Bő egy évvel ezelőtt a világunk fenekestől felfordult. Alig van olyan területe az életünknek, amelyre ne lenne hatással a koronavírus-járvány, nincs ez másképp az idő dimenziójával sem. Ha az időt nem is, az időhöz való viszonyulást befolyásolni tudjuk. Olyan konkrét gyakorlatokat és tesztet hozunk, amiket szakemberként hitelesnek és hasznos találunk.   

2021.05.01. Írta: Széles Zsuzsanna mentálhigiénés segítő, közgazdász és Széles Dorottya alkalmazott egészségpszichológiai szakpszichológus, Corvinus Hallgatói Támogatás, Idézetek: Fodor Ákos haikuk, borítókép: Tarrin Elliott, Pexels

Mit jelent az idő?  

BASHÔ-HOMMAGE 

Virágom szirmán 

vízcsepp: pillanat-gyémánt! 

Most gazdag vagyok. 

Az idő olyan kincsünk, ami valójában nem a tulajdonunk. Bánhatunk vele jól, jelentéstelivé tehetjük, és használhatjuk jól, de alkudozni nem tudunk vele. Megélhetjük, tudatosíthatjuk, mit jelent nekünk az idő, törődhetünk az időnkkel és az időnkben önmagunkkal vagy önmagunkban az időnkkel.  

Az idő fogalmának tisztázása nem könnyű feladat - emberemlékezet óta foglalkoztatja a tudomány és a művészet jeles képviselőit. Azt gondolnánk, mindenki érti, tudja, mi az idő, de igazából senki sem.  

Egy biztos: az idő telik, múlik, akár a mesékben. Nem áll meg egy pillanatra sem. Folyamatosan mozgásban és változásban van. Az idő absztrakt fogalom, megbonthatatlan egység, amit mi szakaszolunk annak érdekében, hogy valamilyen módon meg tudjuk ragadni. Ami már volt, az a múlt, ami majd lesz, az a jövő, ami pedig éppen most van, az a jelen. Lehet objektíven mérni, viszont érzékelése ennél jóval összetettebb és szubjektívebb jelenség. Daniel N. Stern nyomán az objektív, lineáris, naptári értelemben vett időt kronosznak hívjuk, míg a szubjektív idő a kairosz. A kairoszban valami történik, amely cselekvésre, valódi változásra indít.  

Néha olyan, mintha az idő „gömbben lenne”, „gyöngy az idő” – ahogy Weöres Sándor fogalmazott. A gyöngy a tökéletesség, a megbonthatatlan egység, de egyben a mozgásban lévő forma, nincs olyan pont a felületén, amelyen biztosan állni tudna. Az idő sem megállítható, sőt néha talán azt érezzük: minél inkább szorítjuk, annál inkább kicsúszik a kezünk közül. Mint az igazi természeti erőket, amik túlmutatnak rajtunk, nem tudjuk őket befogni, de talán együtt tudunk működni velük.   

Benned milyen belső kép él az időről? Időegyenes? Homokóra? Ketyegő másodpercmutató? Emlékszel olyan pillanatokra, amikor az órát figyelted és csak úgy vánszorgott az idő? És olyanokra, amikor elillant?  

A vírus hatása az időérzékelésünkre 

Az idő - ha van - 

tágul-görbül, mint a tér: 

mosttól mostig tart. 

Einstein szerint az időnek egyetlen oka van: minden nem történhet egyszerre. (Miért érezzük azt, hogy mostanában mégis minden egyszerre történik?) Azt is hozzá és az ő téridő elméletéhez köthetjük, hogy a tér és az idő összefügg (bár kétségtelen, hogy a fénysebességnek egyelőre a közelébe sem jutunk). 

A járvány megfékezését célzó korlátozó intézkedésekkel, a távoktatás és a home office bevezetésével megváltoztak a terek, amelyekben az életünk zajlik. Az életterünk beszűkült. A kényszerű otthonmaradással a különböző megélt szerepeink is egy térbe szorultak, a tevékenységeink összesűrűsödtek, és óhatatlanul felborították az időhöz való viszonyunkat is. 

Az időérzékelés tudatos folyamat. Mivel a figyelmünk véges kapacitású, így minél több dologra figyelünk, annál kevésbé érzékeljük az időt. Mivel nincs kapacitása az agynak erre is figyelni, alábecsüljük a múló időt. Ha kellemetlenül érezzük magunkat, vagy unatkozunk, ha türelmetlenül várakozunk, vagy félelmet érzünk, akkor úgy érezhetjük, hogy az idő lassabban múlik. 

Az élet belső és külső ritmusa közötti összehangoltságra a világjárványhoz kapcsolódó intézkedések is hatást gyakorolnak. A korlátozásokkal kizökkentünk a megszokott életritmusunkból, és ezáltal az időérzékelésünk is megváltozott. Van, aki szerint az idő lelassult, van, aki szerint felgyorsult, és olyan is van, aki mindkét jelenséget érzékeli a saját életében.  

A szubjektív megéléseinkben mintha mostanában gyakrabban összezavarodnánk, hogy az időnk veszendőbe megy vagy összeprésel vagy mindkettő egyszerre. Hogyan teljesítsünk, koncentráljunk a jelenben, ha elbizonytalanít a jövő? Vagy hogyan fókuszáljunk a jövőre, ha beterítenek, maguk alá temetnek a jelen feladatai?  

 AZ EMBERI ÁLLAPOTRÓL  

bizakodj — lévén 

helyzetünk mindenkor a 

l e g pillanatnyibb 

A pandémia miatt megváltozott életünkben a jövőperspektíva is átalakult, minden bizonytalanabb, és mintha az ismeretlenek vagy a lehetséges kimenetelek száma is több lenne, mint amihez korábban hozzászoktunk. Nem tudunk úgy tervezni, mint ahogy megszoktuk. 

Rosemary Sword és Philip Zimbardo állítása szerint a pszichológiai időérzékünk – vagyis időperspektívánk – igen fontos szerepet játszik abban, ahogyan a velünk történt dolgokat szemléljük, a jelenben döntést hozunk, és ahogy a jövőhöz viszonyulunk. Ha érdekel, milyen most az időperspektíva-profilod, itt kitöltheted a tesztet. Érdemes szem előtt tartani, hogy attitűdünk alakítható, saját hozzáállásunkon is múlik, hogy mihez kezdhetünk a jelenlegi helyzetben. Szerepünk van abban, hogy a jelen állapotból mit építünk be a jövőbe, ez pedig gátol, vagy segítségünkre lesz.  

Elgondolkozhatunk azon is, nem a jövő tervezhetőségének gondolata volt-e korábban illúzió? Mi van, ha a jövő csak egy következő most? Azzal viszont lehet dolgunk, hogy mitől lesz értéke számunkra. Ha a jövő perspektívájából nézünk visszafelé, mitől lenne értékes ez az időszak? Hogyan hoztam ki az elérhető jót a magam számára? Mire szánjak időt, hogy a jelenben jobban legyek? Mi az, amim van és a jövőben is segítségemre lehet?   

ESTI FOHÁSZ 

Ahova nézek: 

csak tennivalót látok. 

Szemhéjam, segíts! 

A kényszerű otthonmaradással elvesztek helyek, ahová korábban jártunk, sokkal kevesebbet jövünk-megyünk, átalakult a tér, amiben létezünk. A tevékenységeink jelentős része az online térbe költözött. Fizikailag jóval kevesebbszer kell helyszínt változtatnunk az elfoglaltságaink között, így azok időben is közelebb kerültek egymáshoz. Nem hagyunk elég időt köztük saját magunkra.  

Korábban ez a „zsilipelés”, belső áthangolódás egyik dolgunkról a másikra, sokszor éppen az üresjáratnak megélt helyzetekben történt meg, spontán: közlekedés közben, várakozás alatt, folyosói beszélgetés során. Ha egész nap egy szobában ülünk, nem kell sem a tantermek, sem az iroda és a tárgyalók, sem az otthonunk és a munkahelyünk között jönni-menni. Emiatt szükségszerűen elmosódtak a határok az egyes életterületek és szerepek között. Pedig az átzsilipelés segít abban, hogy lélekben és fejben is megérkezzünk a következő helyzetbe.

Megfigyelted már, hogy egy csendben eltöltött pár perc, egy lassabban elszürcsölt tea vagy más apró rítus hogyan segít a „zsilipelésben”? Mi az, amit megtehetsz, hogy ilyen perceket találj vagy nyerj önmagad számára?   

Az online tér lehetőséget ad, mert tudunk kapcsolódni másokkal, a virtuális térben azonban másképp történnek a dolgok, másképp zajlik a kommunikáció. Ez a fajta jelenlét és figyelem sokkal megterhelőbb és fárasztóbb. Könnyen előfordul, hogy közben a saját testünkkel kevésbé kapcsolódunk. Miközben minden figyelmünk a monitorra szegeződik, testünk a saját fizikai valóságunkban van. Két világra kell, kellene figyelnünk egyszerre, és észlelni a jelzéseit. Figyelsz a tested jelzéseire ebben az új életmódban? Hogy van? Érzed, ha elfáradsz? Kizsigereled a tested vagy támogatod? Állj fel néha, mozgasd meg magad, egyél, igyál teremts új szokásokat, amik a fenntarthatóságot biztosítják ebben a megváltozott működési módban.   

Halaszthatatlan 

semmittennivalóm van. 

Kérlek, ne zavarj. 

Az idővel való gazdálkodás témája előhív egyfajta üzleti szemléletet, de nem lehet mindig teljesítménymódban lenni. Érdemes tudatosan időt hagyni az üresjáratra is, amikor csak vagyunk, és a figyelmünk egy fókuszált állapotból átválthat egy ellazultabb, szemlélődő üzemmódba. Önmagunkra figyeléshez számos technika elérhető a neten (relaxáció, meditáció, légzőgyakorlatok, jóga, mindfulness gyakorlatok, miről már egy korábbi cikkünkben is írtunk), de az is éppen elég, ha egy nap párszor csak úgy vagyunk, és semmit teszünk. Nem rágódunk a tegnapi dolgokon, nem agyalunk a holnapi határidőn, a tudatunkkal a valós időben maradunk, és önfeledten átadjuk magunkat a jelen pillanatnak. Ilyenkor tud az élet is belépni a pillanatba. Ennek során olyasmit is észrevehetünk, aminek az észlelését a koncentrálás és feladatmegoldás során elmulasztjuk. 

Amikor a figyelmünk megnyílhat a finom érzékszervi észlelések felé, könnyebben meghalljuk a madarak csiripelését, (amit egyébként is hall a fülünk, csak nem észleli a figyelmünk), könnyebben észrevesszük, hányféle árnyalata van a zöldnek a természetben, vagy, hogy egyébként milyen érzetek vannak a testünkben, és hogy milyen érzések kavarognak bennünk. Ez így nagyon filozofikusan hangzik, de idézd csak fel, hány ilyen élettel teli pillanatra, élményre emlékszel!  Akkor tudunk jól lenni, és még igazán jól teljesíteni is, ha időről-időre töltődünk, ha nem merítjük le az elemeinket. 

A természet ereje 

ÚTIKALAND 

Egy pille illeg 

hajóm orrán: bámulom: 

most ő kormányoz. 

A szabadban töltött idő szerepe is felértékelődött. A természet minden érzékünkre hat, ami egy komplex idegrendszeri élmény, így – a környezetpszichológiai kutatások szerint is - jó hatással van a mentális működésünkre.   

Az elmúlt egy évben lassan a pozitív pszichológiából is elegünk lett, valahogy semmitmondóvá váltak az okos tippek. Már nehéz tudatosan pozitívnak maradnunk, értelmet és örömöt viszont találhatunk abban, ami van. Ha kimész a szabadba, a természet él, moccan, susog, zizeg, nem állt le, a növények nőnek, az évszakok forognak, a Nap felkel és lenyugszik, működik az a rend, amelynek élőlényként mi is a részei vagyunk. Lehet, hogy éppen ez adhat támpontot ebben a megváltozott időészlelésben.  A napirend - szó szerint is - segít adott napon belül is tartani a rendet: időben kelni, időben elvégezni, amit kell, időben lefeküdni, időt hagyni, időt szánni mindarra, ami fontos. Ha ünnep jön, arra lélekben készülni. Ha nem jön a tavaszi hangulat, akkor venni egy csokor tulipánt, és engedni, hogy hasson ránk.  

Ha meg tudod oldani, időről időre sétálj egyet arra, ahol fákat, bokrokat, virágokat látsz! Távolodj el kicsit a saját mindennapos gondjaidtól, ha lehetséges, menj fel egy dombra, nézz körül magasabbról. Érezd, hogy haladsz az úton, eljutsz rajta egyik helyről a másikra, mozgásban vagy. Próbáld ki, és érints meg egy fát. Érezd, hogy ő is él, te is élsz. Érezd az erejét, törzsének stabilitását, lásd meg óriási lombkoronáját, és képzeld el, hogy a felszín alatt, legalább akkora gyökérzete tartja meg őt biztosan. Mi bennetek a közös? Mit tanulhatsz tőle? Mi köt össze benneteket?  

ÉBREDÉS 

fölépíteni 

és belakni magamat 

napmintnapmintnap