A szerelem egy, az idő kezdete óta jelen lévő fogalom, igyekszünk megérteni azt, megélni az érzést, de mindeközben sokan elveszetten bolyongunk kanyargós labirintusában. Juhász Anna beszélgetőestjének középpontjában is a szerelem és a szeretet témája állt, remélve, hogy a megválaszolhatatlan kérdésekre közösen, egymástól tanulva találunk magyarázatot.
Borítókép: vigszinhaz.hu
“Közeli Juhász Annával”
Szeretsz, nem szeretsz… szerelem, szeretet… de mégis mi az a szerelem? Shakespeare szerint; „Nincs erősebb! És nincs vadabb! Úgy szúr, akár a tüske!”, Petőfi szerint; „A szerelem mindent pótol, s a szerelmet nem pótolja semmi”, Taylor Swift szerint pedig; „I once believed love would be (Black and white), but it’s golden like daylight”.
A „Közeli Juhász Annával” a Nők Lapja és a Pesti Színház közös szervezésű, irodalmi ihletésű sorozata. Juhász Anna irodalmár vendégművészeivel olyan témákról beszélget, amelyek mindenki számára ismerősek és relevánsak lehetnek. Februári estjén a vendégei Nagy-Kálózy Eszter, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, férje, Rudolf Péter, Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas színész, színházi- és filmrendező, producer és forgatókönyvíró, valamint Nyáry Krisztián, magyar kommunikációs szakember, író és irodalomtörténész voltak.
Keressük, várjuk, futunk utána, futunk előle, őrizzük, porrá zúzzuk, trükkökkel bevonzzuk, majd azt hazudjuk, hogy soha többé nincs rá szükségünk... Lehetetlen definiálni, nem tudjuk megmagyarázni, és mégis beszélni kell róla. Ha van olyan állapot, ami minden alkotót megihletett az irodalomban, akkor az a szerelem. A beteljesült, a gyötrődő, a viszonzatlan, a féktelen, a vágyakozó. József Attila, Ady Endre, Juhász Gyula, Radnóti Miklós, Fodor Ákos, Nemes Nagy Ágnes, Nagy László – csak néhány azok közül, akiket műveik felolvasásával megidéztek a beszélgetésben. A felolvasás mellett azonban a vendégművészeknek további kérdéseket is meg kellett válaszolniuk, melyek lehetőséget adtak arra, hogy többet megtudjunk a szerelmi életükről és eddigi tapasztalataikról.
Az első szerelem
Emlékszel, amikor először voltál szerelmes; amikor először találkoztál a szerelem fogalmával? Esetleg egy regényben vagy filmben? Mivel olyan klasszikusok foglalkoznak a szerelem témájával, mint a „Büszkeség és balítélet”, az „Anna Karenina” vagy az „Üvöltő szelek”, hamar megismerkedhetünk a szerelem gondolatával. Sokan elkezdik dokumentálni is a saját szerelmi történeteiket napló formájában. Mivel ezt az ember saját maga szórakoztatására teszi, titkosítva, olyan bolondságokat is le mer írni, hogy ki az aktuális kiszemeltje, és ha összeházasodna ezzel a kiszemelttel, mi lenne a gyerekük neve, hiszen fiatalon így hat ránk a szerelem. Péter az óvodai éveiben ismerkedett meg a szerelemmel. Igazi hősszerelmes volt, aki fehér lovon vágtatva, kishercegként udvarolt kiválasztottjának, a hercegnőnek, akit ujjongva bátorítottak barátnői. Ebben a korban már az is nagy dolog volt, ha megfogták egymás kezét vagy puszit adtak egymásnak. Eszter viszont azt is megemlítette, hogy ő a kezdetektől fogva romantikus típus volt, aki mindenáron találni akart magának valakit, akibe beleszerethet. De vajon miért van szükségünk erre az érzésre?
Szerelem régen és ma
“Régen minden jobb volt”; hallhatjuk manapság egyre többet. Ez igaz lehet a szerelemre is. Anna elmesélte, hogy nagyszülei korábban szerelmes leveleket küldtek egymásnak, hiszen ez volt az elsődleges és talán az egyetlen kommunikációs forma akkoriban. Az irodalom is lényegesen átalakult az eltelt évek alatt, és másképpen áll a szerelem témájához, annak ellenére, hogy az irodalmi művek általában nyolcvan százalékban a szerelem, húsz százalékban pedig a halál témáját dolgozzák fel, említette meg Péter. Azért népszerűek ezek a témák, mert az olvasóközönség mások érzelmi tapasztalatait felhasználva próbál véleményt formálni és megoldást keresni a saját életében felvetődő kérdésekre és problémákra. Ezek a szövegek újra és újra, generációról generációra felhasználhatóak, és más értelmet nyernek minden újraolvasás alkalmával. Elég, ha csak Rómeó és Júlia történetére gondolunk, amely az egyik legősibb, legtragikusabb, ugyanakkor leguniverzálisabb szerelmi történet.
„Ó, Romeo, mért vagy te Romeo?
Tagadd meg az atyád, neved hajítsd el,
S ha nem teszed meg, esküdj édesemmé
És nem leszek Capulet én se többé.”
Rengeteg feldolgozás készült belőle, nemcsak film, hanem színházi darab formájában is. Van olyan, amelyben Péter és felesége, Eszter, együtt lépnek színpadra a fiatal szerelmesek bőrébe bújva (“És Rómeó és Júlia” – Centrál Színház). Ők sajátosan kötődnek ehhez a műhöz, hiszen ennek köszönhetően kezdték meg a közös munkát. Az alkotói folyamat során fontosnak tartották, hogy a shakespeare-i szenvedély szerves része legyen ennek a darabnak. Ennek köszönhetően minden játék olyan, mintha az első lenne, és sosem unják meg. Péter úgy gondolja, hogy nincs olyan, aki nem volt még szerelmes. Véleménye szerint a szerelem sokszor bolonddá teszi az embert, de ez a „nem normális” lét az, ami szerethetővé teszi Rómeót vagy Júliát, akik irreális döntéseket hoztak és átgondolatlanul cselekedtek a szerelem hatására, és akiket ettől függetlenül is már az első pillanattól fogva kedvelünk és a végsőkig támogatunk.
A külső okok miatt beteljesületlen szerelem a későbbiekben is megjelenik az irodalomban, például Radnóti Miklós költészetében (és életében is), ahol nem családok esztelen háborúja, hanem a világ kegyetlenkedése akadályozza meg a szerelem kiteljesedését. Bár Radnótit munkatáborban tartják fogva, fejben és lélekben folyton szerelmével tölti az időt, ami elég motivációt ad számára ahhoz, hogy életben maradjon az embertelen körülmények között is.
„Alszik a tábor, látod-e drága, suhognak az álmok,
horkan a felriadó, megfordul a szűk helyen és már
ujra elalszik s fénylik az arca. Csak én ülök ébren,
féligszítt cigarettát érzek a számban a csókod
íze helyett és nem jön az álom, az enyhetadó, mert
nem tudok én meghalni se, élni se nélküled immár.”
– Hetedik ecloga
Radnóti és szerelme, Fanni története bizonyíték arra, hogy a világ nem változik évszázadokkal később sem, és hogy a gyűlölet képes tönkretenni az élet legszebb, legnemesebb dolgait is. Egy ideális világban a szerelem a jövő jelképe lehetne, de egy háború képes megfosztani őket a lehetőségtől, hogy szerelmük szabadon szárnyalhasson.
Kép: Bekiarisz Efi
Szeret/nem szeret?
A kapcsolatok velejárója azonban gyakran a szakítás is. Mi történik, ha a szerelem rossz útra tér és tönkremegy? Talán nem ő volt az igazi, csak egy a sok közül? Mi van, ha a szerelem mérgező volt, és ahelyett, hogy boldogságot hozott volna, csak pusztított? A szakítással járó fájdalom, a szerelem elvesztése és hiánya, majd az azt követő élet is fontos téma az írók számára. Mai napig vitatott téma például a nők sorsa egy elrontott szerelmi kapcsolat után. Tolsztoj karaktere, Anna Karenina is azon szerencsétlen női karakterek közé tartozik, akinek sorsa megkérdőjelezhető és régóta vitatott. A mű keletkezésekor a többség nem értett egyet a karakter döntéseivel, mivel az akkori elképzeléseknek megfelelően egy nőnek hasonlót nem szabadna csinálnia; titkos viszony, házasságtörés, terhesség egy szeretőtől. Ezek mind súlyos vádak, azonban azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy elrendezett házasságba kényszerülő asszony volt. Emellett annak ellenére, hogy Anna közli is férjével, hogy viszonya van, a férfi az, aki nem akar elválni tőle. A válás és az új kapcsolatba lépés ma azonban gyakoribb és kevésbé botrányos eset, mint régen. A szerelem zsigeri, biológiai dolog, ami örök, de amire rátelepedik a kultúra és az adott kor eszméje, ezzel formálva azt. Mára már színesebb fogalommá vált, kezdjük megérteni az LMBTQIA+ fogalmát, a testi együttlét is kevésbé tabu téma, a szexedukációnak köszönhetően megjelennek olyan fogalmak, mint mixed-single, se-veled-se-nélküled kapcsolat vagy situationship. Manapság már azt is megpróbálják összefoglalni tíz pontban, hogy milyen egy jó kapcsolat.
A szépirodalom leghíresebb szakításról szóló verseit Ady Endre írta meg, volt szerelmének, Lédának, akivel heves, kiismerhetetlen és bonyolult kapcsolatot ápolt. Ha ma azt mondjuk, hogy egy pár a nyilvánosság előtt jön össze és szakít, arra gondolunk, hogy közös képeket tesznek ki magukról a közösségimédia-felületeikre, interjúkban utalgatnak egymásra, és végül, ha a szerelem véget ér, a dráma is a szemünk láttára történik. Ady és Léda szerelmi tragédiája sem volt titok a nagyközönség számára, hiszen nyílt verseken és leveleken keresztül fejtették ki véleményüket a másikkal kapcsolatban. Ady versein keresztül végigkövethetjük a kapcsolat eseményeit; „Valaki útravált belőlünk” című versét utolsó találkozásuk ihlette, amely után Ady betegsége miatt szanatóriumba került, Léda pedig igyekezett békére lelni az új helyzetben.
„Mint elárvult pipere-asztal,
Mint falnak forditott tükör,
Olyan a lelkünk, kér, marasztal
Valakit, ki már nincs velünk,
Ki után ájult búval nézünk.”
Majd megjelent a Nyugat folyóiratban az „Elbocsátó szép üzenet” című vers, amely nagy port kavart, és ironikus módon nem egy kedves, szép üzenetet hordozott magában Léda számára.
„Törjön százegyszer százszor-tört varázs:
Hát elbocsátlak még egyszer, utólszor,
Ha hitted, hogy még mindig tartalak
S hitted, hogy kell még elbocsáttatás.”
„Büszke mellemről, ki nagy, telhetetlen,
Akartam látni szép hullásodat
S nem elhagyott némber kis bosszuját,
Ki áll dühödten bosszu-hímmel lesben,
Nem kevés, szegény magad csúfolását,
Hisz rajtad van krőzusságom nyoma”
Bár Brüll Adél utolsó levelében még egy találkozásra invitálta a költőt, Ady nem tett eleget a kérésnek, és nem ment ki a vonathoz.
„Végtelenül, kimondhatatlanul, halálosan szeretném magát még egyszer látni egy pár pillanatra. Okát sem tudnám megmondani, miért – mondanivalóm nincs semmi, csak egyszerűen látni óhajtanám egy-két percig és menni tovább újból. Talán nyugodtabban mennék.”
Igaz, a szakítás legtöbbször a szerelem elmúlásának köszönhető, Mikszáth Kálmán esetében a pénz hiánya okozta a válást. Nem tudta biztosítani az életet, amit felesége megérdemelt volna, ezért azt hazudta, másik nőbe szerelmes, azért, hogy felesége elhagyja. Amikor azonban nevet szerzett alkotásaival és valamivel gazdagabb is lett, beavatta volt hitvesét a titokba, miszerint mindig is szerette, és hogy ez azóta sem változott. Az övék egy sikertörténet, mivel egy leánykérő levél után a két fél újra egymásra talált.
„Kedves Ilonka!
Mikor ezelőtt sok évvel elváltunk, rugó indok az volt, hogy anyagilag ziláltan állottam, s nem tudtam, hol fogok megállani a lejtőn. Jólesett – ha bár mindennél jobban szerettem –, ha sorsa elszakad az enyémtől…”
„…hogyha még nem ment férjhez, én most még egyszer feleségül kérem magát.”
„…Nem akarom ezzel rábeszélni, mert hisz magának volt bátorsága hozzámenni a „semmihez” is, bizonyára kell, hogy bátorsága legyen visszautasítani engem… Hanem a szívét, a hajlamát kérdezze meg, s akkor határozzon…”
„Egyebekben maradtam minden körülmények között tisztelője”
A szerelem tehát egy összetett, kiismerhetetlen érzés, ezért érdemes beszélnünk róla, akár egy színházi beszélgetőest keretein belül is. Az eseménysorozat következő része a „Tükröm, tükröm” címet kapta, és április 29-én rendezik meg a Pesti Színházban. A beszélgetés témája az önmagunkkal való szembenézés lesz, hiszen az irodalom ebben is segít. Egy vers, regény vagy novella önmagában szembesít, tükröt tart, a szerzők társainkká válnak önmagunk megismerésében.
