Készen állsz, hogy beírd a neved a szakmai életbe? 

oev_hu.jpg

Rangos megmérettetés, szakmai elismerés és kiemelkedően magas pénzjutalom. Ezt kínálja az Országos Esettanulmány Verseny. Jelentkezz most!

Írta: Máriássy Fruzsina; borítókép: oev.hu

Az Országos Esettanulmány Verseny (OEV) valós vállalati problémák megoldására kínál lehetőséget gazdasági beállítottságú hallgatóknak. A versenyen való részvétellel megnyílik a lehetőség az egyetemen szerzett elméleti és gyakorlati tudás alkalmazására élesben. Mindemellett hatalmas szakmai tapasztalat szerezhető, bővíthető a kapcsolati háló, valamint bemutatkozási lehetőség az iparágvezető szaktekintélyek előtt.

forras_oev_hu.jpgForrás: oev.hu

A verseny első fordulóját március 1. és 12. között rendezik meg, online. Ekkor az előzetesen regisztrált csapatoknak meg kell oldani egy cég által adott valós esettanulmányt, amit egy általuk készített prezentációval és vezetői összefoglalóval továbbítanak a zsűrinek. A zsűri ezután kiválasztja a legjobban teljesítő 12 csapatot, akik részt vehetnek az országos fordulón. Fontos, hogy egy egyetemről csupán három csapat indulhat a versenyen, így ha több csapat alakul, az adott egyetem belső fordulót rendez a legjobb három kiválasztásának céljából. A döntőbe jutott csapatokat március 26-án értesítik, a döntőt pedig Budapesten rendezik háromnapos megmérettetés keretein belül, ahol a csapatoknak másik valós problémát kell megoldani.

A döntő fordulót április 1. és 3. között rendezik meg. A szállást az Aquincum Hotel biztosítja, ezzel együtt az ellátásról is gondoskodnak a szervezők. A második esettanulmány megoldására harminchárom óra áll a csapatok rendelkezésére a hétvége folyamán. A résztvevőket díszvacsora, csapatépítő- és különféle networking programok várják, ezzel is garantálva a kiemelkedő szakmai fejlődést.

A jelentkezés feltétele, hogy a csapat mind a négy tagja olyan egyetem hallgatója legyen, amely indít magyar nyelvű gazdasági képzést, illetve mindannyian már tanulmányaik legalább negyedik megkezdett szemeszterében tartanak. A versenyre való jelentkezés február 20-án kezdődik, és csupán egy online form kitöltése szükséges a csapat minden tagjától.

A verseny részvevőinek lehetősége lesz, hogy betekintést nyerjenek egy cég mindennapi életébe, problémáiba és első kézből szakmai tapasztalatot szerezzenek a vállalatok vezetőitől. A háromnapos döntő során Budapesten a többi csapat tagjaival is megoszthatóak a tapasztalatok, építhető a kapcsolati tőke. A résztvevők kipróbálhatják a kreativitásukat, problémamegoldó képességüket, és visszajelzést kapnak a tudásukról. 

A legjobb három csapat pedig pénzdíjazásban is részesül. A harmadik helyezett 200.000 forintot, a második 300.000-et, a győztes pedig félmillió forintot vihet haza.

facebook_comorszagosesettanulmanyverseny.jpgForrás: Facebook

süti beállítások módosítása