Joan Laporta visszatér, Messi marad, Bartomeu börtönbe megy – mi történt a világ egyik leghíresebb futballklubjával azóta, hogy Guardiolával leigázta a világot? Létezik-e kiút a milliárdos anyagi-, illetve a teljes morális csődből?

2021.03.19. Írta: Rada Bálint, borítókép: Katalán rendőr a Camp Nou-nál, Urbanandsport/NurPhoto, Getty Images, The Athletic

Kínosabbnál kínosabb BL-búcsúk, korrupciós ügyek, letartóztatott ex-elnökök, tragikus igazolások, 8-2, távozó és távozni akaró klubikonok, anyagi összeomlás, majd előrehozott választások. 2009 óta az FC Barcelona a nemzetközi sportsajtó egyik legtöbbet emlegetett klubja, a Guardiola-féle csapat hattrófeás történelmi sikerével szemben azonban az utóbbi évek eseményei egészen más médiavisszhangot eredményeztek. Hogyan jutottunk el az egyetemes futballtörténelem egyik legnagyszerűbb csapatától az egymilliárd eurós adósságig, és miért nem bukott bele teljesen a katalán óriás?

Núñeztől Laportáig

Az 1990-es évek vége Barcelonában hasonlóan festett, mint a 2010-es évek vége. Miután a legendás Dream Team megnyerte a klub történetének első BEK-címét Johan Cruyff vezetésével, majd két évvel később csúnya pofont kapott a BL-döntőben az AC Milantól (0-4), az 1994-95-ös szezonban válsághelyzet bontakozott ki. Romário évközben, Hriszto Sztoicskov, Ronald Koeman, Eusebio Sacristan és Txiki Begiristain a szezon végén távozott – Cruyffhoz hasonlóan. A vezetőség és a játékosok között állandóak voltak a konfliktusok, a problémák pedig az új sztárok (Hagi, Ronaldo, Figo, Rivaldo), és az új edzők (Carles Rexach, Bobby Robson, Luis van Gaal) érkezésével sem oldódtak meg maradéktalanul.

Kép: Josep Lluís Núñez és Johan Cruyff a klub első BEK-serlegével (1992), Twitter

1997-ben Josep Lluís Núñez már rekordot jelentő 19 éve állt a klub élén. Ezalatt csaknem megduplázta a klub bajnoki címeinek számát, ráadásul első jelentős nemzetközi trófeáit is begyűjtötte. Munkájával azonban nem volt mindenki elégedett. Sebastian Roca és Joan Laporta „Elefant Blau” néven alakítottak szövetséget, majd bizalmatlansági indítványt kezdeményeztek Núñez ellen. Bár az indítvány elbukott, hosszútávon fontos szerepet játszott abban, hogy 2000-ben Núñez lemondott posztjáról, és alelnökének, Joan Gaspartnak adta át a helyét.

A helyzet azonban csak romlott. A következő három évben a Barcelona nem tudott dobogóra állni a La Ligában, miközben öt edzőt fogyasztott el, a kedélyeket pedig olyan botrányok borzolták, mint Figo Real Madridba igazolása.

Laporta ellenzéki mozgalmához olyan fiatal sportvezetők csatlakoztak, mint Ferran Soriano, Sandro Rosell vagy Victor Font, 2003-ban pedig révbe értek: az elnökválasztáson Laporta győzött.

A fiatal vezető ügyvédként kezdte pályáját. Karizmája párját ritkító volt, kortársai gyakran csak úgy hivatkoztak rá, mint „Barcelona John F. Kennedy-je”. Bár Laporta jobbkeze, Rosell a friss világbajnok brazil szövetségi kapitány, Luis Felipe Scolari edzői kinevezése mellett kardoskodott, Laporta végül a fiatal Frank Rijkaardot ültette a kispadra, korábbi ígéretével ellentétben pedig David Beckham helyett a Paris Saint-Germain berobbanó sztárját, Ronaldinhót igazolta le. Ezek a döntések meghatározónak bizonyultak a Barcelona sikereinek szempontjából: a csapat 2006-ban története első BL-trófeáját is megszerezte.

A dicsőség percei nem tartottak sokáig. Sandro Rosell nehezményezte Laporta tekintélyelvű stílusát és Johan Cruyff erős befolyását, ezért 2005-ben négy társával (köztük a klub kosárlabdáért felelős vezetőjével, Josep Maria Bartomeuval) lemondott elnökségi pozíciójáról. A klub eredményei romlani kezdtek, a klasszisok között fokozódott a feszültség, Ronaldinho és Deco kapcsán is rosszhiszemű hírek láttak napvilágok, az átigazolások már nem működtek megfelelően, Rijkaard pedig egyre kevésbé volt képes egyben tartani a csapatot.

Laporta, miközben az UNICEF-fel kötött szponzorációs szerződéssel igyekezett a „Mes que un club” („több, mint egy klub”) imázst erősíteni, a háttérben az üzbegisztáni diktatórikus rezsim kirakatcsapatával, a Bunyodkorral, illetve annak tulajdonosi körével üzletelt saját ügyvédi irodáján (Laporta & Arbos) keresztül. A 2007-08-as szezonban a sociók (a Barcelona szavazásra jogosult klubtagjai) megkísérelték leváltani az elnököt – bár Laporta a helyén maradt, az elnökség nyolc tagja (köztük Soriano is) lemondott.

Kép: Messi és Iniesta a BL-serleggel 2009-ben, FC Barcelona

2008-ban az egyre megvetettebb elnök korábbi játékosát, a Barca B tapasztalatlan szakvezetőjét, Josep Guardiolát ültette a kispadra.

Pep Decót és Ronaldinhót is szemrebbenés nélkül tette ki a csapatból, miközben az ismert klasszisok (Xavi, Puyol, Henry, Eto’o) mellett olyan saját nevelésű fiatalokra építette labdabirtokláson alapuló futballját, mint Andrés Iniesta (25), Gerard Piqué (22), Lionel Messi (21) vagy Sergio Busquets (20). Bár a történet egy Numancia elleni vereséggel és egy Racing elleni döntetlennel indult, végeredménye a futballtörténelem első hat trófeával záruló szezonja lett: Pep csapata a bajnokságot, a spanyol kupát, a Bajnokok Ligáját, az Európai és a Spanyol Szuperkupát, illetve a Klubvilágbajnokságot is megnyerte! Laportát ez sem mentette meg: második ciklusa végén (2010-ben) átadta helyét szövetségesből lett riválisának, Sandro Rosellnek.

A Neymar-transzfer átka

Kép: (balról jobbra) Sandro Rosell, Neymar, Jose Maria Bartomeu és Andoni Zubizarreta 2013-ban, EFE, Eurosport

Rosell bukása már kínosabb történet Laporta leváltásánál. Elődje kedvezőtlen gazdasági helyzetben hagyta ott a klubot, aminek függvényében még kevésbé érthető az a bizonyos Neymar-transzfer, amely végül a veszte lett. Neymar átigazolásának árát azóta is homály fedi – a hivatalosan bejelentett összeg 57,1 millió euró volt, az ezt követő pereskedések azonban egészen másról tanúskodnak. Előbb a DIS Esporte nevű ügynökség, majd Jordi Cases elnökségi tag, végül Pablo Ruz vitte bíróságra az ügyet. A megerősített információk szerint Rosellék a Santos tudta nélkül további 40 millió eurót fizettek Neymar családjának. Az elnök lemondott, majd két évet töltött előzetes letartóztatásban (gazdasági bűncselekményért a legtöbbet Spanyolországban), mielőtt 2019 áprilisában szabadlábra helyezték volna.

Rosell helyét alelnöke, Jose Maria Bartomeu vette át. A választásokon aratott magabiztos győzelmét annak köszönhette, hogy a pályán semmi sem látszott a káoszból: az MSN (Messi, Suárez, Neymar hármasa) és Luis Enrique vezetőedző épp újabb triplázáshoz (bajnokság, kupa, BL) vezették a katalánokat. A színfalak mögött azonban egyre komolyabb szakmai válság bontakozott ki. A korábbi sikerkovácsok közül Txiki Begiristain, Ferran Soriano és Marc Ingla is a Manchester Cityhez távozott, Andoni Zubizarretát pedig maga Bartomeu rúgta ki. A klub anyagi helyzete egyre szűkösebb lett, amin nem segítettek a stadionfelújítási tervek sem.

Bartomeu a kosárlabda és a kézilabda területén dolgozott korábban. A katalán politikai és gazdasági elit sok más tagjához hasonlóan az ESADE Business Schoolban végzett – itt ismerkedett meg Sandro Rosellel is. Míg Laporta Rosellt tisztelte, Bartomeut egyáltalán nem vette komolyan – kettejük ellenséges viszonya közös munkájuk kezdete óta fennáll.

Bartomeu elnöksége alatt a klub elengedte a világhírű akadémia, a La Masia kezét, és fókuszát az átigazolási piacra helyezte annak érdekében, hogy sztárigazolásokkal növeljék a klub hírét a távoli piacokon. A kísérlet csúfos kudarcba fulladt.

A tragikus sorsú Tito Vilanova 2012-ben a Levante ellen tizenegy saját nevelésű játékossal tudott győzni (további öttel a kispadon) - a Luis Enriquét váltó, teljesen ellentétes filozófiát képviselő Ernesto Valverdének 2019-ben már csak Messi, Pique, Sergi Roberto, Jordi Alba és Busquets állt rendelkezésére az egykori akadémisták közül.

Kép: Iniesta egyedül a Camp Nou-ban utolsó barcelonai meccse után (2018), Getty Images, The Sun

Bartomeu elnöksége alatt időnként a Barcelonába teljesen alkalmatlan játékosok érkeztek (Douglas, Jeremy Mathieu, Aleix Vidal, André Gomes, Paco Alcacer, Marlon Santos, Emerson, Kevin-Prince Boateng, Jeison Murillo, Martin Braithwaite, Arda Turan, Malcom – utóbbi kettő 80 millió euróért). Máskor horribilis összegekért igazolt sztárok (Ousmane Dembélé 105+40 millió euróért, Philippe Coutinho 120+40 millióért, Antoine Griezmann 120 millióért) vallottak kudarcot, miközben a hiányposztok betöltetlenek maradtak.

Ezzel szemben a tehetségesnek tűnő fiatalok rendre elmenekültek a klubtól, a legjobb játékosok pedig nevetséges módon igazoltak el: Ivan Rakitic, Arturo Vidal, Luis Suárez, Andrés Iniesta, Javier Mascherano, Dani Alves és Xavi távozása összesen (!) 6,5 millió euró garantált átigazolási díjat hozott a klub konyhájára úgy, hogy egyikük sem Barcelonából vonult vissza...

A mélypont

2018-ban és 2019-ben a Barcelona zsinórban kétszer esett ki háromgólos előnyről a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszában, mielőtt 2020 nyarán a klubtörténelem talán legmegalázóbb kiütésébe szaladt bele.

A 8-2-es Bayern elleni fiaskó igazi mélypont volt: a sportigazgató Eric Abidal és a Valverdét váltó vezetőedző, Quique Setién távozott, Lionel Messi is ezt fontolgatta – Bartomeu és elnöksége viszont nem mondott le azonnal.

A bejelentésre a sociók második bizalmatlansági indítványáig, illetve a Juventus ellen 3-0-s vereségig kellett várni – az új elnökválasztást 2021 márciusára írták ki, a Charles Tusquets vezette ideiglenes elnökség pedig éppen annyi jogkört kapott, hogy a klub ne bénuljon meg teljesen.

Kép: Jose Maria Bartomeu bejelenti lemondását, FC Barcelona

2021. február 28-án aztán Bartomeut letartóztatta a „Mossos d’Esquadra”, vagyis a katalán rendőrség. Szintén előzetesbe került a klub vezérigazgatója, Oscar Grau, a vezető jogász Roman Gomez Ponti, illetve Bartomeu korábbi jobbkeze, Jaume Masferrer is. A klub hivatalosan semmilyen kommunikációt nem osztott meg az ügyben, az elnökjelöltek is inkább kerülgették a vádakat, mint hogy határozottan állást foglaljanak.

A vádak szerint a Barcelona vezetősége 2017 novemberében évi egymilliós szerződést kötött két kommunikációs céggel, az I3 Ventures-szel és az NS Grouppal. A fizetések részletekben történtek, hogy megkerüljék a klub belső eljárásrendjét.

2020 februárjában került nyilvánosságra a La Cadena SER oknyomozó riportja, melyben bizonyítékokat találtak arra, hogy a két cég hamis profilokon keresztül igyekezett rossz színben feltüntetni a Bartomeuval elégedetlen klubvezetőket és ikonokat, többek között Carles Puyolt, Xavit, Piquét, Pep Guardiolát és Lionel Messit.

A Barcagate néven elhíresült esetben Bartomeuék igyekeztek minden nyomát eltűntetni a megbízásnak, így a rendőrség végül pénzmosás és korrupció vádjával tartóztatta le az ex-elnököt és szövetségeseit.

A klub jelenleg több mint 1 milliárd dolláros adósságot görget maga előtt, ami a világ minden normális vállakozásánál egyértelmű csődöt jelentene. A stadionfelújitás további csúszása újabb pluszköltségeket jelent, miközben a befektetői és a bankok felé egyaránt hatalmas tartozást halmozott fel a klub, mely a bevételek 80 százalékát a játékosok aránytalanul magas bértömegének kifizetésére költi, miközben a pandémia tovább nehezíti az amúgy sem rózsás gazdasági helyzetet. (Az ügy gazdaságpolitikai részleteiről a Forbes kapcsolódó cikkében bővebben is olvashattok). 

Messi félmilliárd eurós, nemrég kiszivárgott szerződése, vagy a játékosok adócsalással kapcsolatos ügyei jól rávilágítanak arra, milyen elképesztő mértékű volt a pénzszórás a Bartomeu-érában, és hogyan járt ez együtt a klub morális leépülésével. 

Fény az alagút végén

Talán az elnök személyénél is volt egy fontosabb kérdés a március 7-ei választásokon: mi lesz Lionel Messivel? A klublegenda a nyáron saját elmondása szerint csak azért nem távozott a mediterrán tengerpartról, mert nem akart pereskedni szeretett klubjával. Nem volt kérdés, hogy ha Bartomeuhoz közeli személy kerül az elnöki székbe, az argentin távozik. Végül a történelem ismételte önmagát: ahogy egy korábbi krízisben, úgy ezúttal is a karizmatikus Laporta felé fordult a Barcelona szavazói bázisa. A korábbi elnök a Xavi hazacsábításával és a La Masia erősítésével kampányoló Victor Fontot, és a Fidels al Barca kampány vezetőjét, Toni Freixát előzte meg.

Kép: Joan Laporta a választások után, David Ramos/Getty Images, The Athletic

Laporta újbóli kinevezése számos változással járhat a szakmai vezetésben. Elsőszámú segítője a Mallorca és a Valencia korábbi szakmai igazgatója, a sportvezetői körökben sokra tartott Mateu Alemany lesz. Mellette Johan Cruyff fia, Jordi is fontos szerepet tölthet be a klubvezetésben. Laporta hatására jó eséllyel – az életében először szavazó – Lionel Messi is maradni fog Barcelonában, az edzői stábról ugyanakkor még korai lenne hasonló megállapításokat tennünk.

Quique Setiént a 8-2 után egy korábbi Barca-játékos, Ronald Koeman váltotta a kispadon – ahogy Michels, Cruyff, van Gaal vagy Rijkaard esetén, ezúttal is a holland futballban találta meg régi-új gyökerét a Blaugrana. Koeman a Hoffenheim és az Ajax korábbi sikerkovácsát, Alfred Schreudert, valamint a klub korábbi klasszisát, a svéd Henrik Larssont nevezte ki segédedzőnek. Rendszerük nem ragaszkodik a Barcelonánál kőbe vésett 4-3-3-hoz: a szezon elején a 4-2-3-1, a tavaszi idényben pedig a 3-5-2 vált az alapértelmezett felállássá. Koeman taktikai felkészültségénél azonban sokkal nagyobb erőssége a fiatal játékosok kezelése és beépítése.

Amit az átigazolási piacon elvesztett a Barca, azt az utánpótlásában találta meg.

Az uruguay-i válogatott Ronald Araujo (22) Pique mellett a klub legjobb belső védője lett, de a B csapatból a sérülések miatt felhozott Oscar Mingueza (21) is kiválóan állja a sarat. Ilaix Moriba (18) a La Liga legfiatalabbjaként szerzett a tizenhatoson kívülről gólt, Riqui Puig (21) maga a két lábon járó Barcelona-iskola, Ansu Fati (18) pedig súlyos sérülése előtt a csapat talán legjobb játékosa volt. Kiegészülve a Las Palmasból kiszúrt meglepetésemberrel, Pedrivel (18), a helyét egyre inkább megtaláló Frenkie de Jonggal (23), a portugál Trincãoval (21) és az amerikai-holland Desttel (20) a gránátvörös-kékek elég erős utánpótlásbázist alakítottak ki ahhoz, hogy a következő években ne a nulláról kelljen kezdeniük az építkezést.

Bár a Barcelona a Paris Saint-Germain ellen búcsúzni kényszerült a BL-ből, utolsó meccsén küzdelemben esett el. Az első félidő kombinatív játéka és kiemelkedő egyéni teljesítményei igazi időutazást jelentettek a szurkolók számára egy olyan időszakba, amikor még nem a bebörtönzött elnökökről szóltak a katalán hírek. A remény szikrája felcsillant, de a neheze csak most jön.