"Minél véresebb, annál híresebb" – ez a mottó jól érzékelteti az erőszak és a híradások közötti régóta fennálló kapcsolatot. A hírmédia azonban nem csupán tükör, amely a valóságot adja vissza – az általunk látott információk kontrollálva vannak. Van egy céljuk, amivel kereteznek egy adott történetet. A Kutatási Héten többek közt ezt a koncepciót is megismerhették a látogatók Dr. Nagy-Béni Alexandra előadásában. Különös figyelmet kapott az erőszak ábrázolására használt vizuális nyelvezet a "homo videns" korában, amely kifejezést Giovanni Sartori médiaelméletíró alkotta meg 1997-ben, hogy leírja a modern embereket, akik az információszerzésben erősen függnek a képektől.
Borítókép: Pexels
Az előadás az orosz-ukrán háború átfogó elemzésével kezdődött, amely a történelem legmediatizáltabb konfliktusa. A résztvevők egy kérdőívet tölthettek ki, amely felmérte a tudásukat a háborúról, illetve első benyomásaikat a CNN-ről és az Euronews-ról. Ezt követően a vizuális médiadiskurzus fogalmába merültek el a hallgatók. Többek között elhangzott az a fontos gondolat is, hogy a hírcsatornák nem egyszerűen csak beszámolnak az eseményekről – metaforák, megfogalmazások, és ami a legfontosabb, vizuális elemek segítségével keretezik azokat a fogyasztók számára. Ezek a vizuális elemek erőteljes eszközként működnek, és alakítják, hogyan értelmezzük a történeteket.
Az erőszak ábrázolása a médiában azonban etikai dilemmákkal jár. A hírcsatornáknak egyensúlyt kell teremteniük a tájékoztatás szükségessége és a megrázó tartalom bemutatására vonatkozó korlátozások között. Ez felvet egy izgalmas kérdést: hogyan lehet egyáltalán ábrázolni egy olyan "ábrázolhatatlan" dolgot, mint a háború? A választ a kognitív nyelvészeti hagyományban gyökerező fogalmi (és vizuális) metonímia adja meg, amely lehetővé teszi annak vizsgálatát, hogy egy olyan komplex jelenséget, mint az erőszak mely helyettesítéseken keresztül jelenítenek meg a hírportálok. A háborús cselekedeteket milyen metaforákkal, hasonlatokkal, illetve képekkel ábrázolják?
Itt kerül előtérbe a "homo videns" fogalom. A közösségi média és az online platformok térhódításának köszönhetően folyamatosan képekkel bombáznak minket, így, még ha az erőszakos tartalmat korlátozzák is, a híradók más vizuális eszközökön keresztül közvetíthetik a helyzet súlyosságát. Az orosz-ukrán háborúról szóló tudósítások elemzése érdekes tendenciákat tárt fel. Számos híradás nagymértékben támaszkodott a politikusokról készült képekre, kiemelve a konfliktus erősen át- és túlpolitizált jellegét. Emellett nagy hangsúlyt fektettek az erőszak utóhatásaira – a lerombolt épületekről és infrastruktúráról készült képekre is. Bár magukat az áldozatokat nem lehetett kifejezetten bemutatni az etikai irányelvek okán, ezek az "utóhatás" képek mégis aktiválták az esemény hírértékét, együttérzést kiváltva és a segíteni vágyás érzetét keltve.
Végül a hírérték fogalmáról is szó esett. A hírcsatornák gyakran előnyben részesítik az "emberi arcot" bemutató történeteket, segítségükkel könnyebben teremtenek kapcsolatot a nézőkkel, mivel személyessé teszik a tragédiát. Ez gyakran azt jelenti, hogy a menekültek vagy a kereszttűzbe került civilek egyéni történeteire összpontosítanak.
Az előadás a diákok által feltett kérdésekkel zárult, ahol mindenki a hírmédia, a vizuális történetmesélés és az erőszak ábrázolása közötti összetett kapcsolatot vizsgálta a képekkel telített világban.
