Hullámlovaglás és szemétből dobogó? - Újdonságok a 2021-es tokiói olimpiáról

3500-3.jpg

A 2020-as év világszerte nem a tervek szerint alakult, és ez az olimpiai játékokra is igaz. A világ legnagyobb sportversenye egy éves csúszással,  2021. július 23-án veszi kezdetét Japán fővárosában, Tokióban, mi pedig összegyűjtöttük nektek a legfontosabb újdonságokat az eseménnyel kapcsolatban.

2021. 07. 18. Írta: Hegedüs Kata, borítókép: Inside Sport

Új sportágak

A idei nyári olimpiai játékok pár aspektusban eltérnek az előző évektől. Vegyük például a sportágakat, hiszen a visszatérő sportágak mellett új és izgalmas elemekkel bővül a verseny. Visszatérő sportágként a férfi válogatottnál a baseball, a női válogatottnál pedig a softball izgalmait élvezhetik a szurkolók. Érdekesség, hogy e két sportág küzdelmeiben mindössze hat nemzet vehet részt. 

A karate sportágban 80 sportoló versenyez majd a két stílusban. Lesz kata férfi és női verseny, valamint három súlycsoportban férfi és női kumite. A kata versenyszámban a sportolók egy láthatatlan ellenféllel küzdenek, eredményüket a gyakorlatok bemutatásának erőssége, gyorsasága, ritmusa és egyensúlya határozza meg. A kumite egy 8x8 méteres matracon ad teret a versenyzők számára, akik ütésekkel és rúgásokkal szerezhetek pontot három perc alatt a ringben.

A 2021-es játékokon debütál emellett három új extrémsport. Ezek leginkább a fiatalok figyelmét fogják felkelteni, hiszen idén a hullámlovaglás, a gördeszka és a sportmászás sportágaiban is összemérhetik tehetségüket az atléták. 

Sportmászásban három mászási formát is láthatunk majd: a gyorsaságit, nehézségit és boulder (biztosítókötél nélküli) mászást, így ez az újítás igen látványosnak ígérkezik. 

A gördeszka sportág az utcai és park kategóriában lesz jelen az olimpiai játékokon. Az utcai kategória az utcai gördeszkázás érzését igyekszik visszaadni rámpákkal, lépcsőkkel és egyéb deszkás elemekkel a szurkolóknak. Míg a park kategóriában a skatepark lesz előtérben, ahol lesznek rámpák, fémcsövek és poolok. Az új sportágban a kivitelezés, az egyéniség és a trükköknek a nehézségei lesznek a fontosak.

A hullámlovaglás versenyzői pedig nyílt vízen, Tokiótól nem messze eső Shidashita strandon mérik össze 20-25 perces fordulókban, hogy milyen jól viszonyulnak a természet adta hullámokhoz.

szinhaz_es_mozi_3.png

Fenntarthatóság

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság folyamatosan együttműködött a tokiói szervezőbizottsággal, hogy segítsék elérni a fenntarthatóság kívánt szintjét. Ennek részeként dolgozták ki az Agenda 2020 programtervét -  többek között az ökológiai lábnyom csökkentése érdekében. A cél az, hogy kisebb és takarékosabb olimpia valósuljon meg, és a szigorú környezetvédelmi előírásoknak megfelelően a versenyeket decentralizáltan tartsák meg, valamint átmeneti létesítményeket szükséges létrehozni a játékoknak otthont adó nemzeteknek. Fontos, hogy az olimpiai játékokra készült létesítményeket hosszú távon is használják ne úgy, mint Athén vagy Rio esetében. A tokiói öbölben egy mesterséges szigeten építették fel az olimpiai falut, amit a lakosság számára értékesítettek - a tervek szerint  a paralimpiai játékok befejezése után költözhetnek majd be az új tulajdonosok.

image_11.png

A 2021-es tokiói olimpiai játékok kiemelt figyelmet fordít a fenntarthatóságra, hiszen több ezer sportoló több hetes elszállásolása és a játékok megszervezése jelentős víz- és energiafelhasználást, illetve szén-dioxid kibocsátást eredményez.

A fenntarthatóság tekintetében kiemelt szerepet kapnak az érmek. A 2016-os riói olimpián az ezüst- és bronzérmek 30 százalékát újrahasznosított anyagok adták, idén viszont teljesen más lesz a felállás. 2021-re sikerült az olimpiai érmek előállításába az egész országot bevonni, hiszen az érmek az állampolgárok által leadott használt elektronikus eszközökből kinyert fémből készültek. 

A fáklyafutáson viselt egyenruhákat részben újrahasznosított műanyag palackokból állították elő - sőt, még a díjátadó pódiumai is újrahasznosított háztartási és tengeri műanyag hulladékból készülnek. A japán lakosság 45 tonna háztartási műanyagot biztosított a 100 dobogó előállításához. A játékok zöldebb kivetelezésén felül a Nemzetközi Olimpia Bizottság által 2018-ban átadott Olimpia Ház nagyjából 35 százalékkal kevesebb energiát és 60 százalékkal kevesebb vizet használ, mint egy hasonló méretű átlagos épület.

kep_jpeg_2.jpg

Vírushelyzet

Míg Magyarországon a beoltottak száma túllépte az öt milliót, addig Japánban egyre rosszabbodik a helyzet, ugyanis folyamatosan terjed a COVID-19 indiai eredetű, delta vírusmutációja. A nyár eljövetelével a japán lakosság is egyre aktívabb, és az Olimpia közeledtével Tokió és egyéb japán városok, mint Csiba, Kanagava, Szaitama és Oszaka városa rendkívüli állapotot hirdetett a fertőzése további terjedésének megfékezése érdekében.

Szerencsések voltak azok az olimpiai szurkolók, akik a nyári játékokra nem váltottak jegyet, hiszen a július 12-én kihirdetett rendkívüli állapot egészen augusztus 22-ig fog tartani. A harminckettedik nyári olimpiai hiába lett 2021-re tolva, a koronavírus-járvány miatt zárt kapuk mögött kerül megrendezésre.

süti beállítások módosítása