Az Amerikai "Álom"

1787. szeptember 17-ét írunk. Ekkor fogadták el a pennsylvaniai Philadelphiában a világ legrégebben (kisebb, nagyobb kiegészítésekkel) hatályban levő alkotmányát. Ez az alaptörvény a kor legfejlettebb, legkiforrottabb eszméit ötvözte, olyannyira hogy a legnagyobb része ma is megállja a helyét, azonban mindennek ellenére több cikkelye is kezd elavultnak látszani.

 

Fegyverviseléshez való jog

A második alkotmánymódosítás a következőt mondja ki: „Mivel egy jól szervezett milícia szükséges a szabad állam biztonsága szempontjából, nem lehet a népnek a fegyverek birtoklásához és viseléséhez való jogát csorbítani.” Erre a módosításra az angol megszállás miatt volt szükség, hogy a brit milíciától meg tudják védeni magukat az emberek.  A XX. században ennek a módosításnak az értelmezése vitákat váltott ki, azonban az alkotmánybíróság, amely a Legfelsőbb Bíróság, kimondta hogy a fegyverviselés egyéni jog. Ráadásul a fegyverlobbi rettentő erős, így a kormányzat minden próbálkozását, mely próbálná erősebben szabályozni a fegyverhasználatot, előbb-utóbb kénytelen visszavonni.Pedig igen nagy problémákat okoz, hogy pszichopaták kezébe is egyszerűen kerülhet akármilyen (nem katonai) fegyver. 

(Elgondolkodtató: az alábbiakat cikk érdekes összállítást tartalmaz olyan dolgokról, melyeket nehezebb véghez vinni, mint fegyvert vásárolni:  http://index.hu/kulfold/2012/12/14/sort_inni_is_nehezebb_mint_fegyvert_venni/ )

Az elmúlt években viszont egyre több a fegyver ellenes hang, mivel olyan mészárlások történtek, amik kezdik ráébreszteni az amerikai állampolgárokat is, hogy nem kéne mindenkinek fegyverhez jutnia. Gondoljunk csak az iskolai ámokfutásokra vagy a „Sötét lovag: Felemelkedés” bemutatója utáni tizenhat emberáldozatot követelő mészárlásra.  Tehát időszerű lenne a felülvizsgálata az Alkotmány ezen részének is.

Fékek és ellensúlyok

Az USA Alkotmánya az első valós kísérlete volt a fékek és ellensúlyok rendszerének. Az autokrata hatalomgyakorlással ellentétben, itt a három hatalmi ág szét van választva, és elméletileg a zsarnokságot teljes mértékben meg tudja akadályozni  a szisztéma. Azonban 2008. után derült fény arra, hogy ez a rendszer meddővé vált. Mivel  a demokraták nem tudtak a Kongresszusban többséget szerezni, így fontosabb ügyekben (pl.: adósságplafon) nem lehet konszenzusra jutni. Ehhez kell a politikusok makacssága, demagógiája és rövidlátása. Jelenleg a republikánus képviselők kihasználják a rendszer adta lehetőségeket és a végsőkig feszítik a húrt, nem kis aggodalmat okozva világszerte.  Most tehát az amerikai képviselők kompromisszum készségén múlik a világ börzéinek és gazdaságainak a sorsa.

Fékek és ellensúlyok. Ehhez kéne még adni az ésszerűséget és akkor kapnánk egy tökéletes modellt. Azonban emberi mivoltunkból és a hatalomért folyó harcból fakad az, hogy a demokrácia szépségét sikerült kiforgatni és a rendszert maga ellen fordítani. Nem meglepő tehát, hogy a szélsőséges, antidemokratikus pártok egyre nagyobb teret kaphatnak.

Számos kérdés van melyekre egyelőre nem találunk választ- Részben a fenti problémákból adódóan, éppen ezért érdemes végiggondolni őket, és fényükben mérlegelni a rendelkezések aktualitását.Meg fog-e oldódni az amerikai túlköltekezés? Mikor áll az Egyesült Államok gazdasága fenntartható pályára? Eljön-e az az idő, amikor csődközeli helyzetben az USA nem lesz a legmagasabb besorolásban a hitelminősítők szerint? Eljön-e az az idő, hogy nem lesznek mindennaposak a fegyveres bűnözések?

Előbb-utóbb meglátjuk…

süti beállítások módosítása