Miért érdemes az Erasmust választani? – Nemzetközi élménybeszámoló 

duy-pham-cecb0_8hx-o-unsplash.jpg

Csontos Fanni és Trombitás Tamás feledhetetlen élménnyel gazdagodott az Erasmus-program keretében eltöltött félév alatt a külföldi egyetemeken. Az országok és az egyetemek választéka széles, ahová idén ősszel is lehet jelentkezni. Benyújtani a pályázatot a nemzetközi mobilitási programokra november 9-22. között van lehetőség.

Írta: Kalánová Barbara; Borítókép: Unsplash

Csontos Fanni nemzetközi gazdálkodást tanul alapszakon, a hetedik félévét Németországban, a kölni Universität zu Köln egyetemen töltötte. Szeretett volna tovább fejlődni nemzetközi környezetben is, mert ez a tanulmányai szempontjából hatalmas előny.

Úgy gondoltam, hogy ritkán van lehetőség külföldön tanulni, ráadásul ösztöndíj keretén belül, így mindenképp ki kellene használnom. Mivel nemzetközi gazdálkodás szakon vagyok, még többet adhat a nemzetközi tér. Szerettem volna német gazdasági nyelvvizsgát tenni, és  tudtam, hogy ehhez egy félév elegendő lesz külföldön

– emlékezett vissza Fanni.

image9_jpeg_1.jpgForrás: Magánarchívum

Ismerőseitől hallott először az Erasmusról. Mivel szerette volna feleleveníteni a német nyelvtudását, és mindenképpen élni szeretett volna a lehetőséggel, hogy külföldön is tanulhasson, pályázott az ösztöndíjra. Több, diplomázott ismerősömtől hallottam, hogy a leginkább azt bánják, hogy az egyetemi éveik alatt nem használták ki ezt a lehetőséget. Rengeteg ismerősüktől tudják, hogy felejthetetlen tapasztalat. Én semmiképp nem szerettem volna ugyanígy járni. Nagyon szeretem a német nyelvet hallgatni és beszélni is, de kíváncsi voltam arra, hogy hosszabb távon is jól érezném-e magam német nyelvterületen” – mesélte Fanni.

image2_jpeg_1.jpgForrás: Magánarchívum

A jelentkezés papírmunkával vette kezdetét. Fanni először a preferencia sorrendje alapján kiválasztotta azokat az egyetemeket, amiket meg akart jelölni. Ezután beszerzett minden olyan dokumentumot, ami az adott egyetemre való jelentkezéshez szükséges.

"Miután elbírálták a pályázatot és kiderült, hogy hová vettek fel, felvettük a kapcsolatot a partneregyetemmel, és ők segítettek a továbbiakban, mint például a beiratkozás, tárgyfelvétel és általános teendők

– magyarázta Fanni. Kiutazása és kintléte kalandosan kezdődött. Az első tíz napot karanténban Magyarországon, az otthonában töltötte a koronavírus járvány miatti szabályozás miatt. Bár tizenkét nappal később, de sikeresen megérkezett Kölnbe, ahol az egyetem egyik kollégiumában lakott a félév során, a hallgatói életet pedig nagyon élvezte.

Nagyon jó volt általánosságban is az egyetemi élet, de a külföldieknek különösen sok eseményt szerveztek, amelyek során megismertük egymást, és felfedezhettük a várost. Voltunk kirándulásokon, túráztunk, előadásokon és különböző esteken vettünk részt, valamint rengeteget szórakoztunk is. Együtt buliztam spanyolokkal, olaszokkal, amerikaiakkal, szlovénekkel, bolgárokkal, franciákkal, koreaiakkal és magyarokkal is. Közülük sokakkal a mai napig tartom a kapcsolatot, van, akivel majdnem napi rendszerességgel beszélünk és találkozunk

– emlékezett vissza Fanni. Soha nem érezte elveszve magát. Ha kérdése támadt, vagy segítségre volt szüksége, mindig volt kihez forduljon.

Létrehoztak egy  „Buddy-program”-ot, amelynek keretében minden külföldi kapott maga mellé egy „Buddy”-t, azaz egy segítőt a kinti egyetemről, aki a teljes kintlét alatt támogatott mindenben, ha kérdésem vagy gondom akadt. Ez nagyon hasznosnak bizonyult

– részletezte. Az egyik legkedvesebb emléke  a karneválon való részvétel volt.

Kölnben a legnagyobb ünnepnek számít a karnevál. Beöltöznek az emberek, és végigbulizzák az egész napot. Szinte mindenki erre készül egész évben. A város egy részét lezárják és 11. 11-én 11:11-perckor megindul a nagy felvonulás a jelmezekben, utána pedig kezdetét veszi a másnapig tartó bulizás kültéren és beltéren egyaránt. Annyira tele vannak ilyenkor a pubok, hogy számos helyre előre kell jegyet venni, mert máshogy nem lehet beférni a kocsmákba, éttermekbe” – mesélte Fanni.

image7_jpeg_1.jpgForrás: Magánarchívum

Rengeteg új tapasztalatot szereztem. Az egyetemen az angol és német tárgyakkal sok új tudásra tettem szert, de ami még fontosabb, hogy a problémamegoldó képességem, spontaneitásom és kommunikációs készségem sokat fejlődtek az ismeretlen közegben. Ezen kívül pedig megismerhettem kicsit a német kultúrát és az ott élő embereket, akik egyértelműen felülmúlták a várakozásaimat a kedvességükkel

– foglalta össze tapasztalatait Fanni, aki  a jövőben is tervezi, hogy kiutazik külföldre, hogy az  Erasmus keretein belül tanuljon.

Alapképzésen már nem tudok pályázni, mivel végzős vagyok. Kicsit sajnálom is, hogy nem hosszabbítottam meg egy évre a kölni Erasmusomat, viszont mesterképzés alatt mindenképp szeretnék pályázni."

Fanni következő alkalommal egy melegebb környéket választana. 

"Mindenkinek azt tanácsolom, hogy ne hagyja ki ezt a fantasztikus lehetőséget, mert igaz, hogy csak egy fél évről van szó, de a következő évekre is hatással lesznek az ott szerzett élmények

összegzett Fanni.

image4_jpeg_1.jpgForrás: Magánarchívum

Az Erasmus keretében számtalan európai országot választhatsz úti célodnak, Trombitás Tamás például Hollandiában szerzett tapasztalatot. A kommunikáció- és médiatudomány mesterszak másodéves hallgatója szintén Erasmuson keresztül töltötte külföldön az előző félévet. Alapszakosként, az egyetem kezdetén nem gondolta, hogy külföldön is tanul majd, viszont a mesterszakot megkezdve – mivel sok pozitív élménybeszámolót hallott – úgy döntött, hogy Hollandiában tölt fél évet.

img_8267-_1.pngForrás: Magánarchívum

Sokat meséltek a hallgatótársaim az Erasmusos félévükről. Az alapszak végén a mesterszakot fontolgatva eszembe jutott ez a lehetőség, amelyről annyi jót hallottam, majd kinéztem magamnak a választékból Tilburgot

–  emlékezett vissza Tamás, aki tudatosan választotta Hollandiát. Tájékozódott a barátaitól és az ismerőseitől, akik megosztották vele a tapasztalataikat.

A Tilburg Universityt még a menyasszonyom alapszakos Erasmus-intézményválasztásánál és egy jó barátom által ismertem meg. Évek óta több szálon kötődtem az országhoz, így kifejezetten oda szerettem volna menni Erasmusra.  Fontos volt a jó elhelyezkedés, a kultúra és a minőségi oktatás. Egyébként is az egyik oka annak, hogy Hollandiát választottam, az volt, hogy szinte tökéletesen egybeesik a félév és a tanév az itthonival

– árulta el Tamás. A pályázást korán elkezdte, pontosan két éve. Adminisztrációs feladatai voltak bőven, de kapott segítséget is a hozzáértőktől.

Érdemes időben nekikezdeni a pályázásnak, mert általában jó előre lehet tudni, hogy melyik hónap melyik felében van a leadási időszak. Néha kicsit káoszos volt a pályázás, de mindenki segítőkész volt, így könnyebben ment

–  mondta. Miután értesítették, hogy a pontszáma elég volt a pályázat elnyeréséhez, azonnal el is kezdte a felkészülést.

Az adminisztráció nem ér véget a kiutazással ugyan, de a nagyján ekkor már túl van az ember, és el lehet kezdeni a kintlétre koncentrálni. A partneregyetemmel való ügyintézés – megerősítő-elfogadó levél, bejelentkezés, IT-szolgáltatások, előzetes tárgyfelvétel, tárgyfelvétel stb. – kifejezetten gördülékenyen ment

– részletezte Tamás. Hollandiában egy ötfős diákházban élt. Elmondása alapján, mivel kereslet van a szállásra, szobákat általában  egyéves szerződéssel lehet kivenni, ez viszont nem gond, mert a kereslet réven szinte azonnal kiadható a maradék fél évre. Tamásnak sikerült megtapasztalnia a “valódi” holland egyetemista létet, és építgette a kapcsolatait. A “kialakított” ismeretségi rendszere segítségével pedig mégtöbb lehetőség tárult elé.

img_6859_jpg_1.jpgForrás: Magánarchívum

Csak rajtam múlt, hogy mennyit hozok ki a hallgatói életből, próbáltam részt venni minél több eseményen. Az introduction week vagy a TOP Week Tilburg különleges sajátossága, hogy rengeteg barátra és ismeretségre lehet szert tenni, miközben megismerjük a várost is. Beilleszkednem könnyű volt, ugyanis a “doe normaal” mondás alapján eleve a kultúra része a beolvadás, “az átlagos a jó” felfogás. Nyelvtanulás szempontjából is megéri külföldön tanulni. Érdemes idegenekkel beszélgetni, nyitottnak lenni, nyitott szemmel járni, kíváncsinak lenni

– tanácsolta Tamás. Odautazása és kintléte alatt nem ült repülőre, sem benzines autóba, így járta be a környező országokat. Közel harminc városba látogatott el különböző országokon belül, köztük Párizsba, Antwerpenbe, Brüsszelbe, Frankfurtba, Bécsbe, Londonba, Liverpoolba, Amszterdamba, Rotterdamba és Hágába.

v3.pngForrás: Magánarchívum

Ha az ember rugalmas, akkor körülbelül ugyanannyi pénzből meg lehet tenni a Budapest–Hollandia utat vonattal, mint repülővel, cserébe több csomagot lehet vinni, és nem utolsó sorban környezetbarátabb. Erre kifejezetten ajánlom az @erasmusbytrain Instagram oldalt nézegetni. Emellett jobban érezhető az is, hogy tényleg távol került az otthonától, a kultúrájától; élmény Ausztrián és Németországon keresztül utazni. Ezzel kapcsolatban bármikor kereshetnek nyugodtan a környezettudatos leendő Erasmusra utazók!

– javasolta Tamás. Az Erasmus keretében Hollandiában töltött idő annyira megtetszett Tamásnak, hogy az életét is el tudja ott képzelni.

Nem tervezek már továbbtanulni, viszont rózsaszín szemüveg nélkül is annyira megfogott Hollandia, hogy diploma után kiköltözöm egy időre.

Élményeit megnézhetjük az  Instagram-oldalán a Perszerasmus 1-2-3 highlightjában.

süti beállítások módosítása