2009-ig még maga Orbán is élesen ellenezte az orosz befolyásszerzést, és ebben a racionális és az emocionális Fidesz szavazók is egyaránt tapsolva támogatták. Mára azonban úgy fest, a keleti nyitás szükségességét a gazdaságiak mellett immár ideológiai érvekkel magyarázó Orbán-kormánynak sikerült elérnie, hogy a korábban határozottan oroszellenes jobboldali szavazók egy része véleményt változtasson.
Kép: nepszava.com
Az előző kormányciklusban megtalálta a Fidesz azt a „csodafegyver-arzenált” a rezsicsökkentés és különadók formájában, amellyel magabiztosan meg tudta nyerni a szavazatok jelentős többségét és ismét kétharmados parlamenti többséget szerzett. Az önkormányzati választások után azonban a Fidesz szükségtelenül felhergelte a saját szavazóbázisát is, ezzel hirtelen teret nyerhetett az elégedetlen, pártpreferencia nélküli utcai tömeg véleménye is a politikai közbeszédben. 2014 őszén akkora utcai demonstráció-sorozatra került sor, amelynél nagyobbra legutóbb csak az MSZP kormányzása alatt, az őszödi beszéd kiszivárogtatása után volt példa. A hirtelen népszerűségvesztést egyértelműen az internetadó, az „újgazdag”, „vagyonukkal büszkélkedő”, „urizáló”, „képmutató”, vezető politikusok körüli ügyek okozták, valamint a Fidesz nyugatellenes retorikáját megkoronázó kitiltási botrány és a korrupciós ügy lehető legrosszabb kezelése, a keleti nyitás ideológiai alátámasztása miatti antipátia, a Simicska-Orbán háborúról nem is beszélve.
De hogyan segítheti ez a Jobbikot?
A Jobbik egy viszonylag „szűz” párt a magyar politikai életben (nem csak fiatal, de még soha nem volt kormányon sem). Nem kerültek még korrupciós botrányba, „átlagpolgároknak” néznek ki és nem szenvedtek el politikai arcvesztést sem, mivel saját ideológiájukkal és irányelveikkel eddig nem kellett szembemenniük. A néppárttá alakulás meghirdetése óta legfeljebb csak finomítottak radikális nézeteiken, így beleillesztve az európai radikálisok táborába magukat. A Jobbik által régóta képviselt oroszbarát (vagy annál több is, lásd KGBéla) vagy bevándorlásellenes attitűdök pedig épp a miniszterelnök saját karizmája miatt váltak szalonképessé a széles társadalmi körökben is.
Urizáló politikusként 2010-ig Gyurcsányt (aki 2006-tól Berlusconi újabb hatalomra kerüléséig Európa leggazdagabb miniszterelnöke volt,) és körét azonosítottuk, azonban ez a kép az elmúlt pár év alatt kissé árnyaltabb lett. Szijjártó Péter szüleitől kapott luxusvillája, Lázár János luxusvadászatai, Rogán Antal „elfelejtett” luxuslakásai és haute couture divat iránti érdeklődése igazából még nem is lenne olyan hatalmas probléma. Költsenek arra, amire nem sajnálják, ha telik rá – gondolhatja egy objektív szavazó. De a sokak számára nagyképűnek, tiszteletlennek tűnő válaszaikból sokan azt olvassák ki, hogy a miniszterelnök egy új, urizáló politikusnemzedékkel vette magát körbe, miközben a „mérsékeltebb” régi vezetőket mintegy „száműzetésbe” küldte.. A kormányt ért effajta kritikák a Jobbik felé terelhetik a szavazókat, Vonáéknak ugyanis sikerült elérniük, hogy egy „tisztességes”, szókimondó párt arculata alakuljon ki róluk, miközben más párt nem hajlandó vagy nem képes kiállni e jelenségek ellen. A keleti nyitás hangos kommunikációjában és az azt támogató különböző ideológiák legyártásában kis balsejtelemmel szinte már a Jobbik fő külpolitikai irányvonalait fedezhetjük fel és így gondolhatunk annak felkonferálásaként is. Bár az is igaz, az elmúlt hónapban mintha Orbán visszavett volna az EU és Amerika ellenes retorikából, de sokan vélik úgy, hogy már kiengedték a „szellemet a palackból”. A jobboldali véleményformálók közül mind többen Oroszország és Putyin felől várják a megváltást,és az új ellenségként a nyugatot azonosítják. (Hogy miért látja még mindig az ország nagy része fekete-fehérként a világot, az egy külön elemzést érdemelne, de annyi kijelenthető, hogy a kétpólusú világ az emberekben messze nem szűnt meg 1989-ben egy drótkerítés lebontásával…)
Hogy mi lesz még itt az elkövetkezendő három év alatt, az jó kérdés. Könnyen előfordulhat, hogy további támogatókra fog szert tenni a Jobbik a Fidesz „pártfogásának” és méretéből adódó belső harcainak köszönhetően, és ezzel egy időben a kormányzó párt támogatottsága nyilván erősen csökkenni fog. Baloldali ellenzék ami a lemorzsolódó Fidesz tábort felfogná a Jobbik helyett, nincs a láthatáron, és hacsak nem alakul a Fideszen belül egy nyugatpárti, konzervatív szárny (Navracsics vezetésével?), a jobboldalon sem más a helyzet. Az egyetlen talán, amire számíthat a jelenlegi vezetés, hogy fenntartható lesz a gazdasági növekedés és az állami beruházások – mint például a Liget project – időben el fognak készülni a választásokig, akkor jóval nagyobb az esély arra, hogy ne csatlakozzunk azokhoz az „illiberális”, keleti államokhoz, amikhez soha nem is tartoztunk.
(A cikk a szerző magánvéleménye, nem szerkesztőségi vagy egyetemi álláspont.)
