Interjúnk első részében kalapokról, a családi vállalkozásról és a magyarországi kalapkészítés történetéről beszélgettünk. Itt az idő, hogy a gazdasági hátteret is megvitassuk. Az üzlet és a család történetén, valamint szórakoztató anekdotákon túl a XXI. század kihívásairól is beszélgettünk. Egy kézműves mikrovállalkozásnak is szüksége van innovációra a fennmaradáshoz.

Írta és fényképezte: Bera Viktor

Önöknél női és férfi kalapokat, valamit sapkákat is lehet kapni. Hogyhogy ennyi termékkel foglalkoznak?

Amikor sok kalapos volt, és az emberek tulajdonképpen nem mentek az utcára kalap nélkül, ez az ipar több szakmából tevődött össze. Nekem is kellett már kézimunkával női kalapot készíteni - ez hagyományosan a masamódok (női kalapkészítők) szakmája. Annak idején az egyensapkás is külön szakma volt, diáksapkát vagy angol kisasszonyok fejfedőit ott csináltatták a szervezetek, társulások, egyházi felekezetek. Apám a 30-as években még csak kalapos volt, de később sapkás mestervizsgát is csinált. Az én időmben ez a kettő már egy vizsgában egyesült, most pedig már semmilyen szakosodás nincs.

Kalapja válogatja, hogy egy kézzel készült fejfedő mennyi idő alatt készül el. A munkafolyamatok optimalizálása viszont már kis darabszám esetén is fontos tényező. Hogyan oldják meg ezt?

Nem egy kalapon dolgozom egyszerre, hanem ugyanazt a folyamatot egymás után több kalapnál is elvégzem, ezzel időt lehet spórolni. Nálunk gyorsan összeadódik az a sok 5 perc. Ma már ezt a folyamatot sok helyen gépesítik. Ez időben sokkal kedvezőbb, de ritkán lesz olyan időjárásálló és formázható a kalap, mint ha kézzel készül. Én érzem az anyagot, a határait, és addig teszem vissza a gőzbe, amíg a formája engedi. A gyári, préselt kalapoknál ezt vegyi anyagokkal próbálják pótolni, több-kevesebb sikerrel. Kézzel készült kalapnál a gőzön kívül nem használunk más „vegyszert”. Ez mindig elvitathatatlan előnyünk marad.

Amíg bent beszélgettünk, több vásárló is megfordult az üzletben. Egy néptáncos srác a régi kalapját szerette volna javíttatni. Egy fiatal kalapgyűjtő korhű matyó kalapot csináltatott, majd egy visszajáró hölgy vásárló keresett ajándékot az édesanyjának. Felmerült bennem a kérdés, hogy lehet-e általánosságban beszélni arról, milyen karakterek térnek be az üzletbe.

Annyira vegyes, hogy lehetetlen általánosságban jellemezni. Néha pályázati hullám miatt például a néptáncosok többet járnak, valamikor a színházasok, aztán hónapokig csak „civilek” jönnek vásárolni. Nyáron elég sok turista jár erre, persze idén ez abszolút nem így van. Úgy tíz éve a fiatal felnőtt generáció tagjainak is igénye van a minőségi kalapra. Szerencsére az emberek mostanában könnyebben megtehetik, hogy kalapot hordjanak. Ez nem mindig volt így. Idősebbek közül nagyon kevesen maradtak, akik minden nap hordtak kalapot. A középkorúak közül kevesen szeretnének kalapot, maximum különleges alkalmakra. Vannak persze nagyon igényes vásárlók, akik az ascoti derbire keresnek kalapot, de hétköznap erre járó emberek is betévednek. Sajnos az utóbbiak többször vesznek gyengébb minőségű kalapot a plázákban, ami természetesen kiábrándító első kalap lesz számukra -nem tudják, hogy létezik tartós is. A kultúra is hiányzik hozzá: kétségtelen, hogy egy kalapot tudni kell viselni.

Mi manapság a legnagyobb kihívás a szakmában?

Még mindig nagyon sokan veszik a műanyag kalapokat. Ezek elpusztíthatatlanok, de szellőzésben, esztétikailag, kényelmüket tekintve, szóval mindenben alulmaradnak egy gyapjú vagy nyúlszőr kalappal szemben. Ami szőr és nemezelve van, rengeteg belső légbuborékkal rendelkezik, valamennyire tud járni benne a levegő. A műanyag sapkák nagyon alacsony áruk miatt azonban népszerűek.

Mi volt az elmúlt hónapok járványhelyzetének legnagyobb kihívása?

Régen télen volt a kalapszezon, mostanában már nyáron is hatalmas a forgalom, sok turista is jön hozzánk. Melegebb van, az UV sugárzás miatt is hasznos, így sokan hordanak kalapot. Ez a nyár kivétel: nincsenek turisták.

Vannak még új kihívások a szakmában?

Most is egy színdarabhoz gyártunk kalapokat - az üzletben már látható a főszereplő fejfedője, erre még persze elképzelhetetlen mennyiségű virág és egyéb dísz fog kerülni. Az ilyen projektek mindig izgalmasak. Egyébként az elfeledett népviseleti kalapok területe is érdekes. Eredeti, antik kalapot már szinte csak múzeumban találni, így elhozzák a képeket hozzám, hogy ilyet szeretnének - más kalapos nem csinálja meg. Nekem tetszik az ötlet, brahiból megcsinálom. Egy ilyen modellnél a sikerélmény nagyon fontos.

A beszélgetés közben számomra is egyértelművé vált, hogy több szempontból is nehéz ez a szakma. Hatalmas rutin, jó szociális készségek és a stabil családi támogatás mind szükséges ahhoz, hogy az emberi sikeres kalapos mesterré váljon.

Sajnálatos, hogy eltűnőfélben lévő mesterségről van szó. Mi fogyasztóként annyit tehetünk, hogy kalapvásárlás előtt nem kizárólag a népszerű üzleteket, vagy a felkapott magyar designerek termékeit nézzük meg, hanem bemegyünk körülnézni és beszélgetni egy tradicionális kalapszalonba.