mert a felvételi pontszámainkat minőségi alapon, szabadon tudjuk meghatározni, hiszen az egyetem fenntartásának támogatása nincsen fejkvótához kötve. Emellett felelősség is, hiszen a költségvetést nem az éppen aktuális forrás alapján, hanem előre meghatározott stratégia szerint határozzuk meg”

– mondta a kancellár, hozzátéve, hogy hatékonyság alatt az egyetem működésének eredményességét értik. Ennek érdekében az erőforrásokat a kutatásra és az oktatásra összpontosítják, emellett pedig büszkék a hallgatói szolgáltatások digitalizálásával kapcsolatos folyamatra is. Ezt az eredményt támasztja alá az is, hogy a belső szolgáltatások és az ügyintézések 90%-a elektronikus úton zajlik.

_brl6429.jpgfotó: Budapesti Corvinus Egyetem - Bácsi Róbert László

Domahidi Ákos kiemelte, hogy különféle módszerekkel gyakran mérik az ügyfél-elégedettséget, emellett igyekeznek évről évre fejlődni ebben. A minőség jelző gyakran elhangzik a bérfejlesztés kapcsán, hiszen fontosnak találják, hogy munkatársakat tekintve az eredmények kerüljenek előtérbe. Emellett a megújult arculat és a Ménesi úton zajló hatalmas beruházás is a Corvinus magas színvonalát mutatja.

Az új kampuszról Barta Márton stratégiai vezető beszélt a találkozón. Mint elmondta, a beruházás során a hagyományos tantermek mellett kollaboratív munkára alkalmas közös tereket, kutatásokra alkalmas helyet és tornatermet is kialakítanak, valamint bővülnek a kollégiumi funkciók is. Arról is beszélt, hogy a fenntarthatóságot szem előtt tartva a kampusz a LEED Gold fenntarthatósági minősítés kritériumai szerint épül. A beruházás várható összköltsége 15 milliárd forint, amelyet a fenntartó finanszíroz.

süti beállítások módosítása