A robbanómotorok hajnalán a technika és a sebesség szerelmesei talán elképzelni sem tudták volna mindazt, ami az 1980-as évek elején a rali világában történt. Ahogy vélhetően a fiatal Michèle Mouton sem, aki a rózsaföldek helyett egy sokkal maszkulinabb közeget választott magának, az égető elefántcsontparti nap alatt pedig kis híján révbe ért. Június 23-án ünnepli születésnapját minden idők legjobb női autóversenyzője.

2021. 06. 23. Írta: Rada Bálint, borítókép: Vincent Aseo, Top Gear

Ha létezik a sport világának olyan szeglete, mely a legmélyebb gyökeréig a maszkulinitásból építkezik, az mindenképp a motorsportok világa. A női versenyzők helye a rendszerben a mai napig kérdéses. A korábbi Forma-1-es tesztpilóta, Carmen Jorda szerint például a fizikai különbségek miatt szükség lenne a férfi és a női szakág különválasztására, hiszen a legmagasabb osztályokban a nők hosszú távon sosem lesznek képesek felvenni a versenyt a férfiakkal.

Könnyű hibát találni Jorda érvelésében. Logikus következtetés, hogy ha a női versenyzőket meg sem próbáljuk integrálni az elit férfi mezőnybe, akkor az infrastrukturális hátrány, a gyengébb rajtrács, illetve a kisebb gazdasági és médiaérték miatt hátrányuk tovább nő majd. Ennek tükrében hatványozottan felértékelődik az olyan klasszisok teljesítménye, akik már évtizedekkel ezelőtt is képesek voltak megcáfolni a nőket érintő fizikai korlátok mítoszát. 

Virágárus helyett raliversenyző

Minden idők talán legjobb női autóversenyzője az a Michèle Mouton, aki bár hazájában és a szakág szerelmesei körében komoly elismertséggel rendelkezik, szélesebb körben mégis méltatlanul kevéssé ismert. 

Mouton 1951-ben született a francia Grasse városában. Szülei hatalmas telkükön jázmint és rózsát termesztettek, a fiatal lány figyelmét azonban a virágok helyett valami egészen más keltette fel, a francia raliversenyek ugyanis előszeretettel használták a környék hegyi útvonalait.

Kép: a fiatal Michèle Mouton (forrás: Red Bull, McKlein Photography)

Bár már 14 évesen apja Citroënjének volánja mögé ült, a versenyzéssel csak akkor kezdett el foglalkozni, mikor 1972-ben barátja, Jean Taibi arra kérte, hogy segítsen neki a Tour de Corse (Korzika-rali) során, mint navigátor. Ebben a szerepkörben tűnt fel a Rali Világbajnokság (World Rally Championship, WRC) történetének első versenyén, az 1973-as Monte-Carlo-ralin is.

Néhány további verseny után apja azt tanácsolta neki, hogy ha folytatni akarja a sportágat, vágjon bele versenyzőként is – ehhez autót is szerzett számára, és egy évet adott neki, hogy bizonyítson. Elsőként a Rallye Paris – Saint-Raphaël Féminin nevű női versenyen állt rajthoz egy Alpine-Renault A110 volánja mögött, majd 8. lett a Korzika-rali egyik betétfutamán.

Ennek köszönhetően 1974-ben már a profik között is bemutatkozhatott a francia szigeten, és az előkelő 12. helyen zárt összetettben. A motorsport hőskorában nem számított meglepő reakciónak, hogy férfi riválisai szabálytalan motorhasználattal vádolták meg, a versenybírók ugyanakkor semmi erre utaló nyomot nem találtak. Egy évvel később már a 7. helyen zárt Korzikán, közben pedig a francia és az európai női bajnokságon sem talált legyőzőre. Eredményei a francia cégóriás, az Elf figyelmét is felkeltették: az olajipari vállalat a későbbiekben is szponzorálta a fiatal tehetséget.

Kép: Mouton útban a Le Mans-i 24 órás győzelme felé, 1975 (forrás: Le Mans, Circuit des 24 Heures du Mans)

1975-ben első jelentős nemzetközi győzelmét is megszerezte, ám nem raliautóval: két másik versenyzőnő, Christine Dacremont és Marianne Hoepfner társaságában a legendás Le Mans-i 24 órás autóversenyen zártak az S 2.0 kategória élén. Egy 2008-as interjújában Mouton így emlékezett vissza:

Esni kezdett, és emlékszem, hogy elkezdtem előzgetni az ellenfeleimet a slick gumikon. A boxban folyamatosan azt ordították a fülemre, hogy ’Michèle, ki kell állnod’, de nem akartam, hisz mindenkinél gyorsabb voltam.

Veszíteni egy nő ellen

1981-ben nemcsak Mouton pályafutása, de a ralisport története is jelentős fordulatot vett. A Nemzetközi Automobil Szövetség (ekkor még FISA) engedélyezte a négykerék-hajtású autók részvételét a versenyeken. Az alkalmon kapva kapott az Audi, amely a legendás Group B korszak előfutáraként bemutatta a Quattrót, a volán mögé pedig Moutont választotta az akkori kétszeres vb-ezüstérmes finn Hannu Mikkola csapattársának.

Kép: Mouton az 1981-es Sanremo-ralin (forrás: McKlein Photography)

Mouton szezonja nem indult jól: Monacóban már a rajt előtt fel kellett adnia a versenyt technikai gondok miatt. Portugáliában a folytatódó elektronikai problémák ellenére már több fejleménynek is örülhetett: egyrészt karrierje addigi legjobb eredményét érte el hét szakaszgyőzelemmel és az összetett 4. hellyel, másrészt itt versenyzett először együtt későbbi állandó navigátorával, Fabrizia Ponssal. A Sanremo-ralin aztán végre az Audi mellé állt a szerencse: a helyi Michele Cinotto balesete után Mouton az élre állt, a győzelmet pedig már nem adta ki a kezéből.

A sportág történetének első női sikere valóságos sokként hatott a versenyzőtársakra, különösen az év végi világbajnok Ari Vatanenre, aki korábban azt nyilatkozta: „sosem veszíthetek egy nő ellen, és soha nem is fogok!”

Mouton és navigátora, Fabrizia Pons ünnepel az 1981-es Sanremo-rali után (Forrás: Wikipédia)

1982-ben hivatalosan is érvénybe lépett a Group B szabályrendszere, amely szinte korlátlan fejlesztési lehetőséggel kecsegtetett a gyártók számára, ugyanakkor sosem látott fizikai kihívás elé állította a versenyzőket. Minden idők legerősebb és legveszélyesebb raliautói közül az Audié volt az első igazán sikeres fejlesztés, amely előnyt jelentett számukra az átmeneti évben. Mouton Portugáliában, Görögországban és Brazíliában is győzött, így két futammal a szezon vége előtt mindössze 19 pont volt a hátránya az összetett élén álló korábbi világbajnok, Walter Röhrl mögött. 

Az Audi eredetileg nem nevezett a sorozat afrikai versenyeire (a kenyai Szafari ralin nem is vettek részt), ám a szoros világbajnoki versenyfutás arra kényszerítette őket, hogy részt vegyenek a Rallye Cote d’Ivoire-on. A versenyen, amely a sportág történetének egyik legnehezebbje: átlagosan minden tizedik pilóta képes csak teljesíteni, 1972-ben pedig 45 indulóból senki sem ért célba.

A borzalmas minőségű utak, a mai szemmel felfoghatatlan, 4996 kilométeres össztáv és a tikkasztó hőség embertelen kihívássá tették az Elefántcsontpart-ralit: a pilótafülkékben 70 °C közeli hőmérsékletről számoltak be a csapatok. Mouton eközben az első etap rajtja előtt tudta meg, hogy édesapja elvesztette a rák elleni harcot. Utolsó kívánsága az volt, hogy lánya álljon rajthoz a versenyen.

Az 1982-es Elefántcsontpart-rali bő összefoglalója 

1200 km megtétele után Mouton az élen zárta az első napot – nyolc perccel vezetett csapattársa, Mikkola, és csaknem fél órával világbajnoki riválisa, Röhrl előtt! Féltávnál már egy óra fölött járt a különbség, annak ellenére, hogy a franciának problémái akadtak a váltóval. Virtuálisan Röhrl előnye kettő pontra olvadt a tabellán – ekkor úgy festett, hogy Moutonnak egy harmadik hely is elég lesz a szezonzáró Brit ralin, hogy bebiztosítsa a világbajnoki címet. A technika azonban ismét közbeszólt. Mouton előnye a folyamatos gondok után fogyni kezdett, az utolsó napra pedig minimálisra olvadt. Mindössze 600 kilométerre a céltól aztán az Audi Quattro megadta magát. Röhrl örökölte meg a győzelmet, ezzel pedig bebiztosította második világbajnoki címét. Később így nyilatkozott:

El tudtam volna fogadni a második helyet Mikkola mögött. De Mouton mögött nem. Nem azért, mert kételkednék a versenyzői képességeiben – pusztán csak azért, mert nő.

Kép (balról jobbra): Hannu Mikkola (1983 világbajnoka), Michèle Mouton, Walter Röhrl (1980 és 1982 világbajnoka) és Christian Geistdörfer (Röhrl navigátora) az 1982-es Akropolisz ralin. A versenyt Mouton nyerte. (Forrás: AFP)

Gépszörnyekkel a felhőkig

1983-tól már a mezőny többsége a Group B murván 2,7 mp alatt 100 km/órára gyorsuló, négykerékhajtásos, turbómotoros gépszörnyeit használta. A ralisport történetének legőrültebb korszaka volt ez, ahol a versenyek a maiaknál lényegesen hosszabbak, a szabályok megengedőbbek, a szurkolók őrültebbek, az autók pedig veszélyesebbek voltak. 

Néhány képsor a Group B raliversenyeiről (érdemes figyelni a legendás Juha Kankkunen idézetére):

Az Audi a korábbi évek tapasztalatának (nem utolsó sorban Mouton és Mikkola munkájának) köszönhetően nem talált legyőzőre a korszak elején: az 1982-es konstruktőri cím után 1983-ban Mikkola, 1984-ben Stig Blomqvist szerzett bajnoki címet. Mouton utoljára 1983-ban teljesített teljes szezont a WRC-ben (2. hely Portugáliában, 3. Kenyában és Argentínában, 5. összetettben), majd alkalmi vendéggé vált a sorozatban. Utolsó dobogós helyezését az 1984-es Svéd ralin érte el (2. lett a világbajnok Blomqvist mögött), egy évvel később azonban még egyszer sokkolta a világot.

Kép: Mouton a Pikes Peak lábánál, 1985 (forrás: Volkswagen AG)

A Pikes Peak Colorado huszadik legmagasabb hegye – csúcsa 4302 méterrel a tengerszint felett található. A hegytetőre egy 156 kanyart tartalmazó 20 kilométeres út vezet fel. 1916 óta minden évben itt kerül megrendezésre a „Verseny a Felhőkig”, vagyis a Pikes Peak International Hill Climb. Az elmúlt 105 évben olyan nevek tudtak győzedelmeskedni a hegytetőn, mint a Forma-1-es világbajnok Mario Andretti, a kilencszeres ralivilágbajnok, Sebastian Loeb vagy a legendás amerikai versenyződinasztia tagja, Al Unser.

Utóbbi 1985-ig tartotta a rekordot az emelkedőn. Ekkor érkezett az Audi Sport Quattro S1 és Mouton, aki már egy évvel korábban is kategóriagyőztes lett a Pikes Peaken. Ezúttal navigátor nélkül állt rajthoz, és elmondása szerint a szervezők is jócskán megnehezítették a dolgát. “Olyan volt, mintha most láttak volna először raliautót vagy turbómotoros autót - sőt, egy európait vagy egy nőt!”

Kép: Mouton útban a Pikes Peak-i győzelme felé, 1985 (forrás: Audi AG)

11:25-ös ideje minden idők leggyorsabbja volt az emelkedőn (annak ellenére, hogy az út minőségén jelentősen rontott egy korábbi jégeső), a Mouton pedig az első külföldi és az egyetlen női győztese lett a viadalnak. Mikor a korábbi győztes Bobby Unser nemtetszését fejezte ki veresége miatt, a francia röviden válaszolt: “ha annyira tökösnek hiszed magad, lefelé is versenyezhetünk!”

Az aranykor alkonya, az újkor hajnala

Mouton versenyzői pályafutása ott zárult, ahol az elkezdődött: a Korzika-ralin. Az 1986-os verseny Henri Toivonen és Sergio Cresto tragédiájával zárult, ez pedig véget vetett a Group B őrült száguldásának is. Toivonen halála jelentős hatást gyakorolt Moutonra, aki 1988-ban kollégája emlékére, illetve a WRC indulásának 10. évfordulójára Fredrik Johnsson társaságában életre hívta a Bajnokok Versenyét (Race of Champions, RoC). A versenyen eredetileg ralipilóták álltak rajthoz, mára azonban a Forma-1, az IndyCar, a NASCAR, a túraautózás vagy a MotoGP világának sztárjai is megmérkőznek rajta.

Kép: Mouton 2019-ben (forrás: FIM, Xavi Bonilla/DPPI)

Pályán kívüli tevékenysége a későbbiekben sem ért véget. 2010-ben ő lett az első elnöke az FIA Nők a Motorsportban Bizottságának, melynek célja a nők reprezentációjának erősítése az autósportok világában. A testület a fiatal mérnökök támogatásán túl olyan sorozatokért is felel, mint az FIA Girls on Track Challenge, emellett pedig a Forma-1 női utánpótlás-sorozata, a W Series sem jöhetett volna létre nélküle.

Moutont 2011-ben a Francia Köztársaság Becsületrendjével tüntette ki Nicolas Sarkozy, a kétszeres WRC-világbajnok Carlos Sainz pedig a sportági Hírességek Csarnokába is beválasztotta. A korábbi Forma-1-es klasszis Sir Stirling Moss minden idők egyik legjobbjának, a háromszoros világbajnok Niki Lauda pedig egyszerűen csak „superwoman”-nek nevezte.

Mouton elmondása szerint az autózásban nem a versenyzés örömét, hanem a szabadságot, a függetlenséget kereste, ráadásul sosem legyőzni akarta a férfiakat, csupán be akarta bizonyítani, hogy közéjük tartozik, és képes a szintjükön teljesíteni. A motorsport hőskorában véghezvitt bravúrjai a mai napig páratlanok, és bár az afrikai dzsungelben a világraszóló siker esélyét elvesztette, öröksége számos férfi kortársán túlmutat majd.