A University Business Club - Corvinus eseményének köszönhetően betekintést nyerhettünk az énekes, dalszerző, műsorvezető és közszereplő, Puskás-Dallos Bogi életébe, aki már gyerekkora óta a médiában dolgozik és építi karrierjét. A közösségi médiával kapcsolatos gondolatait és sokéves tapasztalatát osztotta meg a közönséggel, valamint mesélt arról is, hogy milyen a média világában dolgozni. Végül, de nem utolsósorban szó esett arról is, hogy mint újdonsült édesanya, milyen kihívásokkal szembesül a magánélet és a munka egyensúlyának fenntartása kapcsán.
Borítókép: Tóth Valter
Mi leszel, ha nagy leszel?
Bár Puskás-Dallos Bogi neve sokak számára zenéi és médiaszereplései kapcsán lehet ismerős, gyerekkorában nem énekesnő, hanem fogorvos szeretett volna lenni. Ez az álom azonban hamar szertefoszlott, és csak farsangi jelmezként vette fel a fehér köpenyt, hiszen rájött, az éneklés az erőssége. Kisgyerekkora óta érdekli a művészet minden ága, köztük a zene is, amely mindig is szerves része volt mindennapjainak. Édesapjának köszönhetően sokszor látogatott zenei fesztiválokat, például a Sziget Fesztivált, és olyan előadókkal ismerkedett meg, mint a Bëlga vagy a Quimby. Az alternatív zene mellett azonban érdekelte a pop világa is, hiszen nagy rajongója volt az egyik legnagyobb tv-s popsztárnak, Hannah Montananak.
Bogi a karrierjét beindító sikert egy egyszerű internetes videónak köszönheti. Már általános iskolában részt vett énekversenyeken és kisebb zenei fesztiválokon, többek között Dömsödön is, ahol szereplését édesapja videóra vette, és feltöltötte a YouTube videómegosztó felületre. Erre a videóra figyelt fel első menedzsere, Bognár Tibor. Megismerkedésüket követően teljesen megváltozott az élete. Mindössze tizenöt éves volt, amikor kiadta első dalát „Mesehős” címmel. Bogi azonban más irányt látott maga előtt, ennyi idősen magát a dalt sem érezte önazonosnak, és a tinisztár élet hullámvölgyeit sem szerette volna megélni.
Ettől a ponttól kezdve azonban tudta, hogy többé már nem egy „átlagos lány” életét éli, annak ellenére, hogy a mai napig átlagosnak tartja magát, és még mindig meglepi, ha az utcán felismerik. Első igazi “sztár” élménye a 2014-es Eurovíziós Dalfesztivál hazai előválogatóján érte, ahol a milliós nézettségnek köszönhetően országos ismertségre tett szert. Ekkor még iskolába járt, szülővárosában, Győrben, ahol sem ő, sem az osztálytársai nem tudták jól kezelni ezt a hírnevet, ezért iskolát kellett váltania. Az új környezetben azonban igyekezett megnyílni újdonsült barátainak, amit korábban azért nem mert, mert félt a többiek negatív véleményétől és az elutasítástól, vagy egyszerűen csak attól, hogy a zenélést cikinek tartják. Idővel beindult zenei karrierje, azonban mára már nemcsak énekes, hanem műsorvezető, influenszer és pár hónapja édesanya is lett.
Karrier a kereskedelmi televízióban
Bogi úgy gondolja, karrierjében a kereskedelmi televíziózás sok mindent megváltoztatott, hiszen több műsorban is lehetősége volt szerepelni. Korábbi sikereinek köszönhetően 2019-ben A Dal műsorvezetőjévé választották, majd ugyanebben az évben az X-faktor tehetségkutató verseny egyik zsűrije és mentora lett. Eleinte félt belekezdeni a műsorvezetői pályába, mivel sokan azt éreztették vele, hogy ez nem neki való. Szerencsére sikerült eleget tennie az elvárásoknak a negatív hangok ellenére is.
A televíziós szereplésnek azonban nem csak pozitív hatásai voltak. Bogi egyre szorongóbb lett, és jobban fél tettei következményeitől.
„Ez egy kicsit olyan, mint a repülés. Amikor gyerekként felszállunk a repülőgépre, nem érezzük a repülés kockázatát, vagy azt, hogy a gép bármikor lezuhanhat. Felnőttként tudatosabbak vagyunk, sőt, sokszor túlgondoljuk a dolgokat”
– mesélte Bogi a ránehezedő felelősséggel kapcsolatban. Úgy fogalmazott, hogy fiatalon ösztönei alapján hozta meg döntéseit. Tudja, hogy a felépített karrier bármelyik pillanatban széteshet, így igyekszik tudatosan formálni a Dallos Bogi-brandet.
A kereskedelmi televíziózás jövője kapcsán elmondta, hogy egyre alacsonyabb a nézettség, és a közönség igényei is átalakultak. Mint X-faktoros mentor, a kulisszák mögül láthatta, hogy bár tényleg rengetegen dolgoznak a műsor megvalósításáért, régen, például a Megasztár időszakában sokkal szakmaibb volt az iparág. Ennek az lehet az oka, hogy a televíziózás is változik az internet fejlődésével, és bár igyekszik lépést tartani, néha nehéz eldönteni, hogy meddig lehet elmenni a magasabb nézettségért. Egy átlagos néző ingerküszöbe olyan magasan van, hogy nehéz kielégíteni az igényeit és fenntartani a figyelmét.
„Sajnos vagy nem sajnos, manapság többen nézik a „trash” tartalmat, amely könnyebben fogyasztható és természetesen szórakoztatóbb is”
– tette hozzá Bogi. A tehetségkutató műsorokkal kapcsolatban megemlítette még, hogy remek lehetőséget nyújtanak egy karrier beindításához és az országos ismertség eléréséhez. Ennek az egyik hátránya azonban az, hogy bár a műsor ideje alatt az alkotók mindent megtesznek, hogy valakiből sztárt csináljanak, nagy kérdés, hogy a műsor után képes lesz-e a tehetség egyedül talpon maradni és tovább építeni karrierjét.
Karrier a közösségi médiában
„Szeretem a közösségimédia-felületeket, hiszen így az én kezemben van a narratíva formálásának a lehetősége”
– mesélte Bogi a közösségi médiában felépített karrierjével kapcsolatban. Tapasztalatai alapján az internet segít neki abban, hogy a közönség ne csak azt lássa, amit a felettese vagy menedzsere akar, hiszen az ő kezében van az irányítás. Annyit posztolhat, amennyit akar, és azt, amit szeretne. Teljes körű befolyása van afelett, hogy milyennek szeretné mutatni magát. Ennek ellenére igyekszik önazonos maradni, és többet megmutatni magából, mint ami a felszínen van. Sokan például úgy hivatkoznak rá, mint a „mindig vidám Dallos Bogi”, ami bár eleinte kedves volt számára, rájött, hogy nem tükrözi a valóságot, hiszen neki is vannak nehezebb pillanatai.
Legfontosabb mottója a posztolással kapcsolatban, hogy „nem kell mindig látszani, elég akkor, ha van közölnivalód”. Ez segít neki megtartani az egyensúlyt a szórakozás, a magánélet és a munka között. Ez alól persze kivétel a reklám és a promóciós anyagok, amelyeket a megállapodás szerinti formában és időben kell posztolni. Ezzel kapcsolatban is igyekszik tudatos és megfontolt maradni, a hosszú távú célok elérésére törekedni. Szerinte úgy lesz valaki hiteles, ha tud nemet mondani olyan együttműködésekre, amelyek mellett nem lenne önazonos, valamint ha nem csak egyszeri alkalomra, hanem inkább hosszú távú munkákra szerződik le. Sajnos őt is többször utolérte a negatív kommentek áradata, amelyek a külsejére, a stílusára, a magasságára vagy a smink nélküli megjelenésére irányultak. Azonban ez is arra ösztönözte őt, hogy természetes maradjon, és önmagát adja minden helyzetben.
A közösségi média lehetőséget ad véleményünk és álláspontunk megosztására. Bogi is kipróbálta a beszélgetős műsorok világát a YouTube-nak köszönhetően, ahova feltöltötte „7kornálam” című sorozatát. „Nehéz egy posztban kifejteni a véleményemet a világról” – említette, amikor a podcastcsatorna előnyeiről mesélt. A véleménykifejtés témájával kapcsolatban azonban azt is elmondta, hogy szerinte ma már komoly kérdés, hogy egy híresség hogy tudja öncélúság helyett nemesebb célokra használni az oldalát. Kifejezetten kevés az olyan influenszer, aki valamilyen társadalmi üzenetet szeretne közvetíteni oldalain, helyette inkább a világ ragyogó, gazdag oldalát mutatják be. Bogi és férje, Puskás-Dallos Peti, igyekeznek a médiafigyelmet arra felhasználni, hogy komolyabb problémákkal is foglalkozzanak, ezért kezdeményeztek környezetvédelmi programokat és adománygyűjtéseket is.Kép: Tóth Valter
„Mostantól anya is vagyok”
Bogi életébe nemrég új személy lépett, a kisfia, Ábel személyében, aki mindennél fontosabb lett számára. Nyolc hónapja született meg gyermeke, akivel azóta is otthon van, és akihez igyekszik igazítani munkáját.
„Szívesen elvállalok bármit, de csak akkor, ha belefér az anyaság mellett”
– mesélte Bogi a babázással töltött mindennapokkal kapcsolatban. Azt is megosztotta velünk, hogy életének és karrierjének ezen szakaszában teljesen helyénvalónak érezte az anyává válást. Bár édesanyja viszonylag későn szült, Bogi fiatal édesanya szeretett volna lenni, így 27 évesen már késznek érezte magát erre a feladatra. Úgy érzi, hogy így is sok álmát sikerült valóra váltania a munka világában, így jelenleg teljes figyelmét kisfiának és férjének tudja szentelni.
„A legfőbb célom most az, hogy jó anya és jó feleség legyek”
– tette hozzá.
„Ábel az én kis Buddha tanítómesterem” – mesélte Bogi. Örül, hogy fiának köszönhetően újra megismerheti a világot, hiszen Ábel mindenre rácsodálkozik, és az új élmények jelentős szerepet játszanak a fejlődésében. Ez a gyermeki életérzés az, ami nagyon frissítően hat Bogira az otthon töltött időszakban. Szerencsére azonban egy percig sincs magára hagyva, hiszen Petivel tökéletes harmóniában működnek együtt. Bár párja sokszor forgat, azonban amikor napközben vagy reggel otthon van, mindig megosztják a feladatokat.
Arról is szó esett, hogy miként tudja összeegyeztetni munkáját a magánélettel. Tudatos közösségi média tartalomgyártóként és fogyasztóként eldöntötte, hogy fiát nem szeretné megmutatni az oldalain. Úgy gondolja, hogy a mai világban mindent meg kell tenni, hogy védjük a jogainkat és saját arcunkat. Mint édesanya, ő felel a fiáért, ezért mindent elkövet, hogy minél később kerüljön a nyilvánosság elé, és hogy megtarthassa intim szféráját.
„Ha van egy álmod vagy célod, kapaszkodj bele és el ne engedd, amíg valósággá nem válik. A média egy lelkileg nehéz pálya, van, amikor azt érzed, hogy tiéd a világ, de van, amikor nem történik semmi. Figyelni kell az élet kis jeleit, és nem szabad ölbe tett kézzel várni a nagy lehetőséget. Néha ügyesnek és kreatívnak kell lenni, ha lehetőségekben hiányt szenved éppen a média világa. Ilyenkor se aggódj, hanem teremtsd meg a lehetőséget saját magadnak”
– zárta Puskás-Dallos Bogi az előadást egy olyan tanáccsal, melyet azoknak címzett, akik a médiában szeretnének majd elhelyezkedni.