Csak egy ezermester
Csak egy ezermester

Tony Stark, akinek, mint mindenki másnak, megvannak a saját „démonjai”, egyszerű ezermesterként barkácsol, hiszen ez a hobbija. Azt a látszatot kelti, hogy elég csupán zseninek születni, és a megfelelő technológia birtokában mi is szuperhősökké válthatunk. Nem kell laboratóriumokban lopva pókokra vadászni, hogy aztán később a parlament kupoláján lengve elkaphassuk a város gengsztereit. Még csak olyan hangzatos ereklyék birtokosainak sem kell lennünk, mint a ...

Élőben a Gyurcsány-filmről
Élőben a Gyurcsány-filmről

17:00  –  A film az őszödi beszéd egy részletével kezdődik, majd 2017-ben találjuk magunkat. Gyurcsány Ferenc miniszterelnökként elkövetett bűnei miatt bíróság előtt áll, zsebre tett kézzel, s a bírónővel kiabál. A tárgyalás elnapolását kéri, hogy védőbeszédét meg tudja fogalmazni.

öszöd.jpg


17.05 –  a tárgyalás után ügyvédjével konzultál, aki szerint jó esélyei vannak, hogy a köztársasági elnöktől kegyelmet kérhessen. Gyurcsány viszont nem ...

Miért írunk blogot?
Miért írunk blogot?

 

Először is, hiúságból . Kár is lenne tagadni. Az író ember már csak olyan, hogy nagyon nehezen zabolázza meg magát. Ha jó a téma, és úgy érzi, ezt el kell mondani , akkor a szöveg feltartóztathatatlanul hömpölyög. Ezért van a médiumoknál rovatvezető, olvasószerkesztő, al- és felszerkesztő, hogy az újságírót kordában tartsa.

Mert hát a print médiának vannak korlátai . Terjedelmi is, meg tematikus is. Bár a Közgazdásszal és Corvinus Offline -nal ...

süti beállítások módosítása