Huszonhat évig volt a Manchester United élén Sir Alex Ferguson. Az utódja, kit ő maga választott ki, egyetlen szezonig sem húzta. Viszlát, David Moyes, üdv, akárki más!

Nem egyszerű újat mondani egy olyan futballedző rövid pályafutásáról a kedvenc csapatom élén, aki egy élő legenda helyére érkezett és munkásságának már csak ezért is reflektorfényben volt minden pillanata. De igazából mit is kell mondani arról, amikor egy, a bajnokságot tavaly 11 ponttal nyerő csapat négy meccsel a szezon vége előtt huszonhárom pontra van az első helyezettől?

Szavakkal nehezen leírható a teljesítmény- és színvonalbéli visszaesés, amit a skót edző munkássága alatt elszenvedett a futballklub. Hatéves szerződést kapott, és úgy tűnt, teljes a bizalom irányában. Előző klubjánál maga volt a megbízható stabilitás: nagyon hamar kiderült azonban, hogy túl nagy rá a vörös ördögök kabátja.

Kár érte, mert tényleg olyan embernek tűnik, akit az angolok csak „decent bloke”-ként emlegetnek: de vitathatatlan, hogy nem tudta továbbvinni a fáklyát. Az is biztosnak tűnik, hogy a részben miatta összeomlott csapat újjáépítésére sem ő a legalkalmasabb ember.

Értékelhetetlen teljesítménye a későbbiekben részletesebben is elő fog kerülni, de attitűdje is katasztrofális volt: egy kiesés ellen küzdő csapat ellen elfogadott volna egy döntetlent; úgy érezte, jól játszott a csapat egy kilátástalan kétgólos vereség után; nagy riválisaikat hazai pályán esélyesebbnek nevezte; egyetlen pillanatra sem tűnt olyan asszertívnek – vagy egyáltalán bármilyennek –, mint elődje volt.

A csapat játéka unalmas, lassú, kiszámítható és passzív lett jelenlétében. A rengeteg beívelt labda kőkorszaki brit taktikákat idézett, vagy ahogy a Fulham egyik védője nyilatkozott, maga volt a másodosztályú futball. Eredményekkel párosítva még talán el lehetett volna ezt nézni neki, de a sorra megdöntött negatív rekordok mellett igazán nem volt mentség.

Vannak olyanok, akik még most is úgy érzik, több időt érdemelt volna az exmenedzser. Ferguson korai éveire hivatkoznak, amikor egyetlen FA-kupameccsen múlott kirúgása. Ő azonban nem egy bajnokcsapatot vett át, sőt, ami még fontosabb, teljesen más korszakban és teljesen más körülmények között került a csapat élére.

Az is gyakori vélemény, hogy ezzel a kirúgással a Manchester United is egy lett az edzőket folyamatosan cserélgető, instabil csapatok közül, amikkel tele van a futballvilág. Lehet, az is lesz belőlük, de vitatnám, hogy már most ott tartanának: a felháborító kirúgások BL-győzelmek, bajnoki második helyek, „mindössze” egyetlen megnyert kupa és hasonló, jó, de nem kiemelkedő teljesítmények után jönnek és a stabilitást támogató drukkerek joggal szívják a fogukat.

Na de ha valaki azt mondja a szezon elején, hogy egy csapat új edzője 44 éve fennálló veretlenségi rekordokat veszít el; a klub nagyjából húsz év után egyetlen európai bajnokságban sem fog szerepelni, huszonhét ponttal(!) rosszabbul áll majd, mint tavaly ilyenkor; majdnem kiesik a nyolcaddöntőben a mezőny messze leggyengébb csapata ellen; nézhetetlen és élvezhetetlen játékot produkál,; egy kiesőjelölt csapat ellen két meccsen kiesik az egyik, a jelenlegi tizenharmadik helyezett ellen a másik hazai kupából; a top 6 ellen (arről nem is beszélve, hogy kívül esnek ezen a csoporton) tizenkét meccsen összesen hat pontot sikerül szerezni;, akkor lenne bárki, aki azt mondaná, hogy ez az ember több időt, átigazolásokra költhető pénzt és bizalmat érdemel?

Nem célja ennek a posztnak, hogy részletezze a csapat anyagi hátterét, a nemzetközi futball fontosságát a pénzügyi stabilitás érdekében, a mostani generációváltás levezénylésének nehézségeit: mind fontos kérdés, de messzebb mutat annál a kikerülhetetlen pontnál, hogy David Moyes munkássága csak rontott a klubon és a javulásnak még csak jelei sem mutatkoztak.

Talán a legtöbbet mégis az árulja el teljesítményéről, hogy a riválisok drukkerei egyöntetűen abban bíztak, hogy megszavaznak neki legalább még egy évet.

Kelemen Luci