A telefonokra miért nincs betétdíj? - Az elektronikai hulladék jelentette veszélyek

ewaaste.pngAz elektronikai hulladék (e-hulladék) egy olyan globális probléma, amely egyre súlyosabb kihívások elé állítja a környezetvédelmi és a fenntarthatósági törekvéseket. A modern technológia rohamos fejlődésével egyre több elektronikai eszköz válik elavulttá, amelyek megfelelő kezelése kulcsfontosságúvá vált.

Írta: Biró András, Csiki-Mara Márton, Damján Dániel, Gubcsi Előd, Prezenszki Olivér, borítókép: Canva

A fiatalok körében, különösen a 16–24 éves korosztályban, az e-hulladék kezelésének tudatossága továbbra is alacsony, pedig ez a korcsoport fontos szerepet játszhat a változásban. A rohamos technológiai fejlesztések egy megváltozott fogyasztói magatartást eredményeztek, hiszen az elektronikai készülékeinket sokkal gyakrabban cseréljük, illetve mikor azok tönkremennek, nem megjavíttatni, hanem lecserélni akarjuk őket. A társadalmi mintákat követve, ha az emberek többsége azt látja maga körül, hogy ezeket a termékeket sűrűn cserélni kell, akkor az egyén szintjén is ösztönös lesz ez a magatartás.

Mik a konkrét veszélyei az e-hulladék nem megfelelő kezelésének?

A globális e-hulladék mennyisége folyamatosan nő, ez komoly problémát jelent a környezetre és az emberi egészségre nézve. A 2019-es adatok szerint világszerte 53,6 millió tonna e-hulladék keletkezett, ennek csupán 17,4%-át gyűjtötték be és hasznosították újra megfelelő módon. 2022-re ez a szám elérte a rekordszintű 62 millió tonnát és az előrejelzések szerint 2030-ra akár 82 millió tonnára is növekedhet, ami 32%-os emelkedést jelent. Ez a mennyiség annyi, mintha a Balatont több mint 12 méteres magasságig feltöltenénk e-hulladékkal.

Az e-hulladék azonban nemcsak a mennyisége miatt jelent problémát, hanem a benne található veszélyes anyagok miatt is. Az e-hulladéknak kitett területen élők fokozottan veszélyeztetettek a magas koncentrációjú nehézfémek és tartósan megmaradó szerves szennyező anyagok miatt. Különösen a gyerekek és a várandós nők helyzete nehéz, mivel az ő esetükben a káros anyagoknak való kitettség súlyosan befolyásolhatja a különböző biológiai rendszerek és szervek működését. Kutatások rámutattak arra, hogy az e-hulladékban található toxikus anyagoknak való tartós kitettség DNS-károsodáshoz, immunrendszeri zavarokhoz és oxidatív stresszhez vezethet. Ezenkívül a fejlődési rendellenességek, kiváltképp a magzati fejlődés során tapasztalt problémák, szintén kapcsolatba hozhatók az e-hulladékkal.

Szerencsére úgy tűnik, hogy a megoldást is ugyanaz jelentheti, ami nagyrészt a problémát okozza: a pénz. Az e-hulladék kezelésének piaca gyorsan növekvő szektor, várhatóan 2024-ben 67,51 milliárd USD értéket fog elérni, ez 2032-re 190,8 milliárd USD-ra emelkedhet. Ez is mutatja, hogy az e-hulladék kezelésének kérdése nemcsak környezetvédelmi, hanem gazdasági érdek is.

Saját kutatásunk a fiatalok szokásait vizsgálta

Az elektronikai hulladék kezelésével kapcsolatos tudatosság és a nem használt eszközök jelenléte kulcsfontosságú volt a felmérés során. A 143 válaszadó több, mint 88%-a tart otthon nem használt elektronikai eszközt, ami rámutat arra, hogy a háztartások jelentős részében jelen van ez a probléma. Az eredmények alapján a leggyakrabban felhalmozott eszközök közé tartoznak a mobiltelefonok, laptopok és asztali számítógépek, ez jól tükrözi a modern életvitel és technológia gyors elavulását. Különösen a laptopok (52) és mobiltelefonok (60) dominálnak a felhalmozott eszközök között, amelyek jelentős környezeti terhet jelentenek, ha nem kezeljük őket megfelelően. 

A válaszadók által ismert e-hulladék kezelésére szolgáló lehetőségek is érdekes eredményeket mutattak. Az elemgyűjtő központok és az e-hulladék gyűjtőpontok ismerete széles körben elterjedt (139 és 119 válasz), ugyanakkor a használt mobiltelefonok gyűjtésére szolgáló kosarakat kevesebben ismerik (48 válasz). Ez azt jelzi, hogy bár vannak elérhető lehetőségek az e-hulladék kezelésére, a mobiltelefonok újrahasznosítására vonatkozó információk nem minden esetben jutnak el a fogyasztókhoz.

Az életkor szerinti elemzésünk rámutatott arra, hogy a különböző médiaplatformok eltérő hatékonysággal érik el az embereket. A 14–23 éves korosztály például kevésbé tartja hatékonynak a közszolgálati médiát, mint az idősebbek, míg a civil szervezetek kezdeményezései minden korosztályban pozitív megítélésben részesültek.

A kutatásunk rámutatott arra is, hogy a válaszadók szerint a leghatásosabb eszközök az e-hulladék kezelésének ösztönzésére a civil szervezetek kezdeményezései (69 válasz), valamint az önkormányzati programok (60 válasz). Ez jelzi, hogy a társadalom jobban bízik a helyi és közösségi megoldásokban, mint a nagyobb, országos médiakampányokban.ewastee.pngForrás: Canva

Mit lehet tenni az otthon felgyülemlett elektronikai cikkekkel?

Az, hogy egy telefont, tabletet, laptopot, hajszárítót vagy hangszórót már nem használunk, nem azt jelenti, hogy a régi eszközöknek ne lehetne második esélyt adni, vagy legalábbis tudatosan megszabadulni tőlük. Íme néhány potenciális megoldás:

  • Újrahasznosítás: A környezettudatos választás

Az elavult háztartási gépek kidobása helyett fontos, hogy gondoskodjunk azok megfelelő újrahasznosításáról. Sok elektronikai cikk tartalmaz olyan anyagokat (például nehézfémeket), amelyek károsíthatják a környezetet, ha nem megfelelően kezeljük őket. Keresd meg a helyi elektronikai hulladékgyűjtő pontokat, ahol ezeket az eszközöket szakszerűen újrahasznosítják!

  • Adományozás: Adj esélyt másoknak!

Előfordulhat, hogy egy régi háztartási gép még mindig működőképes, de számodra már elavultnak tűnik. Ilyen esetekben a szervezetek és az alapítványok szívesen fogadnak működőképes elektronikai cikkeket, amelyeket rászoruló családoknak, iskoláknak vagy más közösségeknek juttathatnak el. 

  • Felújítás vagy javítás: Újítsd fel és használd tovább!

Ha egy régi készülék elromlott, ne dobd el rögtön! Sok esetben kis javítással vagy alkatrészcserével újra működőképessé teheted. Keress fel egy szakszervizt, vagy ha van hozzáértésed, próbáld meg magad kijavítani a hibát. Az elektronikai cikkek javítása fenntartható alternatíva, és pénzt is megtakaríthatsz vele.

  • Upcycling: Kreatív újrahasznosítás

Az upcycling, vagyis a tárgyak kreatív átalakítása remek lehetőség arra, hogy régi eszközeidnek új funkciót találj. Például egy régi kenyérpirítóból érdekes dekoráció készülhet, vagy egy elavult rádióból vintage stílusú hangszórót alakíthatsz ki. Az interneten rengeteg inspirációt találsz erre, és akár egyedül is belevághatsz a kreatív átalakításokba.

  • Eladás: Készpénz az elavult eszközökért

Ha egy készülék még működőképes, de számodra már felesleges, próbáld meg eladni! Az online piacterek és közösségi csoportok kiváló lehetőséget nyújtanak arra, hogy mások számára még hasznos eszközöket értékesíts. Ezzel nemcsak pénzt kereshetsz, hanem segíthetsz másoknak is az olcsóbb, használt eszközök beszerzésében.

  • Környezettudatos selejtezés

Amikor végképp nincs más lehetőség, mert az eszköz már nem javítható, gondoskodj a megfelelő szelektív hulladékgyűjtésről. A helyi hulladékgazdálkodási központok rendszeresen szerveznek elektronikai hulladékgyűjtő napokat, ahol biztonságosan leadhatod ezeket az eszközöket. Soha ne dobd őket a kommunális hulladékba, mert ez károsíthatja a környezetet!

A régi, elavult háztartási elektronikai cikkek kezelése nemcsak a környezet védelme érdekében fontos, hanem azért is, hogy felelősségteljes döntéseket hozzunk. Az újrahasznosítás, adományozás, javítás, upcycling vagy eladás mind olyan lehetőségek, amelyek segítségével csökkenthetjük a hulladéktermelést és fenntarthatóbb életet élhetünk.

Milyen módokon lehetne központilag elősegíteni az elektronikai hulladékok tudatos kezelését?

  • Pontgyűjtő rendszer bevezetése: Az emberek motiválásának érdekében javasolhatunk egy helyi pontgyűjtő rendszert, ahol minden visszavitt elektronikai eszközért pontokat lehet szerezni, amelyeket kedvezményekre, ajándékokra lehet beváltani. Ezzel ösztönözhetjük a lakosságot, hogy ne hagyják otthon porosodni régi készülékeiket, hanem hasznosítsák újra azokat.

 

  • Rendszeres lomtalanítás és e-hulladék gyűjtés: Fontos, hogy az önkormányzatok rendszeresen szervezzenek olyan eseményeket, ahol az emberek biztonságosan leadhatják elektronikai hulladékaikat. Az ilyen programok, akár évente több alkalommal, hatékony módot biztosítanak a nem kívánt eszközök összegyűjtésére és újrahasznosítására.

 

  • Betétdíjas készülékek: az 50 Forintos műanyag palackok gondolatának még érlelődnie kell sokakban, de gondoljunk csak bele: mi lenne, ha annak érdekében, hogy egy akkumulátorral ellátott készülék ne a banánhéj mellett végezze a kukában, betétdíjat szabnánk ki az elektronikai készülékekre is? A készülék vásárlásakor egy eladási árral arányos felárat kellene letennünk az asztalra, melyet csak akkor kapunk vissza, ha a már nem használt készüléket megfelelően kezeltük, miután már nincs rá szükségünk. 

Más országok sikeres példái is inspirálhatják a helyi megoldásokat. Norvégiában például működik egy támogatási rendszer, melynek keretében a visszagyűjtött elektronikai eszközökért cserébe pénzügyi juttatásokat kapnak az emberek, ez jelentősen növeli a részvételi hajlandóságot. 

süti beállítások módosítása