Albert vagyok, és hódítani akarok
Kedves Marx Karcsi!
Lassan már 3 éve vagyok oda teljesen egy lányért. Hiába zúgtam teljesen bele, ő nem akar tudomást venni rólam. Mindent megteszek érte, tenyeremen hordozom, elhalmozom ajándékokkal, de mégsem akar a barátnőm lenni. Félek, hogy már régen belekerültem a rettegett friendzone-ba! Mit tegyek? - Albert
Kedves Elvtársam! Látható, hogy kísértet járja be szívedet – a szerelem kísértete.
Tisztán kell látnod! Ha úgy szeretsz, hogy azzal nem váltasz ki szeretetet cserébe – ha a saját magad szeretetteljes személyként való alapvető kifejeződésével nem sikerül szeretett személlyé válnod –, akkor a szerelmed impotens és szerencsétlen. A munkás beleteszi életét a tárgyba, de az immár nem az övé, hanem a tárgyé. Elvtársam, Te is ezt csinálod! Tárgyként kezeled szeretett hölgyedet, termelési szerszámként. Azt hiszed, jár neked az a haszon, amelyet a munkádért belefektettél, mivel így értéket állítottál elő. Burzsoá gondolkodás ez, a nők prostitúciója. Szereteted köpenye csak egy árny – a magja a meztelen empirikus egódé, az önzésedé, a legrégebbi szerelmedé!
Ahhoz, hogy túl tudj lépni ezen, fel kell ismerned a magadon kívüli objektív valóságot. Hagynod kell, hogy szereteted megtanítson arra, hogy a szeretett leány egy külső lény, egy érzéki lény, amely nem csak agyadban létezik. Figyelj oda rá, és ne követelj tőle semmit!
Miközben ezt csinálod, Elvtárs, gondolkodj el a munkásosztály nehéz sorsán! A tőkések által szemérmetlenül kizsákmányolt proletárokon, akik megalázásával tisztességtelen extraprofithoz jut a kapitalista osztály. Vajon az ő problémáik nem fontosabbak, mint az apró-cseprő szerelmi gondjaid? A proletáriátus szétforgácsoltsága nem nagyobb tragédia, mint a lassan kihűlő érzelmi fellángolásod? Hát dehogynem! Lépj fel az elnyomás ellen, indíts osztályharcot, döntsd le az uralkodó osztályt! Csak a láncaidat vesztheted el, de egy egész világot nyerhetsz! Meg talán egy csajt is.
Két egymásra hangolt zongora keresi szimfóniáját
Kedves Marx Karcsi!
Lassan hat éve vagyunk együtt a párommal, isszuk egymás szavait és az Unicumot. Közösen nyaralunk, közösen eszünk, közösen töltjük ki az adóbevallásunkat. A Facebookon is együtt vagyunk a profilképeinken, ugyanazokat a bejegyzéseket lájkoljuk, meg egymáséit. Voltunk már a Tropicariumban, az Állatkertben és Ljubljanában. Együtt tüntettünk szobrok ellen s mellett, együtt öntöttük fejünkre a jéghideg vizet, és együtt kaptuk el az ebolát. Már annyi dolgot csináltunk egymás társaságában, hogy kifogytunk az ötletekből, milyen izgalmas tevékenységeket űzhetnénk... Marx, segíts! - Szandra
Elvtársaim, gondoltatok már arra, hogy kommunista forradalmat csináltok? Pont egy ilyesfajta proletár mulatság kellhet ahhoz, hogy újabb románccal feldobja kapcsolatotokat. Fel kell lépnetek azzal a burzsoáziával szemben, amely a jámbor rajongás, a lovagi lelkesedés, a nyárspolgári érzelgősség szent borzongását az önző számítás jeges vizébe fojtotta! Harcolnotok kell a kapitalisták ellen, akik leszaggatták a családi viszonymeghatóan szentimentális fátylát, és a puszta pénzviszonyra redukálták azt.
Nem lobbanhat lángra fiatal szívetekben annál forróbb szenvedély, mint amit a fogyasztói társadalom kiszolgáltatott proletárjainak felszabadításakor éreztek. Ha egy helyen tartózkodtok ketten, akkor bármire képesek lehettek. Márpedig, ha bármire képesek vagytok, akkor hadd reszkessen az uralkodó osztály! Ne csak egymással, hanem a világ proletárjaival is egyesüljetek!
Rómeó és Luxemburgija
Kedves Marx Karcsi!
Pár hete megismerkedtem egy luxemburgi lánnyal, akibe azonnal beleszerettem. Úgy érzem, ő az én csodaszép hercegnőm, akit egész életemben kerestem. Randi randit követett, a kézfogást puszi, a csókot pedig testi örömök. Mégis valami nem hagy nyugodni. Motoszkál bennem a kétely, hogy csupán az egzotikumot keresem benne. Félek, hosszú távon nem működne a kapcsolatunk, hiszen annyira más a kultúránk. Mit tegyek? - Rómeó
Aggodalmad alaptalan, Kedves Elvtársam! A burzsoázia a világpiac kiaknázása által valamennyi ország termelését és fogyasztását kozmopolitává formálta. A reakciósok nagy bánatára kihúzta a kultúra lába alól a nemzeti talajt. A régi helyi és nemzeti szellemiség és elzárkózottság helyébe a nemzetek sokoldalú érintkezése, egymástól való sokrétű függése lépett. A kultúra termékei közkinccsé válnak. A nemzeti egyoldalúság és korlátoltság mindinkább lehetetlenné vált, és a sok nemzeti és helyi irodalomból világirodalom alakult ki. Bizonyára Ő is és Te is, Elvtársam, a Jóbarátok és az Így jártam anyátok poénjain nevettetek, a Wall Street Farkasán izgultatok, és a Nagy Gatsbyn sírtatok.
A nemzetközi burzsoázia a végtelenül megkönnyített közlekedés és információáramlás révén valamennyi nemzetet, még a legbarbárabbakat is, belerántotta a civilizációba. A tömegtermékek halmaza az a nehéztüzérség, amellyel rommá lő minden kínai falat, amellyel kapitulációra bírja a barbárok legmakacsabb idegengyűlöletét is.A népek nemzeti elkülönülése és ellentétei mára a szabadkereskedelemmel, a világpiaccal, az internettel és az ennek megfelelő életviszonyok egyformaságával egyre inkább eltűntek.
Számít az, hogy más nyelvet beszéltek vagy, hogy mások az ünnepeitek? Nem. Észre kell vennetek a közös pontokat: hogy ugyanolyan – tulajdonképpen hazátlan – munkások vagytok, akiket kizsákmányolnak a tőkések! Meg persze azt, hogy szeretitek egymást. Fogjatok össze egymással, illetve a többi proletárral; szervezzétek állami kézbe a termelőeszközöket, s tegyetek sok romantikus sétát a Duna-parton – ez minden egészséges kapcsolat titka.
(A cikk eredetileg a 2014. szeptemberi Közgazdászban jelent meg)
