Gólyaszótár - A legfontosabb Corvinusos kifejezések magyarázattal

element5-digital-jcimcopfhig-unsplash.jpgKollokvium, uv-díj, Korvó?! Gólyaként sok olyan kifejezéssel találkozol, ami az egyetemi élethez hozzátartozik, azonban a jelentése első hallásra korántsem egyértelmű. Tematikusan összegyűjtöttük, hogy a Corvinuson mik a legfontosabb szavak és valójában mit is jelentenek. 

2020.09.04. Írta: Kércz Dorottya & Taxner Tünde

Hallgatói élet

diákszervezet: Nagyon sok diákszervezet található a Corvinuson, érdeklődési körtől és szakterülettől függően negyvennél is több szervezet közül válogathattok. Közös bennük, hogy mindegyiket hallgatók alapították és működtetik. 

szakkoli: A szakkollégiumok szakmai fejlődési lehetőséget, az egyetemen túl további képzést és baráti közösséget biztosítanak. Az egyetemen kívüli órák mellett pedig sikeres felvételi esetén be is költözhetsz a kollégiumba, igaz, a járványhelyzet miatt idén szigorúbb feltételek mellett. 

Napközi: Az E-épület alagsorában található pihenőhely, ahol az egyetemen belül a legtöbb alvó hallgatóval találkozhatsz.

sz_zs_0012.jpg

Közgáz Évzáró Fesztivál: Pár napos nyárindító fesztivál (nem csak) corvinusosoknak Alsóörsön, amit a HÖK szervez a tavaszi vizsgaidőszak lezárulta után. 

Korvó: A Budapesti Corvinus Egyetem rövidített, szleng megnevezése, amely az utóbbi időkben széles körben elterjedt a hallgatók körében.

Felező: Hagyományosan a képzésük feléhez érkező hallgatók számára rendezett, nagyobb Corvinusos buli (természetesen bárki részt vehet rajta). Az őszi félévben az összes egyetemi rendezvény elmarad.

Bajtárstaláló: A BCE-GTK Vizsgaidőszaki jegyzet és bajtárstaláló Facebook-csoportban hallgatók nyújtanak és kérnek segítséget, és osztanak meg mémeket egymással. Ha kíváncsi vagy, milyen a legnagyobb Corvinusos Facebook-csoport nyelvezete, olvasd el kutatásunk összefoglalóját!

Tanulmányok

green-chameleon-s9cc2skysjm-unsplash.jpgzh: Zárthelyi dolgozat, vagyis írásbeli számonkérés a szorgalmi időszak alatt.

szabvál: Szabadon választható tantárgy.

kötvál: Kötelezően választható tantárgy, vagyis olyan tárgycsoport, amiből kiválaszthatsz tárgyakat, de adott kreditszámot kötelező belőle elvégezni. 

kredit: Tanulmányi pont, ami egy tantárgy teljesítéséhez szükséges összes átlagos hallgatói tanulmányi munkaidő mérőszáma, vagyis  kifejezi a tantárgy súlyát a diplomában. A kredit értéke a megszerzett érdemjegytől független. Az operatív tanterv tartalmazza, hogy a képzés során összesen hány kreditet kell gyűjteni a diploma megszerzéséhez. 

kritériumkövetelmény: Olyan kötelezően teljesítendő előírás, amihez nem tartozik kredit, de szükséges a diploma megszerzéséhez. Ilyen lehet például a testnevelés vagy a nyelvi követelmények. A kritériumkövetelményeket az operatív tanterv tartalmazza.  

szeminárium: Más néven gyakorlat. Kisebb létszámú óra, amin legtöbbször kötelező részt venni.

katalógus: Névsor, amit alá kell írnod, ha részt veszel az adott órán. A segítségével tartják számon a hiányzásokat. 

vizsgakurzus: Az adott tárgy másodszori vagy harmadszori felvétele tanóra nélkül, vizsgateljesítés céljából. 

projekthét/ intenzív hét: Minden félévben van egy hét, amikor tömbösített órákkal tudtok elvégezni egy-egy tárgyat, a projekthétre csak egy tárgyat lehet felvenni.

A Tanulmányi és Vizsgaszabályzatban (innen letölthető) további hasznos infókat és kifejezéseket találtok!

Tanulmányi ügyek

clay-banks-gx8kbbvmc6c-unsplash.jpgoperatív tanterv: A képzés előírt menete, ami alapján felépítheted, hogy mikor szeretnéd elvégezni a tárgyakat. Ebben látod azt is, hogy melyik félévben milyen tantárgyak kötelezőek vagy kötelezően választhatóak és milyen specializációk vannak. A honlapon itt találod őket.

HTSZJ: A Hallgatói Térítési és Juttatási Szabályzatban utána tudsz nézni a képzéssel kapcsolatos költségekre és az ösztöndíjakra vonatkozó szabályozásoknak. A honlapon megtalálod.

passzív félév: Minden félév elején a tárgyfelvétel előtt nyilatkoznod kell a Neptunban arról, hogy aktiválod-e a félévet (vagyis elvégzed-e az adott félévet). Akkor kell a passzív félévet választanod, ha valamilyen oknál fogva szüneteltetni szeretnéd a tanulmányaidat, tehát egyetlen tárgyat sem veszel fel. Passzív félévvel nem lehet egy képzést sem elkezdeni. 

aktív félév: Az első beiratkozást követő minden félév, amelyben aktiválod a féléved (vagyis legalább egy tantárgyat felveszel és fennáll a hallgatói jogviszonyod). 

specializáció: Más néven szakirány. Bizonyos alap- és mesterképzés esetén specializációt kell választanod az utolsó félév(ek)re.  A specializáció egy kötelező tantárgycsoportot jelöl (a képzési területedhez kötődő témakörben), amelyet el kell végezned a diplomád megszerzéséhez. A képzésed specializációit az operatív tantervben találod meg. 

kollokvium: Más néven vizsga, vagyis számonkérés a vizsgaidőszakban. 

szorgalmi időszak: Oktatási hetek; a félév azon időszaka, amikor a tanórákat személyesen vagy online látogatod, és elsajátítod a tananyagot. 

TO: Tanulmányi Osztály, ahol tanulmányi ügyeket tudsz intézni. 

uv-díj: Utóvizsgadíj vagy ismétlővizsgadíj. Egy adott tárgyból csak az első két vizsga ingyenes, ezt követő minden egyes vizsgaalkalomért - a tárgyfelvételek számától függetlenül - 2000 Ft vizsgadíj fizetendő a Neptunon keresztül. 
marvin-meyer-syto3xs06fu-unsplash.jpg

Technika

Neptun: Adminisztrációs feladatok ellátására (például tárgyfelvétel, vizsgajelentkezés) és a tanulmányok előrehaladásának rögzítésére használatos rendszer.  

Cusman: Más néven a Központi Felhasználói Adminisztrációs rendszer, amely lehetővé teszi, hogy a különböző informatikai szolgáltatásokat ugyanazzal a felhasználónévvel és jelszóval lehessen használni. Minden hallgatónak saját Cusman-kódja van.

Moodle: Az egyetem e-learning platformja, a távoktatás fontos szereplője, amin akár vizsgáztatni és szakdolgozatot beadni is lehet.

Microsoft Teams: Egyetemi szinten bevezetett kollaborációs eszköz, az egyetem összes dolgozója és hallgatója megtalálható benne. A másik kulcsfontosságú eszköze az online oktatásnak. Alkalmas online konzultációkra, videóstreamre és fájlmegosztásra is. 

gyűjtőszámla: Az egyetem hivatalos számlaszáma, amire a képzéssel kapcsolatos díjakat kell átutalni. Minden befizetésnél első körben gyűjtőszámlára tudsz utalni, majd ha az összeg megérkezett ide, Neptunon keresztül tudod a gyűjtőszámláról befizetni a szükséges tételeket. 

Ha szeretnél még többet megtudni az egyetem informatikai rendszereiről, olvasd el ezt a cikkünket!

Diplomázás

andrew-neel-ute2xafqu2i-unsplash.jpgkredittúllépés: A diploma megszerzéséhez egy előírt kreditszám teljesítése szükséges, amit azonban csak 10 százalékkal lehet túllépni. Ha ennél több kreditet teljesítettél, kreditarányosan fizetned kell értük a képzés végén.

abszolutórium: Más néven végbizonyítvány, vagyis az a dokumentum, ami igazolja, hogy teljesítetted a felsőoktatási képzést. Megszerzése után lehet záróvizsgázni. 

plágium: Plágium vagy plagizálás az, ha az eredeti szerző munkáját a saját munkádban (nem megfelelő) hivatkozás, forrásmegjelölés és/vagy szerzői engedély nélkül használod fel, vagyis a sajátodként tünteted fel, ezzel az eredeti szerző jogait megsértve. Minden beadandó, (szak-)dolgozat esetén különösen figyelj a hivatkozásokra. 

Urkund: Plágium-ellenőrző rendszer, amely a Moodlen érhető el a szakdolgozó hallgatók számára. A végleges dolgozat feltöltése után a rendszer végigfuttatja a szöveget, és százalékosan jelzi, hogy milyen mértékben talált szövegegyezést más munkákkal. 

konzulens: A szakdolgozatod megírását szakmailag egy egyetemi oktató, a konzulensed segíti és támogatja, akinek a személyét a témádtól függően te választhatod ki. Tanácsokat kérhetsz tőle, ellenőrzi a munkád előmenetelét (konzultál veled), szakszemináriumi  érdemjegyet ad, valamint az ő aláírása szükséges ahhoz, hogy a dolgozatod védésre bocsátható legyen. 

zv: Záróvizsga vagy államvizsga. Az utolsó számonkérés, amelyben a hallgató egy előre meghatározott tételsorból felel a vizsgabizottság előtt. A tételsort a képzés összes kötelező tárgyának tananyaga alapján állítják össze. Képzésenként változó, hogy követelmény-e a záróvizsga vagy csupán diplomavédés szükséges. 

védés: A szakdolgozatban leírt kutatásnak és eredményeinek előadása szakmai testület előtt. Az értékelése beleszámít a diplomajegybe.
img_9707_1.jpg

Ösztöndíjak

Az összes egyetemen belül elérhető és állami ösztöndíjról a honlapon tájékozódhatsz, a nemzetközi lehetőségeket pedig itt találod. Pár példa rájuk, ami a folyosón gyakran elhangzik:

Erasmus: Hallgatók körében népszerű ösztöndíj, aminek több típusa Európában és azon kívül különböző hosszúságú és jellegű képzések elvégzését támogatja.

szoctám: Vagyis szociális támogatás. Rendszeres szociális ösztöndíjra félévente lehet pályázni, továbbá rendkívüli esemény bekövetkezésekor az év bármely napján igényelhető a rendkívüli szociális ösztöndíj. 

tanulmányi ösztöndíj: Tanulmányi eredményekért az egyetem havonta ösztöndíjat ad az évfolyam kiemelkedő tanulóinak. Kiszámítása függ a jegyeditől és az évfolyam eredményeitől az adott félévben.

 

Amennyiben kérdésed akad, ajánljuk az egyetemi honlap Gólyáknak fülét, ahol még sok fontos információt találsz. Ha úgy érzed, kihagytunk valami fontos kifejezést, írd meg nekünk kommentben!

Tartsatok továbbra is velünk, a következő hetekben sok tartalommal fogunk jelentkezni, ami csak hozzátok, gólyákhoz szól! Facebookon, Instagramon és LinkedIn-en is megtaláltok Bennünket!

A Közgazdász Online csapata

képek: Unsplash, Ressely Kinga, Szép Zsóka

süti beállítások módosítása