Valószínűleg sokan álmodozunk arról, hogy Disneylandben dolgozhassunk akár csak egy rövid ideig. Ez velem is így történt, s bár már többször dolgoztam külföldön, ez valahogy mégis másnak ígérkezett. Disney karakterek, feldíszített fenyőfák és izzósorok mindenhol, karácsonyi dalok hümmögése a háttérben, különleges téli parádé, ünnepi hangulatban lévő látogatók, Frozen-show és tűzijáték minden éjjel, hullámvasutak korlátlan használata és egy lelkes, európai fiatalokból álló csapat. Mindez Disneylandben. Kérhet ennél többet bárki karácsonyra? Dehogy, gondoltam elsőre – aztán rálátást nyertem a kerítés túloldalán lévő eddig ismeretlen dolgokra is, és kezdtem kiismerni a rendszert...

Egy 2-3 hetes szezonális, fix időtartamra szóló szerződés anyagilag elég megterhelő lehet kezdetben egy átlag magyar számára. Csak a repülőjegyet és a helyi tömegközlekedést megelőlegezve kapásból 200 eurós kiadásnál járunk. Ehhez jön a szállás, amit szintén előre kell fizetni (éjszakánként 11 euró), és egyből 400 euróra rúgott a számla, pedig még nem is ettünk, vettünk ajándékokat, vagy töltöttük bárhol a szabadnapunk. Persze a befektetés megtérül: az anyaországból Párizsig szóló útiköltséget 152,44 euróig, a helyi tömegközlekedésre vásárolt bérletek árának pedig 80%-át visszatérítik a szerződés végén, melyhez, ha hozzáadjuk a fizetést (bruttó kb 9,5 euró / óra), mindjárt jobban néz ki a dolog.

Az anyagi dolgoknál azonban sokkal fontosabbak az élmények. Disneylandet nem hiszem, hogy különösebben be kellene mutatni, hiszen legalább képekről szinte biztos vagyok benne, hogy a többségnek ismerősek az alapok; Csipkerózsika ikonikus rózsaszín kastélya a park közepén, jelmezbe bújt karakterek, akikkel fotózkodhatunk, kisebb-nagyobb hullámvasutak és két nagy park, ahol bárki újra gyereknek érezheti magát. Amit azonban már kevesebben tudnak, hogy Mickey egér otthonában mekkora erőfeszítéseket tesznek a társadalmi felelősségvállalás jegyében. Hogy csak néhányat említsek ezek közül: a parkot üzemeltető cég kifejezetten ösztönzi a mozgássérült személyek munkavállalását, nagy hangsúlyt fektet a nemek közti egyenlőségre, odafigyel a környezetvédelemre és szelektív hulladékgyűjtésre motiválja dolgozóit is, illetve a VoluntEARS programja keretében lehetőséget ad, hogy az ehhez kedvet érző alkalmazottak szabadidejükben hátrányos helyzetű gyermekekkel és családokkal foglalkozzanak, adományokat gyűjtsenek, vagy épp gyerekkórházakba látogassanak el az apróságokat felvidítani, hogy legalább néhány órára elfelejtkezhessenek fájdalmukról.

Emellett disneylandi dolgozóként számos kiváltságban is részesül az ember, kezdve azzal, hogy már azt a kétszer 5-10 percet is fizetik, amíg a színfalak mögötti központi épülettől elsétálunk a parkon belüli munkahelyünkig. A beléptető kártya talán a legnagyobb kincs, amit kapunk, hisz az különböző kedvezményre jogosít fel parkon belül és kívül is. Ilyen például, hogy a parkokba – még az amerikaiba is! – a hét bármely napján belépőjegy nélkül mehet be minden dolgozó, a Disney hotelekben 50% kedvezménnyel intézhetőek a foglalások, míg az ajándékboltokban 25% kedvezménnyel vásárolhatunk a kártya segítségével, de még a Disney Village-i Starbucksban is kedvezményt kapunk. A dolgozói éttermekben napi 4-5 féle főétel desszerttel és üdítővel is csupán 3-5 euró között mozog, de már 93 centért kérhető egy hatalmas tányér köret, legyen az rizs, tészta, vagy különböző zöldségek. A dolgozók abszolút kedvence mindezek ellenére Jessica, Castmemberland „leghíresebb” outletje, ahol már nyitás előtt sor áll, hisz nap, mint nap érkezik új, a butikokból már kifutott, illetve hibás, enyhén törött, vagy hiányos termék, amiket óriási kedvezménnyel lehet megvásárolni. Például a lopásgátlótól 1-1 helyen elszíneződött plüssök akár 75% kedvezménnyel, míg a csomagban árult, de kibontott termékek pár euróért találnak gazdára a boltban – nekem a népszerű Minnie egeres hajpánt landolt a szatyromban tizenpár euró helyett kerek egy euróért. 

S bár eddig úgy tűnhet minden szép és jó, mint a mesékben, sajnos itt is megjelenik időnként a gonosz boszorka, aki elrontja a tökéletesség illúzióját. Talán azért, mert Disneylandről van szó, így magasabbak az ember elvárásai, talán másért – nem tudom – de az biztos, hogy többször csalódtam a parkban.

A Disney hercegnők kimondottan csúnyák, ha közel megy hozzájuk az ember, ami rendkívül illúzióromboló; a jelmezes karakterekbe pedig könnyebb a színfalak mögött – gyakran félig még jelmezben szaladgálva – belefutni, mint a parkban, annyira keveset vannak kint, de a Csipkerózsika kastélya előtt álló műanyag téli Mickey és Minnie figurák arca sem hasonlít eredeti önmagukhoz. Mitöbb a hullámvasutakat üzemeltető dolgozók gyakran nem figyelnek, és rengeteg kör indul el üres székekkel, ahova néhány ember még könnyen beférne, így viszont csak nő a már amúgy is irreálisan hosszú sor, ahol népszerűségtől függően akár 90 percet is állhatnak a téli fagyban a családok, mire sorra kerülnek egy 3 perces száguldásért.

Mindennek tetejébe a csapatvezetők gyakran nem hisznek az alkalmazottaknak, például ha neadjisten smink nélkül ér be késve egy nap valaki, abból automatikusan következik, hogy éjjel bulizott és elaludt, az elő sem fordulhat, hogy a RER (a helyi gyorsvasút) nem járt valami miatt. Szintén a csapatvezetők adják ki az egy órás ebédszüneteket, de ez látogatottságtól függ, hogy mikor jön el. Jó esetben a műszak közepére esik, de előfordul, hogy kevesebb, mint egy óra munka után küldenek el, utána viszont tapasztalatból mondom, hogy nagyon messze van a műszak vége.

Felszolgálóként az éttermek világába láttam bele a leginkább és állítom, hogy a kapható étel mennyisége közel sincs arányban az árral (egy egyszerű menü – például sajtburger kevés krumplival és üdítővel – 12 euróról indul). Nem egy számlát fogtam a kezemben, ahol könnyen 100 euró feletti végösszeg jött ki, és bár pontos számadatot nem írhatok, legyen annyi elég, hogy egy gyorsételeket áruló étterem csak december 31-én a Walt Disney Studiosban 6 számjegyű bevételt produkált euróban... És ezért nap, mint nap hosszú-hosszú perceket állnak sorban az éhes látogatók, hiszen a konyhások bár jót csevegnek, a kezük valamilyen csoda folytán mindig elfelejt közben mozogni, minek következtében percek alatt könnyen 10 felszolgáló áll sorban az ételekre várva – közben természetesen kihűl a többi, már kiadott étel, a vevő pedig nyilván a tehetetlen felszolgálóval ordít, hogy mégis hogy képzeli, hogy így megváratják. Azt már nem is mondom, hogy zárás után a megmaradt étel automatikusan, a másodperc leforgása alatt a kukába kerül és fel sem merül, hogy esetleg éhes lehet, aki zárós műszakot kapott, és örülne egy adag meleg ételnek.

A bónusz, és egyben személyes kedvencem a kint töltött idő alatt ugyanakkor a január elsejei nyitó műszak volt, amikor 6 előtt már azon a buszon ültem, hogy időben beérjek, amivel mások még az újévi buliból tartottak hazafele, a legkedvesebb főnök is ok nélkül ordított és a dolgozók többsége jobban hasonlított a Nightmare Before Christmas-ben szereplő csontvázra, mint a kimaszkírozott, jelmezes karakter, aki időnként feltűnt a parkban sétálgatva…

S hogy mi a lényeg? Az emberek hajlamosak elfelejteni, hogy nem minden móka és kacagás – még Disneylandben sem! – így a negatívumokra valamivel nagyobb hangsúlyt fektettem. Ugyanakkor egy élmény volt, és ha úgy alakul, nyáron ismét ott leszek; immár téli kabát nélkül, ismerős arcok között, ismerve a járást. Ha bárki kedvet kapott és kipróbálná magát, az idei budapesti válogatót februárban tartják, érdemes jelentkezni, azzal még senki nem vesztett semmit. És, hogy mit hoz a jövő? Ki tudja. De ahogy Walt Disney is mondta, ha meg tudod álmodni, meg tudod csinálni…