Így felvételizz 2021-ben - Részletes útmutató a jelentkezéshez

k_b_0025_copy.jpg

Első látásra úgy tűnhet, hogy a felvételi jelentkezésnél csak az érettségi, vagy az alapszakos szakdolgozat nehezebb. Következő cikkünkben ezért röviden összefoglaltuk, mire érdemes figyelni a jelentkezés során, hogy könnyebben eligazodjatok a határidők és dokumentumok rengetegében. 

2021.02.10. Írta: Balogh Bálint, borítókép: Kristóf Benjámin

Ha még nincs ügyfélkapud, akkor a folyamat az okmányirodában, vagy kormányablakban kezdődik, ez a hitelesítésben játszik szerepet. A járványhelyzet miatt fontos, hogy csak előre kért időpontra mehettek, amit vagy telefonon a 1818-as számon, vagy az aktuális okmányiroda honlapján, vagy ezen a linken foglalhattok. A folyamat innentől egyszerű, a személyi igazolványotok és egy aktív e-mail-cím kell hozzá. Utóbbira érkezik meg a link, amivel aktiválhatjátok az ügyfélkaputokat. Amennyiben már rendelkeztek ügyfélkapuval, a jelentkezéshez nem kell újat csinálnotok.  

Ezután jön a legfontosabb része a jelentkezésnek, vagyis a felvi.hu. Ezen az oldalon válogathattok a szakok és az egyetemek között, valamint a jelentkezés folyamatát is itt indíthatjátok el. A sok szak elsőre sűrűnek tűnhet, így érdemes az egyetemek honlapjára is felmenni, ahol további információhoz juthattok.   

A Corvinus esetében két linket érdemes megnézni. Az első az egyetem 2021-es őszi félévére szóló hivatalos felvételi tájékoztatóoldala, ahol a szakok rövid leírását, fontos információkat, érettségi követelményeket és a Corvinus Egyetem bemutatkozóját olvashatjátok. A második oldal a szakok részletes leírása, ahol a bemeneti- és kimeneti kompetenciától kezdve az elhelyezkedési lehetőségekig mindent megtaláltok.   

b_v_0111.jpg

Kép: Bera Viktor, Közgazdász

A Corvinuson induló alapszakokról mi is írtunk, ezeket itt éritek el:  

A szakok kiválasztásához érdemes megnéznetek az előző évek felvételi ponthatárát.  A 2020-as ponthatárokat ezen a linken éritek el.  

Amikor megjelölitek a szakot, három betűre kell figyelnetek. Ezek a képzési szintet, a munkarendet és a finanszírozási formát adják meg.  

Képzési szintnél:  

  • A = alapképzés (általában 3, 3 és fél évesek, alapdiplomát kaptok)  
  • O = osztatlan képzés (általában 5, 5 és fél évig tart, egyből mesterdiplomát kaptok)  
  • M = mesterképzés (alapdiplomásoknak, általában 2 évig tart)  

Munkarendnél:  

  • N = nappali munkarend (hagyományos egyetemi tanítás)  
  • E = esti munkarend (este 6 utáni órák)  
  • L = levelezőszak (hétvégi  órák)  

Finanszírozási formánál:  

  • A = állami finanszírozás - a Corvinus egyetem esetében ez különleges, mert ott az A a Corvinus Ösztöndíjat jelenti, ami nagyon hasonlít az állami finanszírozási formához, ez 2020 óta van így. A Corvinus Ösztöndíjról az alábbi linken olvashattok.  
  • K = önköltséges finanszírozás - a pontos árakról az egyetemek oldalán olvashattok. Ha ezt a formát válaszjátok érdemes lehet megnézni a Diákhitel honlapját, ami segítséget nyújthat nektek a finanszírozásban.  

Ha például a Corvinus egyetem nemzetközi gazdálkodás szakjára szeretnétek jelentkezni, alapképzésre, nappali munkarendbe, Corvinus Ösztöndíjjal, akkor a CORVINUS fül alatt, a Nemzetközi gazdálkodás képzést kell keresnetek, ami előtt A-N-A betűkód szerepel. Nézzétek meg azt is, hogy milyen szintű érettségi kell és miből az adott szakhoz, mert annak hiányában magas pontszám ellenében sem kerülhettek be a kiválasztott szakra.  

Miután megtaláltátok a számotokra szimpatikus szakokat, a jelentkezés megkezdéséhez regisztrálnotok kell a felvi.hu-n, majd E-felvételi rendszerbe kell belépnetek, és ott kiválasztani a 2021-es általános szeptemberi eljárást. Itt meg kell adnotok a személyes adataitokat, kijelölni a szakok sorrendjét (amiről a későbbiekben még beszélünk) és feltölteni a középiskolai bizonyítványotokat, illetve az esetleg plusz pontot érő dokumentumaitokat. Az érettségi eredményiteket nem kell feltölteni, mert azt a felvi.hu automatikusan átveszi.  

b_v_0103_1.jpg

Kép: Bera Viktor, Közgazdász

A szakok kiválasztásánál 3-at jelölhettek meg ingyenesen, illetve képzésenként 2000 forintért még maximum 3-at, vagyis összesen 6-ot. Ha egy adott képzésnél az állami és önköltséges formát is megjelölitek, az csak egy helynek számít.  

A sorrend összeállításánál érdemes figyelembe vennetek a pontszámokat is. Ha van kedvetek a pontjaitokkal játszani, akkor érdemes kipróbálni a felvi.hu érettségi pontszám kalkulátorát, amit az alábbi linken érhettek el. A sorrend kialakításához adhat támpontot.  

A pontszámításról az alábbi linken olvashattok részletesen. Itt olvashatjátok, hogy mi a különbség a duplázás és a tanulmányi átlagos pontszámítás között:  

  • Tanulmányi eredmények: az utolsó két év végén megszerezett jegyeitek súlyozott átlaga, az összes érettségitek százalékos átlagpontszámának, a szakra vitt 2 érettségi százalékos pontszámának, és a többletpontok összegéből tevődik össze.  
  • Duplázás: a szakra vitt 2 érettségi eredményed százalékos pontja kétszer, és a többletpontok összege.  

Mindkét esetben összesen 500 pontot érhettek el. A többletpontokról, ezen a linken olvashattok részletesen. A rendszer automatikusan azt a számítást veszi figyelembe, amivel a legtöbb pontot érhetitek el.  

Az E-felvételi felületére bármikor beléphettek, és hiánypótlásra a július 8-ig lesz lehetőségetek, de a sorrenden február 15-e után már csak egyszer változtathattok, az érettségi eredmények ismeretében, szintén július 8-ig.  

Ha minden adatot felvittetek a rendszerbe, hitelesíteni kell a jelentkezéseteket. Ehhez van szükségetek a folyamat elején megcsinált Ügyfélkaputokra. Ennek a határideje február 20.  

Ha mindezzel végeztetek, akkor már nincs más teendőtök, mint az érettségire való eredményes felkészülés, amihez sok sikert kíván a Corvinus Közgazdász Online csapata!  

Reméljük, hogy szeptemberben találkozunk!  

süti beállítások módosítása