A TED-ről először bécsi cserefélévemen hallottam, ahol a Nemzetközi Vállalati Stratégia kurzus keretében minden héten kijelöltek számunkra egy érdekes videót a kötelező ’Harvardos’ cikkek mellé. Thomas Friedman „The world is flat” című előadása volt az első TED élményem. Később angol nyelvvizsgára készülés gyanánt kezdtem el esténként pszichológiai témájú TED beszédeket hallgatni. Az elgondolkodtató és nagyszerűen felépített beszédek rajongójaként kimondhatatlanul örültem a hallgatói pályázat kínálta lehetőségnek, és izgatottan vártam, hogy személyesen is részese legyek az intenzív és lenyűgöző TED élménynek.  

A határaink átlépését célzó konferencia („Crossing the Line”) számomra elsősorban a képzeletünk szabta korlátok lebontását jelentette. A határátlépést különböző szemszögből közelítették meg az adott szakterület vélhetően legtájékozottabb és különösen inspiráló képviselői, így pl. Lee Cronin, a Glasgowi Egyetem elismert kémiaprofesszora beszélt arról, hogy lehet laboratóriumban létrehozni az életet.

Nermeen Shaikh, a „The Present as History” című könyv szerzője és független nemzetközi újságíró a demokrácia árnyoldalaira hívta fel a figyelmet. Előadása során arra a kérdésre kereste a választ, mi az, ami hihetetlenül vonzóvá teszi a demokráciát; amiért rengetegen harcoltak a „szabadság” eszméiért például a közelmúltban, Észak-Afrikában. Két demokratikus ígéret megvalósulását vizsgálta: a mindenki számára elérhető, egyenlő lehetőségeket, valamint a hatalmon levők felelősségre vonhatóságát. Nermeen független újságíróként kötelességének tartja, hogy a jólét illúzióján túl az „elnyomott, hallhatatlan, arc nélküli tömeg” álláspontja és mindennapi problémái is a köztudatba kerüljenek. Amellett, hogy rávilágított az óriási életszínvonali különbségekre (pl. a lakosság 1%-a birtokolja a világ összjövedelmének 40%-át), nagyon megrázó történeteket mesélt az iraki háborúról. Az iraki invázió elleni tiltakozás a világtörténelem legnagyobb demonstrációja volt, és borzalmas következményei manapság is éreztetik hatásukat. A tömeg ereje mégsem tudta megakadályozni a háború kitörését. Irakban az urángáz kiszivárgása miatt kimagasló arányban fordulnak elő a rákos megbetegedések, illetve a születési rendellenességek. A hazatérő egyesült államokbeli katonák körében, pedig az öngyilkosságot elkövetők száma szökött magasba. Nermeen Walter Benjamint idézve kifejtette: „a civilizáció valamennyi dokumentuma a barbarizmusé is egyben”. Épp ezért érdemes elgondolkodni azon, honnan tájékozódjunk, hogy objektívebben szemlélhessük a világot a túlzott optimizmus szemüvege helyett, és meghalljuk az elnyomottak hangját!

Hesna Al Ghaoui haditudósító a félelem természetéről beszélt megrázó és megható történeteken keresztül. Az előadás kezdetén elárulta, hogy az emberek legtöbbször a következő kérdést teszik fel neki, amikor találkoznak vele az utcán: „Hogyhogy nem fél, amikor háború sújtotta övezetekbe utazik?” Természetesen fél, sőt a hétköznapokban átélhető félelem tíz- vagy százszorosát is átéli veszélyhelyzetekben. A félelem azonban kétarcú, és általában végletes reakciókat vált ki az emberekből. Mesélt egy olyan esetről, amikor Libanonban kémnek gondolták őket, és nem volt idejük megmagyarázni, hogy független tudósítók. Ha nem futottak volna elég gyorsan, ma nem hallgathattuk volna meg Hesna történeteit. Szó esett azonban egy olyan házaspárról is, akik gyerekeikkel együtt a bejrúti bombázások idején a hegyekben próbálták átvészelni a zavaros időket. Elmenekülhettek volna, mert a feleség magyar állampolgár volt, mégsem tették. A környéken ők látták el a sebesülteket, és sokan számítottak rájuk. A férj életét kockáztatva kétnaponta ment Bejrútba gyógyszerért. Az altruizmus és a gondoskodás viszont felülemelkedett a félelmükön. Hesna úgy látja, nem lehet félelem nélkül élni. Ha megtanuljuk, hogy hozhatjuk ki a legjobbat az ilyen helyzetekből, sokkal boldogabban élhetünk.

Néhány olyan tudományterületről is meglepő, olykor megdöbbentő információkat szereztem, melyekről eddig azt hihettem, távol állnak az érdeklődési körömtől. A Singularity University előadása a technológiai újdonságokról egyszerűen lenyűgöző volt. A 2008-ban alapított egyetem célja, hogy megoldást találjanak az emberiség legnagyobb problémáira. Olyan eszközöket, új technológiákat fejlesztenek, melyek legalább 1 milliárd ember életét teszik jobbá. Több kisebb beszédet és bemutatót hallhattunk, pl. a technológiai fejlődés egyre gyorsuló üteméről vagy a 3D-s nyomtatás jövőjéről. Manapság már elérhetőek azok a készülékek, melyekkel poháralátétet vagy csokoládét is sokszorosíthatunk. Az egyik legközvetlenebb előadást ebben a szekcióban egy fiatal bolgár űrkutató tartotta. Lenyűgöző lelkesedéssel készült erre a pályára, holott gyerekként nem sok reális esélyt látott arra, hogy álma megvalósulhat. A kisebb űrközpontok létesítése számára is teret nyitott az űrkutatás felé. Sosem gondoltam volna, hogy ez már most a mindennapi életünk szerves része, ráadásul nagyon izgalmas kérdéseket vet fel.

Az öregedés „visszafordításáról” szóló beszéd mély nyomot hagyott bennem, mert gyerekkorunktól kezdve az emberi lét rövidségének tudatával kell együtt élnünk, manapság ráadásul különösen sokat foglalkozunk a „time management-tel”. Aubrey de Grey gerontológus viszont úgy látja, hogy nemsokára tényleg sikerül kiszabadulni az idő rabságából, és már megszületett az az ember, aki a megfelelő gyógyszereknek köszönhetően több száz évig élhet majd. A ’80-as évek eleje óta már teljesnek tűnik az anyagcsere során keletkező és a sejtek roncsolásával öregedést okozó „károk” listája. Az orvostudomány így jelenleg nagyon közel áll ahhoz, hogy a megfelelő gyógyszerrel „megfiatalítsák” a szervezetet, és pl. a 70-es éveikben járó emberek újra 30, 40 évesnek nézzenek ki, továbbá kevesebb egészségügyi problémával küszködjenek. A beszéd után szinte azonnal felmerült a kérdés, hogy fér majd el annyi ember a Földön…

A sématörés bennem mindenképp megvalósult, és a továbbiakban még nagyobb lelkesedéssel fogom követni a technológiai újdonságokat. A nap tanulsága számomra, hogy a tudomány jelenlegi állása szerint a lehetetlen tényleg nem létezik. A jelenünket ezzel az új szemüveggel nézve mi is sokkal szebbnek, magával ragadónak, egyben határtalannak láthatjuk. Korlátainkat átlépve, és „a jövőnkről alkotott elképzeléseink megváltoztatásával” (Brian David Johnson, az Intel jövőkutatója) az egyre súlyosabbá váló globális problémákra is megoldást találhatunk.

A www.tedxdanubia.com honlapon megtalálhatjátok az idei és az előző évek előadásait, melyekből Ti is erőt és inspirációt meríthettek céljaitok megvalósításához.

Szalai Brigitta